Magyar őshonos állatok bemutatása a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban
A központ külső bemutatóhelyein túzok, illetve különböző magyar őshonos állatfajok testközelből figyelhetők meg, többek között magyar szürke marha, bivaly, rackajuh, mangalica sertés és különböző baromfifajták, melyekről a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai nyújtanak tájékoztatást az érdeklődőknek.
Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont
A Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont Dévaványa és Ecsegfalva között félúton található. Budapest és Debrecen felől érkező látogatóinknak a 4-es sz. főútról a Kisújszállási elágazásnál kell letérni, majd továbbhaladni Dévaványa irányába.
A Réhelyi Látogatóközpont múzeumi épületének emeleti részén található állandó kiállítás bemutatja a terület egyedülálló értékét, az európai túzokot, a túzokvédelmi tevékenységet, valamint a Nagy-Sárrét hajdani és jelenlegi élővilágát, illetve külön szobát kapott a Dr. Sterbetz István, vadász, író és nemzetközi hírű ornitológus életét és munkásságát bemutató kiállítás.
A Nemzeti Park e részterülete mai élőhelyi adottságai mellett kiváló feltételeket biztosít a világszinten veszélyeztetett túzoknak (Otis tarda). A magyarországi állomány egyharmadát adó, Dévaványa térségében élő populáció a védelmi tevékenységnek köszönhetően enyhe növekedést mutatott az elmúlt tíz év során és jelenleg több, mint 500 egyedet számlál. Ez a veszélyeztetett, nagytestű madárfaj a gyepek mellett rendszeresen használja költésre a különböző szántóföldi kultúrákat is, különösen a lucernát és a gabonaféléket. Azok a fészekaljak, amelyek mezőgazdasági munkák során előkerülnek, az ország minden részéről az igazgatóság dévaványai Túzokvédelmi Állomására kerülnek, ahol biztosítottak a feltételek a keltetéshez, a neveléshez és a visszavadításhoz.
A látogatóközponttól indul a Réhelyi tanösvény, melynek másfél kilométeres szakaszán megismerhetők a térség botanikai és zoológiai értékei. A Dévaványai-Ecsegi pusztákon kialakított kerékpártúra útvonalak érintik a vidék jellegzetes élőhely típusait, jelentősebb kultúrtörténeti és természeti értékeit. A túrák javasolt kiinduló- és végpontja a Látogatóközpont, ahol kerékpárok bérelhetők az útvonalak bejárásához.
A fokozottan védett részek csak kísérővel, illetve engedéllyel látogathatók, főként szakemberek számára.
2025.04.01. - 2025.10.31. |
További ajánlataink
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.02.01. - 2025.02.28. | |
2025.02.01. - 2025.02.28. | |
2025.03.01. - 2025.03.31. | |
2025.03.07. | |
2025.03.07. | |
2025.03.07. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Vadlúdles a Kardoskúti-pusztán |
2025.03.15. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Ünnepi látványetetés és állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban |
2025.03.15. | |
2025.03.15. | |
2025.03.29. | |
2025.03.29. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Tavaszi zsongás |
2025.04.01. - 2025.04.30. | |
2025.04.01. - 2025.04.30. | |
2025.04.01. - 2025.04.30. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Hajnali túzokles |
2025.04.01. - 2025.04.30. | |
2025.04.01. - 2025.10.31. | |
2025.04.01. - 2025.10.31. | |
2025.04.05. | |
2025.04.05. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Bakancsos túra Mágoron túzokdürgés idején |
2025.04.05. | |
2025.04.11. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Tavaszi madárles a virágzó kamillamezőkön |
2025.04.11. | |
2025.04.11. - 2025.04.12. | |
2025.04.12. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Évszakok - tematikus túra a Halásztelki tanösvényen |
2025.04.12. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Kis-Sárréti kikelet, tavasz a berekben |
2025.04.12. | |
2025.04.18. - 2025.04.19. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Ünnepi látványetetés és állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban |
2025.04.18. - 2025.04.19. | |
2025.04.18. - 2025.04.19. | |
2025.04.18. - 2025.04.21. | |
2025.04.18. - 2025.04.21. | |
2025.04.18. - 2025.04.21. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Húsvétoljunk együtt! |
2025.04.20. - 2025.04.21. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Kinn a bárány, benn a farkas – Húsvét a kastélykertben |
