Kutatók Éjszakája Miskolc 2023
Tudomány és szórakozás Miskolcon. 2023. szeptember 29-én újra a tudomány izgalmas világát mutatja meg több mint 130 programmal a Miskolci Egyetem. Az egyetem intézeteiben folyó tudományos munkát idén is sok kísérlettel, látni- és tapasztalni valóval tárja elénk az universitas.
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Kutatók Éjszakája Miskolc 2023
2023. szeptember 29.
Kísérő programok, koncert és fényfestés
A karok gazdag kínálata mellett bőven akadnak kiegészítő programok is. A GasztroPlacc UNI – amely az egyetemre és a Kutatók Éjszakájára szabja idei étel- és italkínálatát a Főépület előtti zöld területen és a parkolóban kap majd helyet. A Díszudvaron a civil szervezetek mutatkoznak be. A Magyar Honvédség radartechnikájából is kapnak ízelítőt a látogatók, emellett pedig az egyetem partnervállalatai is készülnek színes bemutatókkal, így a Bosch, a S.E.G.A., a MOL és a JABIL szakemberei is speciális programmal mutatkoznak be. Este fél 10-kor The Carbonfools koncert lesz az Üveg előcsarnokban, amelyet látványos fényfestés követ majd.
Néhány a 130 programból
A Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar szervezésben a tanbánya-bemutató mellett megismerkedhetnek az érdeklődők a földradarral, valamint az olaj- és gáziparban használt érdekes eszközökkel és technológiákkal.
Az Anyag- és Vegyészmérnöki Kar szervezésében kísérleteket mutatnak majd be alacsony és nagy hőmérsékletű anyagokkal a „Tüzes-jeges AnyagBAZÁR”-ban. Lesz még a többi között látványcsapolás és 3D fémnyomtatás is.
A Gépészmérnöki és Informatikai Kar szervezésében „Kirobbanóan finom” címmel azt mutatják meg, hogy a főzés hozzávalói látszólag veszélytelenek, valójában azonban könnyen porrobbanást okozhatnak. Emellett egy zenélő, háromfázisú motor kapcsán az is kiderül, hogyan lehet dallam lejátszására bírni egy ilyen szerkezetet.
A Gazdaságtudományi Kar Gazdálkodástani Intézete „Mission (MÉG) Possible” címmel kalandjátékra hívja a Kutatók Éjszakáján a vállalkozó kedvűeket. A tudományterület marketingszakértői pedig egy valódi marketingkísérletre invitálják a látogatókat. Emellett utazós társasjátékokkal, utazási és gasztronómiai kvízekkel is készülnek kicsiknek és nagyoknak.
Az Állam- és Jogtudományi Kar többek között azt a kérdést járja körül, hogy „Bűnös vagy ártatlan?”, egy interaktív büntetőeljárás keretében, aminek első állomása a kari stand lesz. Interaktív bírósági kvíz is lesz a Miskolci Törvényszék közreműködésével és fejtörőkkel is várják a vetélkedőkedvűeket.
A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar egyik programja a sok közül a „Legyél te a következő Sherlock Holmes!” címet viseli. A résztvevők rövid, izgalmas, angol nyelvű feladatok segítségével próbálhatják ki magukat viktoriánus kori detektívként. „Szellemvasút” címmel játékos vetélkedővel várják egyénileg és csoportosan is az érdeklődőket a központi standjuknál. A vetélkedő egyes állomásai az ATTI termeiben és folyosóján lesznek, ahol a vállalkozó szellemű játékosoknak egy-egy kreatív feladványt kell megoldaniuk.
Az Egészségtudományi Kar szakemberei az újraélesztés technikája mellett valódinak látszó sebek készítésébe is bevezetik a látogatókat. Különböző képalkotó eljárásokkal készített, nem mindennapi felvételeket is láthatnak a gyógyítás és diagnosztika iránt érdeklődők, akik ezen az estén megismerhetik az allergia diagnosztikájának egyik legmodernebb módszerét az Egészségtudományi Kar Nanobiotechnológia és Regeneratív Medicina Laboratóriumában.
A KÖSZI Élményszigetén olyan kooperatív és partijátékokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, amelyek garantáltan jó hangulatot teremtenek közösségi programokon, baráti társaságban, családi körben egyaránt. Gyerekeket, felnőtteket, külföldi érdeklődőket egyaránt várnak.
Forrás: az egyetem honlapja

