Kedves Látogató!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
A Klasszikus Zenei Napok elsősorban a klasszikus zene rajongóit, és azokat is várja, akik még csak most ismerkednek a műfajjal. Ennek a kulturális rendezvénysorozatnak a célja, hogy a zene és a kultúra eszközével megérintse az embereket lélekben, közelebb kerüljenek Istenhez és megerősödjenek hitükben.
A zeneművészet kiemelkedő alkotásai világhírű művészek előadásában csendülnek fel három estén keresztül Csömörön, Budapest szomszédságában. Az idén elsőként megrendezett esemény minden ízében különlegesnek ígérkezik, a felnőtteket koncertekkel, a gyerekeket pedig matiné előadással várják.
A zenei esemény megálmodója Esztergály Előd csömöri református lelkész, a zenei programsorozatot pedig az esemény házigazdái, egyben művészeti vezetői Simon Izabella és Várjon Dénes állították össze, akik a világ legrangosabb zenei fesztiváljainak (Salzburg, Marlboro, Luzern, Edinburgh) és a legjelentősebb koncerttermeinek (Wigmore Hall London, Carnegie Hall New York, Koncertgebouw Amszterdam) állandó fellépő művészei, továbbá Budapesten a Zeneakadémia minden év novemberében megrendezésre kerülő, óriási sikerű kamarazene fesztiváljának a megálmodói és művészeti vezetői.
„Hosszú évek óta Csömör az otthonunk és különösen kötődünk ehhez a gyönyörű faluhoz, ahol legnagyobb örömünkre idén díszpolgárokká választottak minket. Régóta formálódik bennünk egy olyan nyári fesztivál gondolata, amelyet ”itthon” tudunk megvalósítani. Ezért is hatalmas öröm számunkra, hogy Esztergály Előd csömöri református lelkész felkérésére és segítségével a gyönyörű, új református templomban idén megvalósulhat ez a régóta dédelgetett álmunk. Nagy szeretettel, kiváló művészekkel és gyönyörű programmal készülünk erre a 3 napra” - tette hozzá Simon Izabella, az esemény egyik házigazdája.
Nagy zenei klasszikusok színesítik a három napot
Találatok száma: 346
Legyen a vendégünk Gödöllőn a 64 férőhelyes Árnyas Panzióban, csupán egy karnyújtásnyira Budapesttől, a gödöllői Grassalkovich-kastély közelében! Közvetlen kertkapcsolatos rendezvénytermünk csodálatos helyszínt biztosít esküvők, céges rendezvények, állófogadások, zenés rendezvények, konferenciák, szakmai képzések, családi összejövetelek számára is.
Kiemelt partner
Szállásfoglalás
Ajánlatkérés

A 156 szobás Up Hotel Budapestben a legújabb technológiai megoldások megvalósítása mellett arra törekszünk, hogy mindig, minden helyzetben emberközpontúak legyünk. A modern közösségi terekben és a szobákban olyan technikai eszközök állnak a vendégek rendelkezésére, amelyek leegyszerűsítik és gyorsabbá teszik a szolgáltatások igénybevételét és a berendezések használatát, de ami a legfontosabb, lehetőséget adnak az azonnali visszajelzésre, amelynek segítségével alkalmazkodni tudunk a folyamatosan változó igényekhez.

Az Atryum Fashion City Hotel Budapest belvárosában várja vendégeit, legyen szó pihenésről, városnézésről vagy üzleti útról. 2024-ben nyitottuk meg kapuinkat Budapest szívében, a Nyugati pályaudvar mellett. Már az érkezésed pillanatában érezheted az egyediséget, hiszen a saját divatházunkon – a luxus ruhamárkákat kínáló Atryum Fashion City bolton - áthaladva jutsz el a recepcióhoz. A 36 szoba kitűnő választás, ha Budapest látványosságait gyorsan és könnyedén felfedeznéd vagy csak elmerülnél Pest zsongásáb

A Rendezvényközpont Budafok központi részén, a Törley Kastély és Törley Hungarikum Múzeum tőszomszédságában helyezkedik el. A rendezvényközpont négy teremből, azok kiszolgáló egységeiből, egy kültéri rendezvényhelyszínből és a 27 szobás Boutique Hotelből áll. Termeink minden típusú rendezvényhez ideálisak, a kisebb létszámú hangulatos rendezvényektől kezdve a pompás esküvőkön át a céges konferenciákig, az akár sokszáz fős kötetlen hangulatú vállalati partykig. A Boutique Hotel egész évben várja üzleti úton lévő, szabad idejüket töltő vagy a rendezvényekre érkező vendégeit. Konyhánk akár 500 fő egyidejű kiszolgálására is alkalmas.

A Budai oldalon, zöldövezetben, a Gellért-hegy lábánál, csendes, fasorral szegélyezett utcában található. A fedett terasz, mely a társalgóból egyenesen a kertre nyílik, kellemes hely kávézáshoz, olvasáshoz esős időben is. A kertbe régi szecessziós vaskorlát vezet le, ahol a fák árnyékában, kényelmes teak-fa kertibútorok várják a vendégeket. Minden szobában Internet (WiFi) és légkondicionáló található. A falakat híres magyar kortárs festők képei díszítik. Néhány szoba erkély illetve balkon is tartozik, melyek a kertre, vagy az utcai fasorra nyílnak.

Az ACHAT Prémium Hotel a főváros pesti oldalán található, csak néhány kilométerre Budapest központjától. Szállodánk kiváló elhelyezkedéséből adódóan könnyen megközelíthetőek mind a repülőtér, mind pedig a város legnagyobb sport- és rendezvényközpontjai (HUNGEXPO Vásárközpont, Syma Sport- és Rendezvényközpont, Papp László Budapest Sportaréna és a Puskás Ferenc Stadion). Ideális választás üzleti és szabadidős utazásokhoz.

Az Actor Hotel Budapest történelmi belvárosának pesti oldalán található. A szálloda könnyedén elérhető a városközponttól és a repülőtérről. A repülővel érkezők számára a szálloda egyszeri ingyenes reptéri transzfert biztosít minimum 3 éjszakás szobafoglalás esetén, előzetes kérés alapján (07:00-22:00 között). A közeli metróállomás, valamint a busz- és villamos vonalak biztosítják a kitűnő tömegközlekedést a magyar fővárosban.

Találatok száma: 2
Légy részese egy gasztronómiai élménynek! Éttermünk a legkiválóbb alapanyagokból készült ételeket kínálja, legyen szó a bistro konyháról, érlelt steakekről vagy egyedi kézműves fogásokról. Csapatunk elkötelezett abban, hogy vendégeinknek felejthetetlen élményt nyújtsunk nemcsak az ízek, hanem a vendégszeretet terén is. Modern, jól felszerelt konyhánk inspiráló légkörünk biztosít séfjeinknek, hogy tudásuk legjavát nyújthassák Önnek.
Kiemelt partner
Asztalfoglalás

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár