Farkasréti temető séta iskolai és turista csoportok számára Budapesten előzetes bejelentkezéssel

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat
2019.01.01. - 12.31.

A temetősétákkal lehetőség nyílik csoportoknak, hogy megismerjék a Farkasréti temetőben nyugvó ismert emberek sírhelyeit. Buda legnagyobb kiterjedésű és legszebb fekvésű temetője a Farkasréti temető. Az utóbbi évtizedekben a tudományos és kulturális élet elhunyt nagyjainak jelentős részét ide temették.

A művészetek és a tudományok kiemelkedő képviselői a Művészparcellában és a Magyar Tudományos Akadémia parcelláiban kaptak díszsírhelyet. Az 1980-as években az egyik ravatalozót Makovecz Imre tervei szerint alakították ki. A főbejárati téren 2008 tavaszán felállították Veres Kálmán Griffmadár című alkotását, a távol nyugvók emlékhelyével. 2009 tavaszától a Budapesti Temetkezési Intézet lehetőséget teremt rá, hogy szervezett séták, rendhagyó tanórák keretében iskolai csoportok is felkereshessék a Farkasréti temetőt.

A leghíresebb itt nyugvó nagyjaink:

Bartók Béla, Kodály Zoltán; Illyés Gyula, Tóth Árpád, Pilinszky János, Szabó Magda; Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva; Kovács Margit, Makovecz Imre.


A Farkasréti temető története

A Farkasréti temető a főváros határában a legszebb fekvésű. Félkörben a budai hegyvidék lankás hegyoldalai védik barátságtalan légáramlatoktól, a Duna felé pedig innen olyan kilátás nyílik a szemlélőnek, amilyenhez hasonlót a világ kevés városában lehet találni írta a Vasárnapi Újság 1899-ben a néhány évvel korábban megnyitott temetőről. Buda legnagyobb kiterjedésű és legszebb fekvésű temetőjének megnyitására 1894-ben került sor. A kisebb sírkertek ekkorra ugyanis részben beteltek, részben közegészségügyi szempontból elavultakká váltak. Hamarosan nemcsak a Tabán-Krisztinavárosi és a vízivárosi, hanem már a tehermentesítésükre létrehozott németvölgyi temetőt is fokozatosan fel kellett számolni.

A Széchenyi-hegy lankás lejtőjén fekvő temető helyének kiválasztása annak idején sok vitát kavart. Gyönyörű fekvése egyszerre vált előnyére és hátrányára: sokan inkább üdülőterületnek, mintsem temetőnek kívánták volna hasznosítani. Mások még évtizedek múltán is attól tartottak, hogy az agyagos-kőzettörmelékes talajban átnedvesedéskor földcsuszamlás következhet be, esetleg talajvíz károsíthatja a sírokat.

A jóslatok ellenére a Farkasréti temető rövid időn belül Budapest egyik legnépszerűbb temetkezőhelyévé vált. Eredeti területét a főváros vezetése már 1914-ben kénytelen volt 20 holddal bővíteni a szomszédos telkek megvásárlásával. Így a Hóvirág utcai felső területtel együtt, a temető kiterjedése megközelítőleg elérte mai 72 holdas nagyságát.

A régi budai temetők teljes és végleges megszüntetése után a Tabáni és Németvölgyi temetők számos megőrizni kívánt sírját ide helyezték át. Egyre több nevezetes személy is temetkezett Farkasrétre, a sírokra számos kiváló műalkotás került. A századfordulótól egészen az 1920-as évek végéig folyamatosan épült az Érdi úti reprezentatív kriptasor.

Legnagyobb szabású építkezésként a bejárati tér kialakítása készült el 1938-ban Módos Ferenc és Krassói Virgil tervei szerint. Az épületegyütteshez templom, kálvária, harangtorony, új ravatalozó, árkádos kriptasor, valamint üzletsor, kerítés, fő- és mellékbejáratok tartoztak. Eredeti állapotukban csak néhány évig maradhattak fenn: a II. világháború alatt történt bombázások miatt az építmény jelentős része romba dőlt, illetve súlyosan megsérült.

