Hamvas Béla Napok 2025. Balatonfüred. Irodalom, filozófia Hamvas Béla jegyében

Kiemelt ajánlat
2025. március 21. (péntek) - 2025. március 22. (szombat)
8230 Balatonfüred , Változó helyszíneken (46.9536 x 17.8938) Megnézem a térképen

Az író géniusz nyomában – Hamvas Napok. A hazai irodalom és bölcselet egyik legnagyobb huszadik századi alakjára, a rendkívüli műveltsége ellenére húsz évet fizikai munkásként dolgozó, saját korában agyonhallgatott, máig szélsőségesen megítélt kultikus íróra, Hamvas Bélára emlékeznek Balatonfüreden. A szellemóriás hagyatékát őrző, ápoló Hamvas Béla Asztaltársaság újra megidézi Balatonfüreden a magyar irodalom örök megosztó, kultikus szerzőjét, Hamvas Bélát. Izlandi nyelven ráolvasás a Tagore sétányon, koncert, kötetbemutató és az elmaradhatatlan Koloska-völgyi zarándoklat. A március 21-22-én megrendezendő Hamvas Napokon a fiatalon elhunyt költőről Sziveri Jánosról is megemlékeznek.

Hamvas Napok 2025

2025. március 21-22.

Hamvas Napok – Ősbemutató és eddig nem ismert kézirat.

Ráolvasással, Koloska-völgyi zarándoklattal, koncerttel idézik meg Balatonfüreden a magyar irodalom kultikus szerzőjét, Hamvas Bélát. A Hamvas Napok keretében ezúttal egy zenei ősbemutató illetve egy elveszettnek hitt Hamvas tanulmány könyvbemutatója is várja az érdeklődőket és átadják az idei Sziveri János-díjat is.
A hazai irodalom és bölcselet egyik legnagyobb huszadik századi alakjára, a máig ellentmondásosan megítélt kultikus íróra, Hamvas Bélára emlékeznek meg Balatonfüreden március 21-22-én.
A szellemóriás hagyatékát ápoló, immár 25 éves Hamvas Béla Asztaltársaság kétnapos rendezvényén bemutatják a szerző eddig elveszettnek hitt nagyesszéjét tartalmazó könyvet. A SETH - Kereszténység és hagyomány című mű a Hamvassal szoros szellemi és tanítványi kapcsolatban álló Molnár Sándor festőművész hagyatékából került elő.
Hamvas Béla életműve kapcsán az utóbbi évek szövegkutatásainak egyik legfontosabb, legjelentősebb eredménye, hogy most az olvasók elé kerül az eddig ismeretlen szöveg. Az 1946-ban megírt munkájában Hamvas először rögzíti és bontja ki későbbi gondolkodásának azt a három (ontológiai, ismeretelméleti és gyakorlati) sarokpontját, amely utat nyitott számára az archaikus szellemi hagyomány és a kereszténység egységének megfogalmazásához.

A kultúrtörténeti újdonság mellett az újra kiadott, teljes Scientia Sacra kötetet is bemutatják Balatonfüreden. A könyvekről Palkovics Tibor szerkesztővel, a Hamvas Béla-hagyaték gondozójával Stamler Ábel vallástudós beszélget majd a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban.

Még egy újdonság lesz az idei Hamvas Napokon, hiszen egy ősbemutató keretében elhangzik Keresztury-Albert Zsolt zeneszerző Hamvas az Öt géniusz című esszéje inspirálta balladisztikus kamaramű.
- Keresztury-Albert Zsolt zeneszerző az általunk korábban kiírt esszé pályázatra figyelt fel, amivel az volt a célunk, hogy Hamvas művein keresztül felhívjuk a figyelmet erre a műfajra. A Penta Essentia - zene az öt géniusz földjéről című, több mint hetven perces kortárs zenemű ősbemutatóját tartjuk meg március 21-én, pénteken. Izgalmas lesz, hiszen a zenében az énekhang és a próza egyesül. A narrátor két szerelemes ifjú balladáján keresztül vezeti végig a hallgatót a Kárpát-medence öt nagy tájegységén. Két énekes és egy kamarazenekar együtt szólaltatja meg a művet - így Cserép László, a Hamvas Napok szervezője, aki hozzá tette: az asztaltársaság által tavaly kiadott Az isteni eredet tudata – Hamvas Béla hagyományai című
tanulmánykötetet a nagy érdeklődésre való tekintettel újra kiadják.

A Hamvas Napok a hagyományos ráolvasással kezdődik, a Tagore sétányon álló Hamvas-hársra olvassák rá az író Fák című esszéjének egy részletét. Majd ünnepélyes keretek között átadják a Sziveri János-díjat, az eseményen jelen lesz a költő özvegye Utasi Erzsébet. A könnyed zárás jegyében Orbán Ottó mutatja be borait, amiben Ambrus Lajos, író, szerkesztő segédkezik majd. A Figula Pincében rendezendő esten Bakos Árpád szabadkai népzenész és Franczia Dániel közel-keleti ütőhangszeres muzsikál.
Másnap, március 22-én, szombaton a már említett könyvbemutatók után Szarvas József színész vezetésével séta indul a hangulatos Koloska-völgybe, ahhoz az ikonikus hársfához, amely Hamvas Fák című esszéjét ihlette. Itt Sava Babic műfordító emlékére pálinkával lehet majd koccintani a völgyben pedig közös bográcsozás zárja a programot.

Hamvas Béla író, filozófus 1897-ben született Eperjesen. 1919-ben jelentek meg első irodalmi tárgyú írásai. Bölcsészdiplomája megszerzése után 1923-ban a Budapesti Hírlap és a Szózat újságírója lett. 1927-ben a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el könyvtárosként, ott dolgozott egészen 1948-ig. Ez életének egyik legtermékenyebb időszaka. A II. világháborúután egy ideig az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de 1948-ban sorozatos bírálatai után felfüggesztették állásából. Fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben. Négy évvel később hunyt el. Életében csupán két esszégyűjteménye jelent meg, munkásságát agyonhallgatták. Máig szélsőségesen ítélik meg az életművét, rajonganak érte vagy éppen elutasítják. 1983 után jelenhettek csak meg könyvei. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.

PROGRAM:

Március 21. péntek

15.00 Megemlékezés Hamvas Béláról a Tagore sétányon
Hamvas Béla Fák című írásának ráolvasása a Hamvas hársra
Köszöntőt mond: Fehér István irodalomtörténész, a Magyar Szemle szerkesztője

15.30 Sziveri János-díj átadása (Szőcs Géza Irodalmi Szalon)
A díjat átadja: Fenyvesi Ottó József Attila-díjas magyar költő, író, a Sziveri Társaság elnöke

16.00-17.00 Keresztury-Albert Zsolt: Penta Essentia – zene az öt géniusz földjéről
Ősbemutató.
Közreműködnek: Fülöp Tamás– narráció, Albert Anna Leona, Gubinecz Ákos – ének és az Era Nova Kamarazenekar

17.30 Orosz István megnyitó előtti tárlatvezetése Az idő klaviatúrája című kiállításában (Vaszary Galéria)

18.30 Borkatalógus (Figula Pincészet, Meleghegy-dűlő)
Borait bemutatja Orbán Ottó (Küküllő-mente) Házigazda: Ambrus Lajos, író, szerkesztő
Közreműködnek: Bakos Árpád (Szabadka) és Franczia Dániel (Veszprém)
Belépődíj: 9900 Ft/fő (A jegyek korlátozott számban a jegy.hu oldalon és a helyszínen kaphatók.)

Március 22. szombat

10.00 Könyvbemutató (Szőcs Géza Irodalmi Szalon)
A most megjelent teljes Scientia Sacra kötetről, ami a Hamvas Béla Összegyűjtött Művei új sorozatának első megjelent darabja, és az 1946-ban írt és mindeddig elveszettnek hitt Seth. Kereszténység és hagyomány című művéről a kiadó Palkovics Tiborral beszélget Stamler Ábel vallástudós

12.00 Séta a Hamvas-hárshoz (Koloska-völgy)
Indulás a Koloska-völgybe a Vitorlás térről 11.30-kor kisvonattal. Koccintás Sava Babič emlékére majd bográcsozás
A Koloska-völgyben található egy fa, amely Hamvas Béla Fák című esszéjét ihlette. Ehhez az ikonikus fához tart a zarándoklat Szarvas József Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész vezetésével.
 

 


2025.03.21. - 2025.03.22.
Találatok száma: 47

Akadémia Sporthotel**** Balatonfüred

Akadémia Sporthotel**** Balatonfüred

Az Akadémia Hotel a Balaton északi partjának fővárosában Balatonfüreden a Tihanyi Apátságra lenyűgöző kilátással rendelkező szállodánk csendes környezetben, közvetlen az uszoda mellett a városközponttól csupán 10 perc sétára található. A szálloda 50 szobája, mintegy 120 fő elhelyezését teszi lehetővé. ...

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt partner
Siloám Református Misszió Otthon Balatonfüred

Siloám Református Misszió Otthon Balatonfüred

Szálláshelyünk a balatonfüredi strandtól közel 10 perces, a hajókikötőtől pedig nagyjából 5 perces sétára található. A több, mit százéves épület teljes felújításon esett át az elmúlt években, így egy teljesen megújult, impozáns környezet várja az ide érkező vendégeinket. A szálláshelyen 2, 3 és 4 ágyas, ...

Kiemelt partner
Astoria Hotel*** Balatonfüred

Astoria Hotel*** Balatonfüred

Miért különleges élmény az Astoria Hotel*** és Étterem? A villa a város egyik legszebb kastélyszerű, impozáns épülete. A szálloda épületét a Dőry család építette – romantikus stílusban – 1868-ban nyaralónak. A csodálatos nyaralót eredeti stílusában őriztük meg látogatóink számára. A főépület elegáns ...

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt partner
Gold Haus Panzió Balatonfüred

Gold Haus Panzió Balatonfüred

Panziónk Balatonfüreden, a Móricz Zsigmond utcában található, ahonnan a strand közel 15, a Tagore sétány pedig nagyjából 10 perces sétával közelíthető meg. Klímás kétágyas (franciaággyal, külön ággyal), családi és földszinti superior szobáink vannak. A kétágyas szobákhoz erkély, míg a földszinti superior ...

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt partner
Anna Grand Hotel Balatonfüred

Anna Grand Hotel Balatonfüred

Az Anna Grand Hotel Közép-Európa legnagyobb édesvízi tavának északi partján, Balatonfüred történelmi belvárosában helyezkedik el. Az Anna Grand Hotel Wine & Vital régmúltat idéző patinájával tökéletes a pihenni vágyóknak. Az újjászületett ANNA GRAND immár a nevéhez méltó, valódi luxust kínál. A ...

Anna Villa Vendégház Balatonfüred

Anna Villa Vendégház Balatonfüred

A Balatonfüred szívében található, egyedülálló Anna Villa Füred tökéletes egy pihentető nyaraláshoz pár percre a Balatontól, mégis csendes, nyugodt környezetben. A szállás üzleti filozófiája és adottságai okán felnőttbarát hely, ahol elsődleges a csend és nyugalom biztosítása a felnőtt vendégek ...

Apartman Bruckner Villa

Apartman Bruckner Villa

A 2004-ben épült Bruckner Villa Apartman-ház Balatonfüred-Arácson, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határában a Péter-hegyen, az erdő közelségében helyezkedik el. Gyönyörű körpanoráma nyílik a tóra és a Tihanyi-félszigetre. A tágas, ápolt kert napozásra és sportolásra is lehetőséget nyújt kedves ...

Apartmanházak Balatonfüred

Apartmanházak Balatonfüred

Családunk három házat üzemeltet, amelyeknek mindegyike különféle szolgáltatásokkal várja vendégeit. A házainkban két-három és négyágyas elhelyezésre van lehetőség, amelyekhez saját konyhát, illetve svédasztalos reggelit biztosítunk.

Aqua Ház Balatonfüred

Aqua Ház Balatonfüred

Az Aqua Ház Balatonfüred üdülőcentrumában, zöldövezetben, nyugodt környezetben fekszik. A házban 2-3-4 ágyas szobák állnak a vendégek rendelkezésére. A szobák modern berendezésűek, teraszosak, színes TV-vel felszereltek.

Aura Hotel Balatonfüred - Felnőttbarát szálloda

Aura Hotel Balatonfüred - Felnőttbarát szálloda

Töltődj fel és érezd jól magad! Élvezd az Aura Hotel Balatonfüred nyújtotta exkluzív kényelmet: king size méretű franciaágyaink, ergonomikus matracaink valamint párna menünk a pihentető alvást garantálják, esőerdő zuhanyunk és organikus fürdőszobai bekészítünk a frissítő élményeket biztosítják. Ingyenes ...