Premier Hotel Miskolc
A Premier Hotel Miskolc vadonatúj, modern szálloda Miskolc belvárosában. A Macropolis bevásárló- és irodaközpontban található, amely egy egész háztömböt foglal el a belvárosban, ahol nagy európai vállalatok és gyártók irodái, üzletek, apartmanok találhatók. A szállodából gyalog elérhető Miskolc ... Bővebben

Miskolci Galéria Alkotóháza
Miskolci Galéria Alkotóház - A Csabai kapuban lévő hajdani vízgyógyintézetből, később hadikórházból kialakított alkotóház szakmai működését hosszú időn át elsősorban annak több évtizedre visszanyúló sokszorosított grafikai múltja határozta meg. A grafikai műhelyek mellett festők és szobrászok munkájához is ... Bővebben

Abigél Vendégház Miskolctapolca
Vendégházunk Miskolc-Tapolca, Aradi u. 6. alatt található. Kompletten felújított szálláshelyünk, igényesen kialakított szobáival, kellemes, nyugodt környezetben várja vendégeit, akik kikapcsolódásra, pihenésre vágynak. A barlangfürdő 5-6 perc sétára található. Ebben a kellemes környezetben kedves vendégeinknek ... Bővebben

Alfa Hotel*** Superior Miskolctapolca
Az Alfa Hotel és Wellness Központ Miskolc-Tapolcán a Barlangfürdő közelében, a tapolcai őspark szomszédságában található. Wellness hotel szolgáltatásaival, kényelmével és mégis családias hangulattal várja kedves vendégeit. Konferenciaterem. Bővebben

Avalon Resort & SPA***** Miskolc
Az Avalon Resort & SPA***** Superior harmincegy minden igényt kielégítő szobával, két junior lakosztállyal, két luxus lakosztállyal, tizenöt exkluzív HONKA rönkházzal és 2021-től az új, tizenöt szobás Erdei Dizájn szállodaépülettel várja a természet közelségében pihenni vágyókat. A modern és ... Bővebben

Bodnár Gábor Cserkészpark
A Bodnár Gábor Cserkészpark Miskolc határában, a Bükk-hegység kapujában, a Majális-parkban található. A parkot a Szinva patak partján határolja az északi oldalról. Égerfás, ligetes környezetben található, viszonylag sík, egyenletes területen. Bővebben

Bástya Apartman Miskolc
Az apartman Diósgyőrben (Miskolc Bükk hegyei közé nyúló részén), a Diósgyőri vár szomszédságában található. Az erdő alatt, zöldövezetben, de a város vérkeringésétől csupán néhány percnyire helyezkedik el. Elsősorban a természetet, régi hagyományokat kedvelő családoknak ajánljuk pihenésre, ... Bővebben

Bástya Konferencia & Wellness Hotel ***/**** Miskolctapolca
Miskolctapolca szívében, Közép-Európa egyetlen meleg vizű és gyógyhatású barlangfürdőjétől 100 m-re található szállodánk. Szállodánk ***-os és ****-os kategóriában kínál szálláslehetőséget. Bővebben

City Hotel Miskolc****
A City Hotel Miskolc**** a borsodi megyeszékhely legvonzóbb belvárosi szállodája, ahol helyi ízekkel, specialitásokkal várjuk vendégeinket jól megközelíthető, kellemes környezetben. A négycsillagos hotelben 39 szobában 80 kényelmes férőhelyet alakítottunk ki. A tágas, légkondicionált szobák ... Bővebben
Diósgyőri Várkert Panzió Étterem Miskolc
A Várkert Panzió festői környezetben, a Diósgyőri Vár és a 2015. augusztusában átadott Lovagi Tornák Tere közvetlen közelében helyezkedik el, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Bükk hegységre. Diósgyőr jó kiindulópont kirándulásokhoz, a környék nevezetességeinek megtekintéséhez: mind Lillafüred, mind ... Bővebben

Lillafüredi Sport- és Kalandpark Falatozó és Játszótér
A Lillafüredi Sport- és Kalandpark jelenleg nem üzemel, de saját falatozóval és játszótérrel rendelkezik, amely szeretettel várja a vendégeket. Falatozónkban büfé jellegű ételek és italok széles választékával várjuk kedves vendégeinket! Itt a tavasz, irány a szabad levegő! Kapcsolódjatok ki a ... Bővebben

Avasi Cellarium Pálinka és Borház
Miskolcon egy 17. századi műemléki borház alapjainak megtartásával és a 21. századi technikák felhasználásával kialakított több funkciós épület az Avasi Cellarium. Az itt megvalósuló projekt célja többek között, hogy példát mutasson a miskolci Avason található pincék megújulásához. A Cellarium pince ... Bővebben

Bella Italia Pizzéria Miskolc
A Bella Italia új fogások, ízek bevezetésével folyamatosan bővíti kínálatát, és állandó akciókkal várja az olasz ízekre kíváncsi kedves vendégeket. Bővebben

Creppy PalacsintaHáz Étterem Miskolc
A Creppy PalacsintaHáz nem egy újabb étterem a sok közül, nem is amolyan retro, strand mellett lévő, nagyi lekváros palacsintáját sütögető vállalkozás. Nem állunk be a sorba, éttermünk különleges, mégis meghitt és elegáns. Bővebben
Diósgyőri Várkert Panzió Étterem Miskolc
A Várkert Panzió festői környezetben, a Diósgyőri Vár és a 2015. augusztusában átadott Lovagi Tornák Tere közvetlen közelében helyezkedik el, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Bükk hegységre. Diósgyőr jó kiindulópont kirándulásokhoz, a környék nevezetességeinek megtekintéséhez: mind Lillafüred, mind ... Bővebben

Dolce Vita Étterem Miskolc
Új trend, új étterem Miskolc legfelkapottabb utcájában a Déryné utcán. Olasz és magyar ételek gondos odafigyeléssel. Mert a vendéglátás a szenvedélyünk. Bővebben

Don Giovanni Pizzéria & Pub Miskolc
A Don Giovanni Pizzeria & Pub Miskolcon azoknak akik igényes szórakozásra vágynak. Eredeti Olasz recept alapján készült pizzáink mellett a kínálatunkban szerepelnek még saláták, palacsinták és üdítők. Ha szereted a pizzát, rendelj online pár kattintással és otthonodba szállítjuk! Ha hozzánk ... Bővebben

Drót Bisztró & Restaurant Miskolc
A City Hotel alatt található étteremben, tavasztól – őszig, egy terasszal kiegészítve, a magyaros és tájjellegű, valamint a nemzetközi és a vegetáriánus konyha kínálata, egyaránt megtalálható. Ehhez különleges borkínálattal rendelkezünk. Hétköznaponként ebédidőben, ízletes menüvel várjuk ... Bővebben

Fehérkőlápa Turistaház Miskolc
A ház a Fehér-kő erdejében található, 587 méter tengerszint feletti magasságban, 30 fős szálláshellyel, 11 tetőtéri, 2-3-4 ágyas szobával, a szobákhoz saját fürdőszoba tartozik. A turistaház alsó szintje kutyabarát, a kétágyas zuhanyzós szobában van lehetőség a négylábúval megszállni. Éttermünk 50 ... Bővebben

Grál Pince Miskolc
Ha szereti a jó bort és a jó társaságot akkor látogasson el a Miskolc Görömbölyön található Grál pincébe, ahol Európában egyedül álló vizuális és szakrális élményben lehet része. A honfoglalás kori faragásokkal díszített pincében kedvére válogathat tájjellegű borainkból. Finom harapnivaló is kerül az ... Bővebben
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!