A háború után a ravatalozót és az árkádos kriptasort helyreállították, az egykori temetőtemplom belső terét és tornyát pedig urnás temetkezések céljára hasznosították. (1977-ben a temető területén kívül épült fel a Mindenszentek plébániatemploma.) Ezekben az évtizedekben létesültek a kolumbáriumok és az új kriptasorok. A művészetek és a tudományok kiemelkedő képviselői a Művészparcellában és a Magyar Tudományos Akadémia parcelláiban kaptak díszsírhelyet.

Az 1980-as években átépítették a ravatalozót; ősi magyar motívumokkal díszített reprezentatív termét Makovecz Imre tervei szerint alakították ki. A főbejárati téren Horvay János Jó pásztor című, a II. világháborúban megsemmisült szobra helyén felállították Mészáros Mihály Főnixmadár című alkotását, a távol nyugvók emlékhelyével. Amerikai típusú sírkert létesült a 60-as parcellában, első sorában új díszsírhelyekkel. Elsőként Bartók Béla 1988-ban hazatért hamvait helyezték itt nyugalomra.

Mára a Farkasréti temető csaknem teljesen betelt, további bővítése csupán kis mértékben lehetséges. A temetőt mégsem lehet bezárni: kiváltására másik budai temető nincsen, s jellegzetes adottságai, szép földrajzi fekvése továbbra is kedvelt temetkezőhellyé teszik. Az utóbbi évtizedekben a kulturális élet elhunyt nagyjainak jelentős részét ide temették.

Megközelíthető:

A 8-as, az 53-as (Márton Áron téri gyalog bejáró, illetve Hóvirág u.), a 112-es autóbusszal (Bürök utcai gyalog bejáró), és az 59-es villamossal.


2019.01.01. - 2019.12.31.
Találatok száma: 5

Anna Hotel*** Budapest

Anna Hotel*** Budapest

Az Anna Hotel Budapest a XI. kerületében, idilli környezetben helyezkedik el. A hotelt körülölelő gyönyörű kertnek köszönhetően vendégeink a béke szigetén érezhetik magukat, a főváros hangos forgatagától néhány perc távolságban. A hotel a főváros egyik legújabb szállodája és nyitása óta célja, hogy ... Bővebben

Kiemelt partner Kiemelt partner

Continental Hotel Budapest**** Superior

Continental Hotel Budapest**** Superior

CONTINENTAL HOTEL BUDAPEST****SUPERIOR - A négycsillagos design hotel Budapest történelmi belvárosában a szecesszió és a modern belsőépítészet elemeiből kialakított egyedi saját stílust sugároz. A szálloda 272 szobája - ebből 13 lakosztály - szélessávú internet elérhetőséggel, személyre szabott és business ... Bővebben

Kiemelt partner Kiemelt partner

Danubius Hotel Gellért

Danubius Hotel Gellért

Budapest egyik legszebb szecessziós épülete a Duna-parton, a Gellért-hegy lábánál. A híres Gellért Fürdőhöz közvetlenül csatlakozó patinás szálloda hangulatos belső terekkel nyújt kényelmet és kikapcsolódást. Ki sem kell tennie a lábát a szállodából, hogy megtapasztalja a világhírű Gellért fürdő jótékony ... Bővebben

Kiemelt partner Kiemelt partner

Szállás Budapest Belvárosban (V. kerület)

Szállás Budapest Belvárosban (V. kerület)

Luxus kényelem a belváros szívében, 50 méterre a Vörösmarty tértől! Budapest 5. kerületének közepén,a Dunától pár perc sétára 2, 4, 6 fős teljesen felszerelt apartmanokkal várjuk! Központi elhelyezkedésű, mégis csendes, ideális pihenőhely egy hosszú, városnézéssel töltött nap után. Egyedi design, tágas ... Bővebben

Kiemelt partner Kiemelt partner

Hotel Sofitel Budapest Chain Bridge

Hotel Sofitel Budapest Chain Bridge

Luxus hotel Budapest szívében, a Duna partján. A hotelben 350 légkondicionált szoba, melyből 54 lakosztály, áll a vendégek rendelkezésére, csodálatos kilátással a Lánchídra és a várra. Bővebben

Kiemelt partner Kiemelt partner



A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok


Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
KAPCSOLATFELVÉTEL, ELÉRHETŐSÉGEK
Kontakt személy:
Szilágyi Rita
idegenvezető
Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG