Kiemelt ajánlat
2025.10.19. (vasárnap)
2900 Komárom, Duna-part 1. (47.75126 x 18.095211)
A nagy musical Gárdonyi Géza azonos című regénye alapján
2025. október 19.
Gárdonyi Géza halálának 100 és a musical bemutatásának 25 éves évfordulója alkalmából újraálmodott musical az egyik legismertebb magyar történetet dolgozza fel. A látványos produkció az 1500-as években játszódik, amikor a hódító török csapatok feldúlják Magyarországot. Bornemissza Gergely és Cecey Éva gyermekként esik a félszemű Jumurdzsák fogságába, aki foglyait rabszolgának kívánja eladni. Ám a gyerekek megszöknek, és magukkal viszik a babonás férfi talizmánját, akit ezt követően elhagy a szerencséje. Jó pár esztendő telik el, Eger várát teljesen körülzárta a török sereg, emberfeletti küzdelem zajlik Dobó István vezetésével, Gergely és Éva sorsa pedig ismét összefonódik egykori fogva tartójukéval. Hősiesség és árulás, szerelem és bosszúvágy, egy legendás történelmi győzelemről szóló nagysikerű előadásban.
A Monostori Erőd, a Premier Production és a Magyarock Dalszínház koprodukciója
SZEREPLŐK
Dobó István EGYHÁZI GÉZA/
BERECZ GYÖRGY
Jumurdzsák CSENGERI ATTILA
Bornemissza Gergely (gyermekként Gergő) ONDRIK JÁNOS/
SZEMENYEI JÁNOS
Cecey Éva (gyermekként Vicuska) KUCZMANN ÁGNES
Török Bálint KRNCAN MILÁN
Hegedűs hadnagy P.PETŐCZ ANDRÁS
Sárközi cigány SÁNDOR DÁVID/
GIELER CSABA
Cecey Péter MAKRAI PÁL
Ceceyné TÓTH DOROTTYA
Izabella királyné KECSKÉS TIMEA/
LAKATOS PANNI/
BÁNYÓCZKY NÓRA
Szulejmán szultán KÓSA ZSOLT/
GERNER CSABA
Gábor pap, hírnök 3. MÉSZÁROS TAMÁS/
SZARVAS BALÁZS
A gyermek Bornemissza Gergő, Jancsika PAPP CSABA
A gyermek Vica, török gyerek MÁSIK ABIGÉL
közreműködik
a Magyarock Dalszínház társulata
2025.10.19.
Komárom
Találatok száma: 14
A város központjában a termálfürdő területén található kényelmes, családias szállodánk a Forrás Hotel. A szálloda hátsó kijárata a gyógyfürdő parkjára nyílik, így a közvetlen átjárás biztosítva van. Szobaáraink tartalmazzák a svédasztalos reggelit és a gyógyfürdő belépőt. A közelben pedig számos éttermet tudunk ajánlani kedves vendégeinknek. A mozgást kedvelőket a közelben számtalan sportlehetőség is várja.

A Hét Vezér Apartmanhotel a Komáromi Gyógyfürdő közvetlen szomszédságában fekszik, a fürdő területére saját bejárattal rendelkezik. Apartmanjaink többségéhez saját teraszok tartoznak, melyek a háztól mindössze 20 m-re található feszített víztükrű medencékre néznek. A közvetlen kapcsolat által a gyógyfürdő összes létesítménye 1-2 percen belül elérhető, melynek szolgáltatásait a ház vendégei napközben korlátlan alkalommal vehetik igénybe.

31 szobánk ( 2 lakosztály, 29 kétágyas szoba, 3 egyágyas szoba) kialakítása harmonikus, kombinálja a tradicionális stílust. Korszerű apartmanokban a nappali, a hálószoba és a fürdőszoba külön légtérben található. A maximális kényelem érdekében új LCD televizióval (műholdas csatornákkal), gyors internet hozzáféréssel felszerelve állnak vendégeink rendelkezésére.A 2009-ben teljesen felújított camping 60 lakókocsi és 10 sátor befogadására alkalmas.

A Hotel Karát a gyógyvízzé nyilvánított termál-kútra épült fürdő szomszédságában, a csendes Czuczor Gergely utcában található. A szálloda épületében kávézó, bár, 50 fős étterem, terasz, konditerem szolgálja a kényelmet, kikapcsolódást. Különtermünk konferenciáknak, üzleti találkozóknak, tréningeknek, tanfolyamoknak, családi rendezvényeknek kínál kellemes, kulturált környezetet.

Éttermünk svédasztalos rendszerben működik, ahol a hét minden napján 11:30-21:00-ig kétféle leves, 8-10 fajta főétel, saláta és desszert bár várja vendégeinket. Klimatizált felújított éttermünk nyáron virágos, árnyas terasszal bővül. Panziónk egyszerre maximum 12 fő szállását tudja biztosítani, csendes, tiszta szobáinkban. A hét minden napján várjuk régi és új vendégeinket finom ételekkel és italokkal.

Az apartmanház 2, illetve 4 ágyas apartmanokkal rendelkezik. Az apartmanok fürdőszobával, konyhával felszereltek. Felszereltség: zuhanyzós-WC-s fürdőszoba, televízió, hűtőszekrény. Az apartman ház közös konyhával és fürdőszobával is rendelkezik. Az épületben tárgyaló is található. A fotók tájékoztató jellegűek, az apartmanház eltérő apartmanokkal rendelkezik.

Faházak 4-6 fő elhelyezésére alkalmasak. A szállás ára tartalmazza a fürdőbelépő árát. A fotók tájékoztató jellegűek, az egyes faházak ettől eltérőek lehetnek. A kétcsillagos kemping a Brigetio Gyógyfürdő területén található, így közvetlen átjárást biztosítunk vendégeinknek a fürdőbe. A kemping városközponti elhelyezkedésének köszönhetően a centrum és a város főbb látnivalói is gyalogosan elérhetőek.

Találatok száma: 1
A Dunai Bástya Kikötői Fogadótérben kávéval, cappucinóval, teával, ásványvízzel és üdítővel várjuk kedves Vendégeinket a bástya hivatalos nyitvatartási idejében. Ha a túra után felfrissülésre, vagy épp pihenésre vágynak, térjenek be hozzánk! Márciustól októberig jó időben teraszunkon, rossz idő esetén belső helyiségünkben várjuk Önöket.
Kiemelt partner

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hívjon telefonon!
Érdeklődjön e-mailben!
Látogasson el weboldalunkra!
Nézze meg pontos címünket!
Keresse fel Facebook oldalunkat!
Megosztás
Országos eseménynaptár