A 4 kilométer hosszan tartó tanösvényen a túrázók az illír gyertyános-tölgyesek és bükkösök élővilágával ismerkedhetnek meg, miközben gyönyörködhetnek a Látó-hegyről és a Szentmihályhegyről eléjük táruló panorámában. Az útvonal a gyékényesi és az őrtilosi vasútállomásokat, és a zákányi és beleznai vasúti megállóhelyeket is érinti.

A tanösvény Zalakarostól nyugatra, Zalamerenyétől pedig délkeletre található a Zalakarosi Parkerdő területén, hossza 1152 méter, interaktív tábláin megismerkedhetünk egyebek mellett az erdő gazdasági és védelmi szerepével, közjóléti feladataival, a Zalakarosi Parkerdőben fellelhető gombákkal és erdei állatokkal, a hangostáblán pedig meghallgathatjuk az egyes madárfajok „énekét”. A tanösvény újdonságai az egyedi tervezésű relaxációs hullámpadok, de találkozhatunk interaktív kockaforgatós padokkal valamint íves ülőhelyekkel. A Csiga-túra tanösvényen szakvezetés kérhető.

A Baradla-Domica-barlangrendszer aggteleki és domicai bejáratát köti össze. Útvonala és tematikája az európai Natura Trail kritériumai és ajánlásai alapján került kijelölésre. A terület természeti sajátosságainak, növény- és állatvilágának, az ember és természet kölcsönhatásainak bemutatása mellett az állomáshelyek játékos „feladványai” természeti környezetünk közvetlen, élményszerű megtapasztalását teszik lehetővé.