Zánkai Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat Egyesülete
Egyesületünk 1999. év őszén alakult Zánkán a Gyermeküdülő területén lévő téli épület valamelyikében. Közel 30-an gyűltünk össze azzal a szándékkal, hogy létrehozzunk egy olyan vízimentéssel foglalkozó közhasznú egyesületet, amely hatékonyan tud segíteni a vízibalesetek felszámolásában és megelőzésében. Az alapító tagok között számos vitorlázó, úszó, a vizet szerető személy volt, és mindannyian elszántak voltunk abban, hogy tenni kell valamit, a kialakult helyzet tarthatatlan.
Kezdetben a Balaton területére korlátoztuk működési tevékenységünket, de baj esetén számos alkalommal segítettünk más területeken is. Megalakulásunkkor a Vízimentők Balatoni Szakszolgálata (VBSZ) nevet választottuk, ezzel is jelezve abbéli szándékunkat, hogy professzionális módón kívánunk tevékenykedni. Határozott elképzeléseinket elkezdtük megvalósítani, és ennek köszönhetően jöttek az eredmények.
Számos oldalról közelíthetjük meg eredményességünket. Nézzünk ebből néhányat:
- Egyesületünk már közel ezer fős aktív tagsággal bír,
- évente közel tíz vízimentő tanfolyamot szervezünk, bonyolítunk le,
- több száz iskolába jutottunk már el prevenciós (megelőző) előadásainkkal,
- a Balaton partján több mint 50 strandon, országszerte összesen több, mint 80 helyszínen a mi vízimentőink állnak szolgálatban,
- az idei évben 7 mentőhajóval, 5 mentőbázist szeretnénk üzemeltetni a főszezon ideje alatt,
- megalakulásunktól számítva közel 3000 (háromezer) személyt mentettünk ki a vízből.
Eredményeink erőt és energiát adnak a további feladatok elvégzéséhez. 2006. év nyarán a közgyűlés, az elnökség javaslatára úgy határozott, hogy az egyesület működési területét az egész országra kiterjeszti. Úgy gondoltuk, hogy ami a Balatonon jól működik és fejlődőképes, azt érdemes az ország más területeire is átadni. Ekkor történt, hogy egyesületünk neve megváltozott és ettől kezdve nevünk: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ). Mára az ország nyolc megyéjében folytatunk operatív tevékenységet.
Eredményeink egy példaértékű összefogásnak köszönhetőek. Kitartó és felkészült csapatunk, szakmai céljainak megvalósításához, jelentős, folyamatos segítséget kap a szponzorainktól, szakmai támogatóinktól és nem utolsó sorban az állami szektorból.
Feladat van bőven, jut mindenkinek, várunk mielőbb!
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Aliz Nyaralóház Zánka
Pihenjen a Balaton északi partján, a Hegyestű lábánál fekvő csendes kis községben, Zánkán az Aliz Nyaralóházban. Családok, párok részére egyaránt kényelmes pihenést biztosít. A nyaralóban található egy szoba (2 ágyas), nappali Sat-Tv-vel (2 ágyas), felszerelt konyha, tusoló WC-vel és terasz kerti ...
Erika Apartman Zánka
Nyaralóház csendes környezetben, szép kilátással a Balatonra. A házban 2 külön bejáratú apartman áll az Önök rendelkezésére.
Lídia Vendégház
Balatoni strandtól 250 m-re található Zánkán . Szállás 4 szobában 12 főig. A kényelmes szobák alatt 6 féle saját termésű bor tárolására alkalmas pince van. A kertben hűs fák alatt kényelmes nyugágyakban nyílik pihenésre, borozgatásra lehetőség.
Marosszéky Vendégház Zánka
Vendégházunk a Balaton északi partján, Balatonfüred és Badacsony között várja a pihenni vágyókat. Balatoni strandolás, kirándulás és sok pihenés retro hangulatban.
Rózner Apartmanok
A Rózner Apartmanok a Balaton északi partján, Zánka központi helyén kínálnak kényelmes szállást a turistáknak, nyaralóknak, átutazóknak. A strand közeli apartmanházban két 4-5 fős, konyhával, étkezővel és saját fürdőszobával felszerelt apartman található.
Zen Garden Resort Zánka
A Zen Garden Resort egy rejtett gyöngyszem a Balaton északi partján, Zánkán. A közel 6 hektáros, ősfás terület nyugalmat és feltöltődést kínál az ideérkező vendégeknek, szolgáltatásaink pedig kikapcsolódást biztosítanak az aktív pihenés kedvelőinek.
Ani Apartman
Házunk, ahol 2 apartman van kialakítva, a Balaton északi oldalán, a tó egyik kedvelt üdülőhelyén, csendes, nyugodt környezetben várja kedves vendégeit.
Balázs Ház Zánka
Nyaralóház 4-10 fő részére a strandtól 600 méterre, kilátással a Balatonra, csendes környéken. A ház nagy udvarán kerti bútor, grillezési és biztonságos autóparkolási lehetőség van.
Fügekert Bed & Wine
A Fügekert a Káli-medence kapujában, Zánka központjában található családi szálláshely, ahol festői környezetben, gyerekbarát szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket. Reggelink helyi termelők által késztett kézműves termékek felhasználásával készül, esténként pedig a Káli-medence legfinomabb boraival, ...
