Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 1850-ben került megalapításra. Kamaránk, mint az ország legnagyobb taglétszámú gazdasági kamarája Budapest gazdasági, társadalmi közéletének meghatározó tényezője. Jelenleg közel 4000 tagunk van a kereskedelem, az ipar, a szolgáltatás és a kézműipar területéről.
Tagjaink mindazon magyarországi székhellyel, telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezetek, amelyek vállalták az önkéntes kamarai tagságot, és aktív szerepet kívántak vállalni a főváros gazdaságszervező tevékenységében.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara legfőbb hivatásának tartja, hogy önkormányzati elven alapuló működésével előmozdítsa a gazdaság fejlődését és szerveződését, óvja az üzleti forgalom biztonságát és a piaci magatartás tisztességét, ellássa a gazdasági tevékenységet folytatók általános, együttes érdekeinek érvényesítését.
A BKIK célja és feladata, hogy előmozdítsa a gazdaság fejlődését és szerveződését, ösztönözze a tisztességes piaci magatartást, valamint támogassa a gazdasági tevékenységet folytató vállalkozások és szervezetek együttes érdekeinek érvényesülését. Ehhez számos olyan szolgáltatást és információforrást biztosít, amellyel nemcsak a piaci szereplők eligazodását teszi könnyebbé a szabályozási környezetben, de segíti a vállalkozások vevői, illetve partneri kapcsolatainak erősítését is.
A regisztrált vállalkozások nem válnak automatikusan kamarai taggá, hiszen az továbbra is önkéntes alapon működik. Érdemes azonban megfontolni a belépést, hiszen a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a vállalkozások létrehozását, működését és sikereit támogató tevékenységében számos szolgáltatást jelentős kedvezménnyel kínál tagjai számára.
Forrás: A kamara honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Rojt és Bojt Kávéskuckó Budapest
Barátságosabb kávézó, ahol kiváló reggelikkel, kávékkal, szendvicsekkel, desszertekkel kínálnak.
Róma Ételbár Budapest
Hangulatos ételbár Budán. Házias, magyar ételekkel várja vendégeit a Róma Ételbár.
Stand25 Bisztró Budapest
A Stand25 Szulló Szabina & Széll Tamás lehető legkomolyabban vett örömkonyhája a város budai oldalán, sétatávolságra a Lánchídtól és a Váralagúttól. A Stand25 alig egy évvel a nyitása után Bib Gourmand minősítést szerzett. A bisztró filozófiája az alapanyag tiszteletére épül: itt minden ...
Tabáni Gösser Étterem
A Tabáni Gösser Étterem a Budai Vár alatt található, ahol magyaros és nemzetközi ételspecialitásokkal várják a vendégeket. Tavasztól őszig a muskátlis teraszon nemcsak a vacsorázni kívánók, hanem a szomjas vendégek is hűtött italokkal és csapolt Gösser Sörrel olthatják szomjukat. Természetesen a ...
Terra Restaurant Budapest
A terra koncepciója a természethez való közelség és hűség, melyet mind az étterem, mind az ételek tükröznek. Ennek alapja a kiváló alapanyagok használata. A terra kiváló hazai fogásai mellett különleges, könnyed desszerteket kínál a teljes ízélményhez. Éttermünk sütimesterei mindig friss, kézzel ...
UMO Restaurant Budapest
Az UMO ablakot nyit a világra, ahol az alapanyagok és a gasztronómiai technikák közös játéka egy felemelő élményt hoz létre, melyet a multikulturalizmus ihletett. A tűz, mint fő elem, a füst, mint fő hatás összefonódik a koktélozás élményével és tökéletes összhangban együtt alkotják ezt a minden ...
Vagon Étterem
Buda szívében a Vérmezőn található a Vagon Étterem, egy a maga nemében páratlan kialakítású étterem és söröző, mely 1993-óta télen-nyáron várja, régi és új vendégeit, házias ízvilágú magyaros és nemzetközi ételeivel, figyelmes kiszolgálással és semmihez nem hasonlítható hangulatával! Születésnapok, ...
Zileat Brunch & Bistro Budapest
Szívből reméljük, hogy a Tabán szívében megnyitott, válogatott minőségű alapanyagokból, javarészt házi készítésű ételeket kínáló brunch és bistró éttermünk, a ZILEAT hamarosan számodra is a legbarátságosabb biztos pont lesz a városi rohanásban. Reggeli kínálatunk egészen délután háromig várja, hogy ...
