Napfényfürdő Aquapolis Szeged
A Napfényfürdő Aquapolis Szeged wellness-, gyógy- és fürdőkomplexum Európa leghosszabb éves üzemelésű vízicsúszdájával rendelkező, 4 400 m2 vízfelületű vízivárosa. Az egykori Ligetfürdő helyén, a Belvárosi híd újszegedi oldalán 2010 tavaszán épült komplexum a régió életében kiemelkedő jelentőséggel bír. A fürdő 2015-ben ismét elnyerte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságtól a Fogyasztóbarát Vállalkozás díját, majd a Magyar Fürdőszövetség minősítő bizottsága öt csillagra értékelte mind a fürdőt, mind pedig a gyógyászati részleget.
A fürdőkomplexum több mint 6 milliárd forintos új beruházás keretében épült. Egy 3000 fő befogadására képes, 4400 m2 vízfelülettel rendelkező új wellness, élmény és gyógyászati komplexum jött létre, amely:
- a gyógyulás (minősített gyógyvíz, nappali kórház)
- kikapcsolódás („csendes wellness”)
- regenerálódás (masszázsszobák, szaunák)
- szórakozás (élménymedencék) és
- az aktív pihenés (Európa leghosszabb éves üzemelésű vízi csúszdája) lehetőségével vár minden korosztályt
Nyitva tartás:
HÉTKÖZNAP
Magyar, román és szerb ünnepnapokon, valamint a magyar iskolaszüneti időszakban a fürdő a hétvégi árakon és nyitva tartás szerint üzemel.
HÉTVÉGÉN, ÜNNEPNAPOKON ÉS KIEMELT IDŐSZAKOKBAN
Magyar, román és szerb ünnepnapokon, valamint a magyar iskolaszüneti időszakban a fürdő a hétvégi árakon és nyitva tartás szerint üzemel.
Forrás: a fürdő honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Bella Hotel*** Szeged
A szálloda 500 méterre fekszik Szeged központjától, a Rókus-templom és a Mars téri buszpályaudvar közvetlen közelében. Összesen 25 szobánk, 49 fő befogadására alkalmas: 5 db egyágyas, 17 db kétágyas, 2 db háromágyas szoba, valamint 1 db kétszobás apartman. Az emeletekre lift segíti a feljutást. ...
Brindza Vendégház Szeged
Barátságos, tiszta, fiatalos, olcsó szállás Szeged legjobb helyén. A belvárostól, vasútállomástól egy karnyújtásnyira, és pár percnyire minden olyan helytől, amiért érdemes Szegedre ellátogatni: Egyetemi épületek, Dóm (Szabadtéri játékok), fesztiválok, stb. Szobáink felszereltsége: kényelmes ágyak tiszta ...
Dóm Hotel Szeged
A Dóm Hotel kivételesen jó helyen, a Fogadalmi Templomtól mindössze 100 méterre helyezkedik el, egy csendes utcában. Ennek köszönhetően Vendégeink átélhetik a belvárosi elhelyezkedés minden előnyét a forgalmas utcazajok nélkül. Szállodánk 14 kétágyas szobával és 2 lakosztállyal rendelkezik, 35 fő ...
Eko Park Étterem és Rendezvényház Szeged
Tartsa rendezvényét teljesen felújított 170 fős, 3 fedett teraszos, meseszép rózsakerttel körülölelt rendezvény helyszínünkön, egy nyolc hektáros platánerdő közepén. Amit ajánlunk: 8 hektáros ősfás parkban való elhelyezkedés, 2 km-re a belvárostól, 70 főig szálláslehetőség, 170 fős rendezvényhelyszín, ...
Família Vendégház Szeged
A belváros közelében - mindössze 10 perc sétára a Dóm tértől - könnyen megközelíthető helyen - ingyenes parkolóövezetben található. Az egy-, kettő-, három- és négyágyas szobák mindegyike zuhanyzós fürdőszobával, hűtőszekrénnyel, műholdas TV csatornakínálattal , ingyenes Wi-Fi kapcsolattal ...
Holdfényszállás Szeged
A Holdfényszállás harmonikus, csendes környezetben, Szeged belvárosában a Tiszaparttól száz méterre található szegedi szálláslehetőség. Hét darab fürdőszobás szobával rendelkezünk, melyben 16 vendéget tudunk egy időben fogadni. Az épületben felszerelt konyha, társalgó - étkező található, mely az ...
Hotel Piano Szeged
A Hotel Piano Itália hangulatát idéző 20 szobás kis szálloda Szeged belvárosában, a kulturális és üzleti élet központjában, alig pár lépésre az ismert látnivalóktól. A 2021 szeptemberében újranyitott szálloda új névvel, elegáns belső designnal, impozáns közösségi terekkel, vadonatúj lakosztállyal és ...
Ildikó Apartman - Szeged
Az Ildikó Apartmanház Szegeden, a belváros szívétől mintegy tíz percre, csendes, nyugodt környéken található. Kényelmes sétára a Napfényfürdőtől és az Erzsébet ligettől. A szállás közvetlen szomszédságában étterem, cukrászda, kávézó, élelmiszerbolt, Holt Maros sétány, játszótér várja Vendégeinket. ...
Illés Hotel*** Szeged
A szálloda a Tisza partján, Szeged egy csendes részén, ugyanakkor mindössze 10 perc sétára a belvárostól található. Összesen 12 szobával és 4 apartmannal várja vendégeit. Valamennyi szoba többek között vezeték nélküli internet kapcsolattal, légkondicionálóval, minibárral, LCD televízióval, széffel, ...
Kata Panzió Szeged
A szolid eleganciával berendezett szálló korszerű felszereléseivel a kényelmet és a pihenést szolgáltatja (személylift, liftes gépkocsi tárolási lehetőség, a szobákban klímaberendezés, pollenmentesítő levegőszűrő, szobaszéf, hűtőszekrény, kábeltelevízió, telefon, stb). A panzióban működő ...
Gourmet Garden Sushi & Sea Étterem Szeged
A japán gasztronómia színes, egészséges kultúráját, a sushi fantasztikus világának kimeríthetetlen sokszínűségét ötvöztük az élet, az ízek és borok szeretetét magába foglaló tapas választékunkkal, amely tartalmazza mind a magyar ízekhez igazodó, helyi kézműves gazdálkodók remekeit, de felsorakoztatja ...
Grand Café Szeged
A szegedi belváros ismert második emeleti kávézója és kulturális komplexuma, a Grand Café. A rendezvényteremben helyt kapnak irodalmi estek, tudományos szimpóziumok, koncertek. A kávézó helyt ad kiállításoknak, találkozásoknak. Az elmúlt több, mint húsz évben rengeteg országos és nemzetközi hírű ...
Gringo`s Cantina Szeged
Étlapunk a nemzetközi konyhára alapul, erős befolyással van rá az amerikai, délnyugati konyha (south western cousine). Amire büszkék vagyunk: lávakövön sültek, valamint a bőséges tex-mex felhozatal, ami nem azonos a mexikóival, ez az Egyesült Államok délnyugati részére jellemző amerikaisodott mexikói ...
Gőry Pince & Terasz Szeged
„Szeged legvirágosabb étterme” címet viselő mediterrán kertes étterem. Ősszel kerti teraszunkat fűtött télikertté varázsoljuk. Lépjenek be napsugaras házunkba, a legvirágosabb étterembe! Szeretettel és finomságokkal várunk mindenkit, a tálalásban fenséges ráadás van. Szolgáltatások: esküvők, rendezvények ...
Hóbiárt Bisztró és Pizzéria
Minden nap frissen készített, házias ételek.
Jazz Kocsma Szeged
A Jazz Kocsma Szeged egyik legendás intézménye, 1992-es nyitásakor egyik előfutára volt az új szellemű, jellemzően underground zenei intézményeknek. Alternatív zenei rezervátum, klub, kocsma, közösségi rádiós kuckó, terápiás kör. Kínálatunkban megtalálható számos értékes, a fősodorból kiszorult zenei ...
Jobb Mint Otthon Kisvendéglő & Lencsés Horgásztó Szeged
Kóstolja meg tradicionális, magyaros halételeinket! Családias környezetben, tóparton, fákkal és virágokkal körülvett étteremben tájjellegű ételekkel, vagy a tóparton horgászati lehetőséggel várjuk Önöket. Vállaljuk családi események, esküvő, születésnap, keresztelő, egyéb céges rendezvények, megbeszélések ...
Kapca Rézhárs Bisztró Szeged
Szegedi bisztrónkban törekszünk rövid étlapot összeállítani, ahol előtérbe kerül a szezonalitás, a helyi alapanyagok és a hagyományos magyar konyha. Küldetésünknek érezzük megmutatni nektek, hogy a tradicionális ételeinket is lehet modern és izgalmas formában tálalni. Elsődleges számunkra a minőség, ezért ...
Kálvária Cukrászda Szeged
Csokoládék, torták szerelmeseinek. Sütemények, édes aprók, reggeli, torták, sós aprók, fagylalt. A reggeli a nap legfontosabb étkezése. Reggelizzen nálunk! Hétköznapokra, ebéd utáni kávéhoz, vagy a családi asztalra a vasárnapi ebédhez ajánljuk gondosan megválogatott alapanyagból készült süteményeinket. Csokis, ...
Kárpátia Borház Szeged
Fedezze fel a Kárpát-medence (Felvidék, Őrvidék, Kárpátalja, Partium, Erdély és Délvidék) borvidékeinek kincseit! A borház küldetése a külhoni magyar történelmi borvidékek bemutatása és a külhoni magyar borászatok borainak értékesítése. Szeretettel várjuk borszaküzletünkben!
Budai Komédiások színházi előadások 2024 2024. május 21. (kedd)
Röhögjünk együtt! Sándor Péter zenés vizsgáztatása
Előadások a Budai Komédiások társulatával.
Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok Szeged 2024 2024. június 13. (csütörtök) - 2024. június 16. (vasárnap)
Idén is lesz Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok Szegeden 2024. június 13-16. között. Az Ünnepi Könyvhét egyedülálló kulturális rendezvénysorozat, évről évre töretlen sikerrel és népszerűséggel. A Somogyi-könyvtár, mint a szegedi könyvheti események koordinálója több helyszínen, számtalan rendezvénnyel ...
Vacsora estek 2024. Ínyenc gasztronómiai események, rendezvények 2024. június 1. (szombat)
Mediterrán vacsoraest
Vacsora est programajánló.
Margaret Island koncertek 2024 2024. július 3. (szerda)
Margaret Island koncertek, fellépések országszerte 2024-ben. A Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint alapította Margaret Island az egyik legsikeresebb zenekar a hazai könnyűzenei palettán. A fiatal csapat népszerűsége töretlenül ível felfelé. A számos díjjal kitüntetett csapat a siker ellenére máig ...
Anconai szerelmesek előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 19. (vasárnap)
Anconai szerelmesek színházi és zenés előadások 2024. Az Anconai szerelmesek című zenés komédia a bemutatása óta eltelt húsz évben a legtöbbet és legtöbbféleképp játszott vígjátéka a hazai színpadoknak. Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek ...
Kiskundorozsma programok 2024. Események, rendezvények, jeles napok, ünnepek 2024. május 25. (szombat)
Gyereknap
2024. évi programajánló Kiskundorozsmán. Kiskundorozsma egykor önálló község Csongrád-Csanád vármegyében, ma Szeged városrésze. A kiskundorozsmai szélmalom egyike Magyarország működőképes szélmalmainak.A városrész gazdag látnivalókban és programokban is, ha Szegeden járunk, érdemes ide ellátogatni.
Dorozsma Gyereknap 2024. Kiskundorozsma 2024. május 25. (szombat)
Dorozsmai Gyereknap 2024. május 25-én 9 óés 13 óra között a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház udvarán. Sok meglepetéssel várunk minden kis és nagy gyermeket.
Dorozsmai Vásár 2024 Kiskundorozsma 2024. június 9. (vasárnap)
A kirakodóvásár minden hónap második vasárnapján kerül megrendezésre a Dorozsmai Nagybani Piac területén. A megrendezett kirakodóvásárokon állatok és mezőgazdasági termékek értékesítése nem megengedett. Rendezvényünk klasszikus kirakodóvásár, érkezéskor a még szabad területeken van lehetősége az ...
Szőregi Rózsaünnep 2024. Rózsafesztivál rózsakiállítással Szegeden millió-millió rózsaszállal 2024. június 29. (szombat) - 2024. június 30. (vasárnap)
A Rózsaünnep alkalmából a rózsa hazájában, Szőregen a termesztők minden év júniusában programsorozattal ünneplik Európa-szerte híres virágaikat. A Szőregi Rózsaünnepen virágdíszbe öltöznek a település utcái, terei. XXIV. Szőregi Rózsaünnep 2024. június 29-30. között. Kulturális programok, koncertek, ...
Belvárosi Mozi programok 2024 Szeged 2024. szeptember 19. (csütörtök)
A Belvárosi Mozi egész évben színes kulturális program- és filmkínálattal várja az érdeklődőket. A népszerű szegedi filmszínház ma az egyetlen Magyarországon, amely eredetileg is mozinak készült, épületében 1920 óta nagyobb megszakítások nélkül peregnek a filmek. A virtuális és kiterjesztett valóság, ...
Szegedi Füvészkert látogatás minden nap, séta a parkban és az arborétumban, valamint az üvegházakban 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Szegeden minden nap várja látogatóit a Füvészkert. A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje a 17 hektáros területen több mint 5000 növényfajnak és fajtának nyújt otthont. A trópusi és mediterrán üvegház az esőerdők, mediterrán vidékek és a sivatagok egzotikus növényvilágából kínál látnivalókat. A Dél-Alföldön ...
Szent-Györgyi Albert Agóra programok Szeged 2024 2024. május 1. (szerda) - 2024. május 31. (péntek)
Az örökké pezsgő, széles kulturális kínálatú város, Szeged egyedi és különleges intézménye a Szent-Györgyi Albert nevével fémjelezett intézmény a Szent-Györgyi Albert Agóra. A tudomány és kultúra, a tanulás és szórakozás, sőt, leginkább a szórakozva tanulás egy olyan fellegvára, amely országosan is ...
Szegedi gyerekprogramok 2024 2024. május 3. (péntek) - 2024. május 31. (péntek)
Az Agóra Gyermekkuckó 2024. májusi rendezvényei az Agórában
Szegeden változatos, igen gazdag programkínálat várja a városban élő gyermekeket, gyermekes családokat szabadidejük hasznos eltöltésére, szórakozásra, kikapcsolódásra, tanulásra.
Szeged Árkád programok 2024 2024. május 10. (péntek) - 2024. május 26. (vasárnap)
Találd meg nálunk mindazt, amit keresel! Az ÁRKÁD-ban kellemes körülmények között veheted meg majd mindazt, amire szükséged van. A bevásárlóközpontban számos program várja a látogatókat, vásárlókat.
Bálint Sándor Művelődési Ház programok 2024 Szeged 2024. május 15. (szerda) - 2024. május 23. (csütörtök)
A Bálint Sándor Művelődési Ház Újszeged kulturális, közművelődési, közösségi központja. Hangversenyek, ismeretterjesztő előadások, képzőművészeti kiállítások, irodalmi, zenei programok várják Újszegeden immáron 90 éve az érdeklődőket. A művelődési ház tánctáborokat, gyermektáborokat, élménytáborokat ...
Lepkekert Szegeden, trópusi lepkecsodákban gyönyörködhetünk a SZTE Füvészkertben 2024.05.01. (szerda) - 2024.09.30. (hétfő)
Trópusi lepkekertünkben a növényi sokféleség mellett az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból. Trópusi lepkekertünk, melyben a növényi sokféleség mellett az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból.
Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertek 2024 2024.04.14. (vasárnap) - 2024.06.09. (vasárnap)
A Szegedi Szimfonikus Zenekar a Dél-alföld legjelentősebb zeneművészeti együttese, a helyi koncertélet és a szegedi operajátszás bázisa. Bérletes sorozatain túl számos eseményen, ünnepi rendezvényen szerepelnek. A zenekar székhelyén, a Korzó Zeneházban a nagyzenekari próbákon túl számos kamarazenei ...
Szegedi osztálykirándulás program, füvészkert látogatás játékos foglalkozásokkal 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A szegedi Füvészkert szeretettel várja az osztálykiránduló csoportokat. A Füvészkert 17 hektáros területen több mint 5000 növényfajnak és fajtának nyújt otthont. A trópusi és mediterrán üvegház az esőerdők, mediterrán vidékek és a sivatagok egzotikus növényvilágából kínál látnivalókat. A program ...
Esküvő Szegeden a Füvészkertben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Szegeden a Füvészkert több csodaszép, hangulatos része is helyszíne lehet az esküvői ceremóniának. A Füvészkert több csodaszép, hangulatos része is helyszíne lehet az esküvői ceremóniának, melyek lehetőséget biztosítanak akár 100-120 vendég meghívására is. Ha kisebb, meghittebb, családi körben szeretnék ...
Dorozsmai Kispiac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A dorozsmai kispiac egész évben és minden nap nyitva tart.