Hagyárosbörönd Zala és Vas megye határán fekvő település, mely elsődlegesen Zalaegerszeg vonzáskörzetébe tartozik. A település sajátossága, hogy két, egymástól 2 kilométerre lévő településrészből áll. A településünk bővelkedik természeti szépségekben, a nehezen művelhető, szabdalt dombhátakon, és patakok mellett változatos erdők magasodnak. Településünk azonban nem csak természeti, hanem építészeti értékkel is rendelkezik, így a templommal, a szoknyás fa haranglábbal, illetve számos régi lakóépülettel. Büszkék vagyunk még, a már hagyománynak számító rendezvényeinkre, programjainkra: a falunapra, a bagolytúrára, az idősek napi megemlékezésre, a karácsonyi műsorra, a gyereknapra, a farsangra, a szüreti felvonulásra, a kolbásztöltő fesztiválra stb.

Röszkei programajánló. Röszke község Szegedtől 15 km-re délnyugatra, a Tisza gyálai holtága, valamint a szerb országhatár között helyezkedik el. A hagyományok ápolása, az igazi értékek továbbvitele örömet okoz minden itt élőnek, és reményeink szerint az ide érkező vendégeknek is. Nagy szeretettel várjuk Röszkén a hozzánk látogató családokat, közösségeket kiemelt rendezvényünkön a Nemzetközi Töltött Káposzta-főző Verseny és a Röszkei Falunapok eseményein, melyek minden évben augusztus első hétvégéjén kerülnek megrendezésre. Júliusban a Halasnapra és halászlé főző versenyre hívja sporthorgász egyesületünk az érdeklődőket. Hagyományos Családi Napunk szeptemberben számos szórakoztató programmal és színpadi, kulturális, szórakoztató előadással várja a családokat! Az ünnepkörökhöz és eseményekhez kapcsolódóan szabadtéren és a művelődési házba is várjuk az érdeklődőket, sportrendezvényeinket a csarnokunkban, vagy a szabadtéri sportpályánkon rendezzük meg.

Györköny egy szépséges és hangulatos 300 présházból álló pincefalu Tolna megyében. A település intézményei, vállalkozói és civil szervezetei gyakran szerveznek helyi rendezvényeket, falunapokat, kulturális vagy hagyományőrző programokat. Ezek a györkönyi programok lehetőséget adnak a helyieknek és az érdeklődőknek, hogy még jobban megismerjék Györköny múltját, jelenét, hétköznapjait és ünnepnapjait, hagyományait és szokásait, és a programokon keresztül részt vegyenek a falu közösségi életében.

Szüreti mulatság és bál

Csurgói programajánló. Csurgó 5300 lelkes kisváros Somogy megye délnyugati részén három tájegység – Belső-Somogy, Zalai-dombság, és a Dráva vidék – találkozásánál. A barátságos, bensőséges hangulatú város patinás középületei, múzeuma, a Református Gimnázium történelmi könyvtára, érintetlen természeti környezete – a közeli Duna-Dráva Nemzeti Park – maradandó élményeket nyújt az ide látogatóknak.

Nemesnádudvari programajánló a település lakóinak és az ide érkező vendégeknek. A rendezvények közül a legnépszerűbbek a helyi híres borászatokhoz köthető események. Borünnep, borfesztivál, bornap és bortúra is szerepel évről-évre a kínálatban. A borok mellé jó ételek is társulnak, a vadgasztronómia kedvelőit is megörvendeztetik a borfesztivál szervezői. A sváb hagyományok sem merültek feledésbe, a jeles napokhoz és ünnepekhez is kapcsolódnak a helyi rendezvények.

Szent Mihály-napi bortúra

Pilisszentiván község Pest vármegyében, a Pilisvörösvári járásban, a budapesti agglomerációban található. A település jelentős a német nemzetiségű lakosok aránya, akik ápolják is hagyományaikat. Ennek köszönhetően is élénk társadalmi életű, számos civil szervezettel ls hagyományőrző egyesülettel rendelkező község Pilisszentiván. Programok a településen. Ajánló.

Dédestapolcsány programajánló. Ünnepi események, kulturális programok, természeti szépségek várják az Észak-Bükk lábánál elhelyezkedő településre az érdeklődőket. A kis faluk csodálatos, a vidék egyik legszebb helyén fekvő település. A község nemcsak mészkőlelőhelyéről, hanem kultúrtörténeti emlékéről, vármaradványáról is híres. A Lázbérci víztározó, a Dédesi vár, Cserép és keménycserép magángyűjtemény és a gyönyörű református templom várja a látogatókat Dédestapolcsányon.