2025.04.20. - 2025.04.21. | |
2025.04.20. - 2025.04.21. | |
2025.04.25. | |
2025.04.25. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Kulturális és természeti örökségünk nyomában a Blaskovics család egykori uradalmában |
2025.04.26. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Májusvárás a Tejút alatt |
2025.04.26. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Csalogányok éneke – tavaszi túra |
2025.04.26. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Birkanyírás – juhászok élete a Kardoskúti pusztán |
2025.04.26. | |
2025.04.26. | |
2025.04.26. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Vadvízország – túra a Kis-Vátyoni legelőn |
2025.05.01. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Állatcsont csodák - Albert Krisztián Európa-bajnok preparátor előadása |
2025.05.01. | |
2025.05.01. - 2025.06.30. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Rangerrel a pusztán |
2025.05.01. - 2025.06.30. | |
2025.05.02. - 2025.05.04. | |
2025.05.02. - 2025.05.04. | |
2025.05.02. - 2025.05.04. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Ünnepi látványetetés és állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban |
2025.05.09. | |
2025.05.09. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Tavaszi túra a Kardoskúti-pusztán |
2025.05.09. | |
2025.05.09. | |
2025.05.10. | |
2025.05.10. | |
2025.05.10. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
VIII. Túzokfesztivál |
2025.05.10. | |
2025.05.10. | |
2025.05.10. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Ünnepi látványetetés és állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban |
2025.05.25. | |
2025.05.25. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Tiétek a Liget - Gyermeknap az Állatparkban |
2025.05.25. | |
2025.05.25. | |
2025.06.01. | |
2025.06.01. | |
2025.06.01. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Rétjárás Kállai Magdolna székely népi gyógyásszal |
2025.06.07. - 2025.06.09. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Ünnepi látványetetés és állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban |
2025.06.07. - 2025.06.09. | |
2025.06.07. - 2025.06.09. | |
2025.08.20. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Ünnepi látványetetés és állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban |
2025.08.20. | |
2025.08.20. | |
2025.08.30. | |
2025.08.30. |
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények
Vadállatok birodalma - Állatkertek éjszakája |
2025.08.30. |
Dévaványa Turistaszállás
A Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont szállásépületében 40 fő részére turistaszállás, a külön bejáratú lakrészben 8 fő részére vendégszoba vehető igénybe. A turistaszálláson 4 db 4 ágyas fürdőszobás, tv-vel, hűtővel ellátott és 4 db 2 x 3 ágyas közös fürdőszobás szoba található, melyekhez ...
Ködvirág Erdei Iskola
A Dévaványától 10 perce található Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont ad otthont az erdei iskola programokkal rendelkező Ködvirág Erdei Iskolának. Programjaink alsós és felsős korosztály számára készültek, a térség jellemző tájtípusait és élővilágát dolgozzák fel. Az alsós program 4 napos, a ...
Gál Cukrászat
A körösladányi Cukrászat termékei között előkelő helyet foglal el a mézeskalács. A régi ízeket megtartva, a modern táplálkozásnak megfelelően, a nyersanyagok kínálatát figyelembe véve kézzel készítik azokat. 2016-ban a Gál Cukrászat mézes süteménye bekerült a városi értéktárba.
Hidi Panzió Étterem
A 47-es számú főútvonal mentén, Szeghalom város szélén helyezkedik el a Hidi Panzió étterem. 16 db 2 ágyas szoba, 4 db 2 ágyas lakosztály szolgálja vendégeink kényelmét. Minden szoba alapfelszereltségéhez tartozik színes televízió, telefon és mini bár. Szobáinkhoz külön zuhanyzó, és toalett ...
Puszta Csárda Szeghalom
A Puszta Csárda Hajdú Bihar és Békés megye határánál a Sárrét vidékén, gyönyörű környezetben helyezkedik el.
Ladányi Cukrászda Szeghalom
Sokféle süteményt kínálnak, lehet választani. Sós vagy édes süti, fagyi vagy lepény, Foszlós kalácsok vagy torták. Torta csodák hagyományos és újfajta díszítési technikákkal is készülnek. Tematikus hétvégéket, sütemény akciókat is tartanak.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!