Tabán ArtMozi programok 2024 2024. május 3. (péntek) - 2024. május 8. (szerda)
Buda egyetlen művészmozija várja a filmkedvelő közönséget. MOZIMENÜ Csak a Corvin, Művész, Puskin, Kino Cafe és Tabán mozikban! Mozimenü kedvezmény vásárlása esetén Ön egy mozijegyet és egy a mozi büféjében levásárolható kedvezményt vásárol. A büfékedvezmény kizárólag az előadás napján és helyszínén ...
MáraiKult programok 2024 Budapest. Márai Sándor Művelődési Ház események, rendezvények 2024. május 6. (hétfő) - 2024. május 12. (vasárnap)
Heti programajánló
Igényes szórakozás, minőségi időtöltés, értékes kapcsolatok és barátságos fogadtatás. Ez vár rád a Márai Sándor Művelődési Házban. Kulturális programkínálatával a legszélesebb korosztály érdeklődési körének igényeit kívánja kielégíteni az első kerületben élők igényeit szem előtt tartva, a kisgyermekek ...
Budai Vár programok 2024 2024. május 6. (hétfő) - 2024. május 12. (vasárnap)
A Budai Vár és a Várkert Bazár egész évben változatos programokkal várja a látogatókat. Kultúra, impozáns környezet, rendezvények, programok, koncertek, zene, irodalmi estek, tematikus események minden korosztálynak a Budai Várban.
Angol nyelvű programok Budapesten 2024 2024. május 7. (kedd) - 2024. május 12. (vasárnap)
Buda Castle Highlights - A Unique Guided Tour at Buda Castle Including St Stephen’s Hall
Angol nyelvű programok Budapesten 2024. Angol nyelvű színház, idegen nyelvű séták, városnéző túrák,tematikus események, filmvetítések, tárlatvezetések a fővárosban egész évben.
Kreatív szakkör Budapesten 2024. Kreatív alkotótér – kreatív szakkör gyerekeknek 2024. május 8. (szerda)
Nincs inspirálóbb hely a Galériánál! Kreatív szakkörünk alkalmain néhány műalkotást közelebbről szemügyre veszünk, majd a nagy mesterek ihletésében elmerülünk magunk is az alkotásban.
Múzeumi programok gyerekeknek 2024. Foglalkozások, tárlatvezetések, programok a Nemzeti Galériában 2024. május 8. (szerda)
Változatos programok alsó és felső tagozatos gyerekeknek a Magyar Nemzeti Galériában.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások 2024. május 8. (szerda)
Kreatív alkotótér:Az égig érő fa
A Magyar Nemzeti Galéria a magyarországi képzőművészet kialakulásának és fejlődésének folyamatát dokumentáló és bemutató legnagyobb közgyűjtemény. A Magyar Nemzeti Galériában állandó- és időszaki kiállítások, magyar és idegen nyelvű tárlatvezetések, tematikus programok, családi napok, fesztiválok és ...
Francia Intézet Budapest programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 8. (szerda)
Francia Intézet Budapest programok 2024-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. Művészeti és kulturális események (kiállítások, filmvetítések, koncertek, színház, tánc, vitaestek) a Francia Intézetben, Budapesten. A Francia Intézet fő küldetése, hogy népszerűsítse a francia kultúrát és nyelvet. ...
Workshop Budapest 2024. BOTANIKAI ILLUSZTRÁCIÓK WORKSHOP a Várkert Bazárban 2024. május 8. (szerda)
Vészabó Noémi Leonardo- és Michelangelo-díjas festőművész nagysikerű workshop-sorozata az YBL6 Művészeti Térben, a Várkert Bazár új helyszínén
Szent István-terem Budapesten, interaktív történelmi digitális kiállítás a Budavári Palotában 2024. május 8. (szerda) - 2024. május 11. (szombat)
A Szent István-terem történetével foglalkozó interaktív tárlat a Budavári Királyi Palota századfordulós átépítését és a terem iparművészeti műremekeit mutatja be. A Szent István-terem – A Budavári Palota csodája című tárlat olyan művek mentén vezeti a látogatót, amelyek jelentős esztétikai élményt ...
Koller Galéria programok 2024 Budapest 2024.04.26. (péntek) - 2024.05.20. (hétfő)
Az elegáns, polgári környezetű Budai Várban már több évtizede működik Magyarország legrégebben folyamatosan működő magán galériája a Koller Galéria. A galéria már kezdetektől képviselte a kortárs művészeket, elsősorban a rézkarcolókat és a grafikusokat. A kortárs művészek támogatása immár természetes ...
Virág Benedek Ház programok Budapest 2024 2024.04.30. (kedd) - 2024.05.25. (szombat)
A Virág Benedek Ház rendezvényházként üzemel, a Budavári Önkormányzat kiállítótere és kulturális-közösségi központja. A gyönyörű tabáni épület hangulatos belső udvarán felejthetetlen hangulattal várjuk közönségünket! A magyar underground könnyűzene legjobb előadói adnak itt koncertet, de több zenei ...
Mesemúzeum Budapest programok 2024 2024. május 4. (szombat) - 2024. május 25. (szombat)
A Mesemúzeum és Meseműhely Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő ötlete alapján jött létre. A múzeumi fogadótér egyrészt a gyerekek által létrehozott vagy befogadott színházi- és bábelőadásoknak, árnyjátékoknak, vetítéseknek a színtere, valamint itt tartjuk a drámapedagógiai és a kreatív ...
Jókai Anna Szalon programok 2024 2024. május 7. (kedd) - 2024. május 24. (péntek)
A Jókai Anna Szalon egy romantikus épületben helyet foglaló egyedülálló kulturális helyszín. Programkínálatában szerepelnek irodalmi és zenei előadások, könyvbemutatók, beszélgetések, komolyzenei koncertek, találkozások különleges emberekkel.
Hagyományok Háza programok 2024 Budapest. Események, rendezvények online jegyvásárlási lehetőséggel 2024. május 10. (péntek)
Hagyományok Háza programajánló 2024. A Hagyományok Háza a Kárpát-medence néphagyományának ápolására és továbbéltetésére létrehozott nemzeti intézmény, három nagy egysége a Magyar Állami Népi Együttes, a Népművészeti Módszertani Műhely és a Martin György Médiatár. Az intézmény táncelőadások, koncertek, ...
Várnegyed Galéria programok Budapest 2024 2024.05.10. (péntek) - 2024.06.14. (péntek)
A 2004-ben alapított Várnegyed Galéria a kezdetektől fogad képzőművészeti, fotográfiai, iparművészeti tárlatokat. A grafikustól és a szobrásztól a textilművészig számos alkotó otthonra talált a Vízivárosban található kiállítótérben, amely a helyi, budai művészek számára is egy stabil pont lett a ...
Tér-Kép Galéria programok Budapest 2024 2024.05.10 (péntek) 18:00 - 2024.06.22 (szombat) 18:00
Medcalf Laura - EFEMER kiállításmegnyitó
A Tér-Kép Galéria programjai összekapcsolják a kortárs művészetet annak közönségével. A galéria letisztult, modern terében szeretjük meglepni a betérőket. A helytörténeti, a múlt hangsúlyos eseményeit, épületeit felelevenítő és megidéző tárlatok mellett frappáns, üde szellemiségű, a jelenre ...
Várkert Bazár kiállítások 2024 2023.10.14. (szombat) - 2024.06.22. (szombat)
A Várkert Bazár a főváros különleges ékszerdoboza, ahol művészet és természet együtt, egymást kiegészítve él. Olyan egyedülálló építészeti alkotás, amely egyidejűleg képes történelmi, kulturális és természet közeli élményt nyújtani, és így a szórakozás, kikapcsolódás és művelődés színterévé válni. A ...
Családi rendezvényhelyszín Budapesten a város felett, történelmi helyszínen, elegáns környezetben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Családi rendezvényét felejthetetlenné fogjuk tenni csodálatos helyszíneinkkel, gasztronómiai különlegességeinkkel és gondoskodásunkkal. Termeink és teraszaink között garantáltan megtalálja a tökéletes választást.
Eljegyzési buli a város felett történelmi helyszínen, elegáns környezetben, gyönyörű panorámával 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Eljegyzési buliját felejthetetlenné fogjuk tenni csodálatos helyszíneinkkel, gasztronómiai különlegességeinkkel és gondoskodásunkkal. Termeink és teraszaink között garantáltan megtalálja a tökéletes választást.