Színházjegy
Előadás
Szabadtéri előadás
Musical
Gyerekszínház
Diótörő
Lovas színház
Táncszínház
Operett
Várszínház
Szabadtéri színház
Bábszínház
Műsor
Színházterem
Szabadtéri színpad
Fesztivál
Tánc
Nyári színház
Befogadószínház
Utcaszínház
Improvizáció
Mamma Mia
Előadóművészet
Mese
Kamaraszínház
Vígjáték
Stúdiószínház
Abszurd
Vándorszínház
Pál utcai fiúk
Víziszínpad
Zsidó színház
Nyílt nap
Évadköszöntő
Vízi színház
Jegyiroda
Színházi műhely
Dalszínház
Látványszínház
Műsornaptár
Diákszínház
Gálaműsor
Mikulás Gála
Ünnepi műsor
Pajtaszínház
Est
Zenés játék
Humor
Gyermek
Találkozó
Erkel Ferenc Művelődési Központ programok 2026. A művelődési központ Budakeszin, a város szívében helyezkedik el. A 250 fő befogadóképességű épületben 2 oktatóterem, 1 balett-terem, 3 egymásba nyitható terem, pódium színpad, büfé és kiállítóhelység áll rendelkezésre.

Baltazár Színház előadások 2026. A Baltazár Színház Magyarországon az egyedüli hivatásos színtársulat, amely értelmi sérült színészekből áll. Megteremti, hogy sérült emberek a tehetségükből éljenek meg. Működésének alapja, hogy előadásai társadalmilag ne kirekesztve készüljenek és kerüljenek bemutatásra. Az előadásokat ne `ahhoz képest` ítéljék meg, hanem önmagukért.

Tokaji Fesztiválkatlan programok 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. Ha Tokaj akkor Fesztiválkatlan! Egész nyáron várják a kikapcsolódásra vágyókat Tokajban. A programkínálatban koncertek, gyermekelőadások, interaktív előadások, musicalek és még számos szórakoztató program minden évben, mely Tokaj kiemelt rendezvényévé teszi a sorozatot. Népszerű hazai együttesek, színházi produkciók és előadók is színesítik a műsort.

Süsü a sárkány 2026-os előadások online jegyvásárlási lehetőséggel. A Süsü, a sárkány legendája lett több generációnak. A bájos mese mélyén egy fontos és ma is erősen aktuális figyelmeztetés rejlik, hogy, aki nem olyan, mint én: MÁS, az nem biztos, hogy ellenséges, sőt, az sem biztos, hogy más, mint én. Hasznos, ha ezt már gyermekkorban kezdik a gyerekek megsejteni vagy megérezni, esetleg megérteni.

2026. évi Szegedi Pinceszínház előadások. A Szegedi Pinceszínház olyan stúdió-előadásokat ismertet meg a nézőkkel – és ezeket olyan formában játssza – amelyek eddig még nem, vagy csak nagyon ritkán voltak láthatóak a városban és a régióban. Fontosnak tartja kortárs íróink műveinek színpadra vitelét.

Színvonalas programokkal várja vendégeit a Három Holló irodalmi és kulturális kávéház Budapesten. Programajánló. Ez a kávéház a város kulturális életének egyik ikonikus helyszíne, ahol nem csupán kávézásra, hanem különböző művészeti és kulturális rendezvényekre is lehetőség van. A kávéház rendszeresen szervez kulturális eseményeket, például élőzenés koncerteket, irodalmi esteket, kiállításokat és egyéb művészeti eseményeket.

Pinokkió előadások jegyvásárlással 2026-ban Budapesten és vidéken . A világ egyik legismertebb meséje egy ezermesterről, aki semmire sem vágyik jobban, mint egy gyerekre, akit szerethet, akivel megoszthatja mindennapjait, akit taníthat szépre-jóra; és egy báburól, akinek leghőbb vágya, hogy igazi kisfiú lehessen, de ehhez előtte alaposan ki kell járnia az élet iskolájának kísértésekkel és veszélyekkel teli ösvényeit.

Dzsungel könyve előadások és jegyek 2026. Ugyan ki tudná összefoglalni, mi mindenről szól a farkasok közt nevelkedett Maugli, az emberek ketrecéből szabadult Bagira, a törvényt bölcsen oktató Balu, a titokzatos Ká, a bosszúra és embervérre szomjas Sír Kán története? A legendás musical szól a születésről és a halálról, a befogadásról és a kitaszításról, a csapatról és a magányról, a gyerekkor és a kamaszkor varázslatos időszakáról.

Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve
Dzsungel könyve előadások és jegyek 2026. Ugyan ki tudná összefoglalni, mi mindenről szól a farkasok közt nevelkedett Maugli, az emberek ketrecéből szabadult Bagira, a törvényt bölcsen oktató Balu, a titokzatos Ká, a bosszúra és embervérre szomjas Sír Kán története? A legendás musical szól a születésről és a halálról, a befogadásról és a kitaszításról, a csapatról és a magányról, a gyerekkor és a kamaszkor varázslatos időszakáról.
Debreceni 2026. évi Nyári Színházi Esték. Tele lesz vidámsággal idén nyáron is a Nagyerdő! A hatalmas fák alatt található Nagyerdei Szabadtéri Színpad színes és változatos programkínálattal várja minden nyáron a szórakozni vágyókat.

TÁNCOS GYERMEKNAP - a debreceni táncegyüttesek gyerek- és ifjúsági csoportjainak közreműködésével