1 2 3 4 5   
Találatok száma: 42

Zafír Étterem Balatonfüred

Zafír Étterem Balatonfüred

Balatonfüred egyik legcsendesebb fekvésű szállodájának, az Akadémia Hotel**** Balatonfüred Zafír étterme szeretettel várja vendégeit egy finom ebédre vagy vacsorára. Balaton északi partjának egyik legszebb kilátását kínáló panoráma teraszon és az étteremhez közvetlenül kapcsolódó teraszon nyári estéken kerti ...

Kiemelt partner
Astoria Étterem Balatonfüred

Astoria Étterem Balatonfüred

Konyhaművészeti remekek a reformkortól napjainkig. Éttermünk nemzetközi és hazai ételkínálattal várja kedves vendégeit, külön kívánságra vegetáriánus és diétás ételeket is készítünk. Jó idő esetén a mediterrán hangulatú, leanderekkel díszített 100 fős kerthelyiségünk nyújt kellemes felüdülést egy frissítő ital ...

Asztalfoglalás
Kiemelt partner
Bergmann Cukrászda Balatonfüred

Bergmann Cukrászda Balatonfüred

Balatonfüred egyik gasztronómiai nevezetességévé nőtte ki magát az 1992-ben megnyitott Petőfi Sándor u. 64. szám alatti Bergmann Cukrászda. Az igényesség és a békebeli elegancia ölt testet a kedves Vendég előtt, mikor ide belép. A tradicionális hagyományok ápolása és megőrzése mögött egy valóban XXI. századi ...

Bistro Sparhelt Balatonfüred

Bistro Sparhelt Balatonfüred

Gondosan válogatott borlappal és az évszaknak megfelelő ételkínálattal várunk Benneteket! A chef, Elek Balázs havonta változó étlappal örvendezteti meg vendégeinket. A nagy körültekintéssel válogatott alapanyagok, a szakma mély ismerete, konyhai fortélyok sora és a főzés szeretete teszik felejthetetlenné a ...

Blaha Lujza Hotel és Étterem Balatonfüred

Blaha Lujza Hotel és Étterem Balatonfüred

Balatonfüred a tó északi partjának legrégebbi gyógy- és üdülővárosa. Szerencsés földrajzi és éghajlati adottságai miatt kedvelt üdülőhely. A Hotel Blaha Lujza a Balatontól 200 m-re, a reformkori Füred belvárosában található. A klasszicista stílusú épületrészből alakítottuk ki az éttermet, a hozzá csatlakozó ...

Borcsa Étterem

Borcsa Étterem

Balatonfüreden, a Balaton legszebb sétánya, a romantikus és egyben idilli Tagore-sétány keleti végénél található a népszerű vendéglátó komplexum: a Borcsa Étterem. Működését 1984-ben kezdte meg, 2000. augusztusától pedig teljesen megújulva, töretlen és egyre nagyobb népszerűséggel várja vendégeit: a sétányról ...

Brada Faloda Balatonfüred

Brada Faloda Balatonfüred

Éttermünk tálcás rendszerű, önkiszolgáló jellegű, ahol a választott ételt kényelmes barátságos környezetben fogyaszthatják el. Amennyiben vendégeink nem a helyszínen kívánnak ebédelni, lehetőség van a választott ételt jól zárható műanyag edényben elvinni. Az étlapon változatos, a tradicionális , és a reform ...

Figula Pincészet

Figula Pincészet

A Figula Családi Pincészet 1993-ban kezdte meg működését a Pannon-táj ékköveként emlegetett Balaton-régióban. Szőlőskertjeink a pincészet 6 km-es körzetében találhatóak, Balatonfüreden, Balatonszőlősön, Pécselyen, Csopakon és Tihanyban. A 30 hektáros birtokon – a klasszikus értelemben vett terroir ...

Gyukli Pince

Gyukli Pince

A Gyukli Pincében közel négy évtizede készítjük a Balaton régió kiváló borait. Gazdálkodóként hisszük, hogy a természet tiszta, ezért mind a szőlőben, mind pedig a pincében lehetőség szerint kemikáliák nélkül asszisztáltunk annak folyamataihoz.

Horváth-Ház Borgaléria

Horváth-Ház Borgaléria

A gyönyörűen felújított Horváth-Ház Étterem és Borgaléria egyik meghatározó ikonja Balatonfürednek. A Balaton-régió remekeit felvonultató konyha a helyi és környékbeli termelők friss alapanyagaira és a tökéletes, minőségi ételek alkotására épül. Az épület pincerendszerében bújik meg a 300 ...

1 2 3 4 5   

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
24 25 26 27 28 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
Megadott intervallumban:
-tól
-ig