Bamboo Bistro Zánka
Modern, európai bisztrókonyhánkban, ételeink összeállításánál nagy figyelmet szentelünk a glutén-, és tejérzékeny vendégeink igényeire, így étlapunkon minden évszakban fellelhetőek a vegetáriánus és a vegán fogások is. Az italkínálatban kizárólag magyar Ginből készült italok és minőségi champagne ...
Lídia Borház
A Lídia Borház saját terméséből előállított borait kellemes környezetben, a pincében és vinotékában lehet fogyasztani, valamint hordós vagy palackos kiszerelésben - akár web áruházon keresztül is - megvásárolni. A kiváló termőhelyeken szüretelt szőlőből szakmai igényességgel erjesztett borokat, a ...
Móró Pince
A Móró Pince családi vállalkozásban 14 ha-on Olaszrizling, Rizlingszilváni, Szürkebarát, Juhfark, Chardonnay, továbbá Zweigelt, Cabernet Sauvignon, Merlot szőlőfajták termesztésével foglalkozik.
Neked Főztem Gasztrokocsma Zánka
Balaton-felvidék őstermelői által, szezonális alapanyagokból frissen készített ételek, kézműves borok, házi szörpök és egyéb finomságok ebédre és vacsorára.
Fügekert Bed & Wine
A Fügekert a Káli-medence kapujában, Zánka központjában található családi szálláshely, ahol festői környezetben, gyerekbarát szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket. Reggelink helyi termelők által késztett kézműves termékek felhasználásával készül, esténként pedig a Káli-medence legfinomabb boraival, ...
2024. Október 23. Zánka. Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján 2024. október 23. (szerda)
Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a zánkai Faluházban 2024. október 31-én.
Halloween programok Zánka 2024 2024. október 31. (csütörtök)
Egész napos Halloween programok a Faluház szervezésében 2024. október 31-én.
Falukarácsony Zánka 2024 2024. december 21. (szombat)
Falukarácsony Zánkán a Faluházban 2024. december 21-én.
Előadás Zánka 2024. Cseke Katinka és Zsiga László előadása 2024. július 26. (péntek)
Tanulj tőlünk boldogságot – Cseke Katinka és Zsiga László előadása 2024. július 26-án a Zánkai Faluházban.
Egészség Hete Zánka 2024 2024. augusztus 5. (hétfő) - 2024. augusztus 11. (vasárnap)
II. Egészség Hete Zánkán 2024. augusztus 5-11. között. Egészségügyi szűrővizsgálatok, előadások és érzékszervek interaktív kiállítás is várja az érdeklődőket a Faluházban.
2024. Augusztus 20. Zánka. Államalapítás ünnepi programok 2024. augusztus 20. (kedd)
Szent István napi ünnepi programok és tűzijáték Zánkán. Várunk mindenkit szeretettel!
Advent Zánka 2024 2024. december 1. (vasárnap)
Adventi gyertyagyújtások a zánkai faluház udvarán az ünnepi vasárnapokon.
Unique koncertek 2024 2024. június 1. (szombat)
Unique együttes koncertek országszerte 2024-ben. A minőségi könnyűzenét játszó Unique, a kezdetektől külön zenei stílust képvisel a hazai könnyűzenében. A zenekar dalain egy generáció nőtt fel, amely olyan - a mai napig rendszeresen rádiócsatornákon hallható - slágereket jegyez, mint a „Csillagtenger”, ...
Zánka könyvtár programok, olvasás és könyvkölcsönzés 2024. május 21. (kedd)
A felújított Zánka Községi Könyvtár folyamatosan megújuló könyvválasztékkal várja régi és új olvasóit minden kedden, csütörtökön és pénteken. Szeretettel várunk minden olvasni vágyót!
Zánkai strandolás kulturált, szépen parkosított napozórészekkel, árnyékolt homokos játszóterekkel 2024.06.01. (szombat) - 2024.09.01. (vasárnap)
A zánkai strand egy 27 ezer m2-es, két bejárattal rendelkező füves szolgáltató komplexum. Megközelíthető a vasútról és autóbusz pályaudvarról gyalogosan 5 perc alatt. A 71-es számú főútról a vasútállomáshoz vezető utcán keresztül lehet elérni (Az elágazó: É 46,8725 K 17,6834). A fürdő előtt halad el ...
Zánkai Tájház látogatás 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A tájház portáján tekinthető meg Zánka szülöttjének, Szekeres Károly keramikus iparművésznek, Munkácsi-díjas, Érdemes Művésznek az állandó kiállítása is.
Dr. Gáncs Lajos borcímke gyűjtemény állandó kiállítás a zánkai Tájházban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Állandó kiállítás nyílt Zánkán a község Tájházánál, Dr. Gáncs Lajos borcímke gyűjteményéből, melyet Gáncsné Zsuzsa adományozott Zánkának. A nagy értékű gyűjtemény több, mint 6000 darabból áll, melyből a kiállításon most a Balaton-felvidék címkéi láthatóak, körülbelül 1000 db. A gyűjtemény előzetes ...
Református Templom Zánka
A község kiemelkedő műemléke a református templom. A templomot először a nevezetes 1333-1335 között készült pápai tizedjegyzék említi. Azt, hogy patricíniuma Szent István király, 1519-ben rögzíti oklevél. A sziklaszirten álló templom építését az építészek a 12. századra teszik. Zánka temploma a ...
Római Katolikus Templom Zánka
A Jó Pásztor katolikus templom Zánkán a Balatonszepezdi Plébánia fíliája. A templomban vasárnap tartanak szentmisét 9.30 órakor.