Fotó: Pixabay.com
Jubileumi, 15. alkalommal kerül megrendezésre a Palócfasírt Fesztivál 2026. augusztus 22-én, szombaton a Polgármesteri Hivatal előtti területen. A gasztronómiai és kulturális rendezvény idén is gazdag programkínálattal, hagyományőrző előadásokkal és népszerű fellépőkkel várja a látogatókat.
A rendezvény délelőtt 11:00 órakor a hagyományos fasírtsütő versennyel veszi kezdetét. A gyermekeket 13:30-tól Brandnyúl Mini Disco-ja szórakoztatja, majd 14:00 órakor Sinkó Attila polgármester nyitja meg a fesztivált. A megnyitót követően sor kerül az új kenyér megáldására Hulitka Róbert plébános közreműködésével, valamint átadásra kerül a Díszpolgári cím is.
Délután óvodások műsora, hagyományőrző csoportok (Garamkövesdi Boróka Csoport, Szandai Kövirózsa Dalkör, Herencsényi Asszonykórus, Szügyi Népdalkör, valamint Tóthpál Lászlóné Ilonka), a Balassagyarmati Retro Emlékzenekar, és a versenyeredmények kihirdetése színesíti a napot. Az este kiemelt fellépője 18:00 órától Bunyós Pityu lesz, akit Flashman követ, 19:00 órától pedig DJ Spy felel a fergeteges Retro Disco hangulatért.
A rendezvény teljes ideje alatt ugrálóvár, lufihajtogatás, hajfonás, kézműves árusok, valamint változatos étel- és italválaszték (kürtőskalács, hamburger, gyros, jégkása) várja a családokat.
11.00 Fasírtsütő verseny kezdete
13.30 BRANDNYÚL MINI DISCO FELLÉPÉSE
14.00 Megnyitó- beszédet mond Sinkó Attila polgármester
14.10 Új kenyér megáldása Hulitka Róbert plébános közreműködésével
14.20 Díszpolgári cím átadása, táblák avatása és megszentelése
15.00 Óvodások műsora
15.10 Garamkövesdi Boróka Csoport
15.30 Eredményhirdetés
16.00 Hagyományőrző csoportok fellépése:
Szandai Kövirózsa Dalkör
Herencsényi Asszonykórus
Tóthpál Lászlóné Ilonka éneke
Szügyi Népdalkör
16.45 Balassagyarmati Retro Emlékzenekar
18.00 BUNYÓS PITYU
18.50 Flashman
19.00 Retro Disco Dj. Spy-al
A nap házigazdája és a zsűri elnöke: GHEBALI KENZA
Kísérőprogramok és vendéglátás:
UGRÁLÓVÁR - ÁRUSOK - KÜRTŐSKALÁCS - GYROS - JÉGKÁSA - HAMBURGER - HAJFONÁS - LUFIHAJTOGATÁS
2026.08.22.
Nógrádkövesd
Találatok száma: 59

Régen a népnyelv „kastélyos” falunak nevezte Erdőtarcsát, hiszen ebben a kis községben több kastély, kúria is áll, amelyek ma műemlékek. 1870-ben épült a barokk stílusú Szent – Miklóssy – Kubinyi kastély, épülete ma a Magyar Tudományos Akadémia üdülője és alkotóháza, amely egy szépen gondozott, 3 hektáros zárt parkban helyezkedik el. Az Erdőtarcsai Akadémiai Üdülő és Alkotóház kastélyparkja hangulatos, rózsalugassal, szökőkúttal, kerti tóval övezett sétautakkal körülvéve várják vendégeinket.

A vendégház a Cserhát dombjai közt, Palócföld egyedülálló hangulatában, a Kéktúra közvetlen útvonalán található.A bisztró újonnan kialakított konyhájában ötvözzük a vidék tradicionális ételeit az olaszos ízvilággal. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy a hozzánk betérők megélhessék a vidék nyugalmát, finom falatokkal csillapíthassák éhségüket, vagy egy kávékülönlegesség elfogyasztásával folytathassák napjukat.

Legyen a vendégünk Gödöllőn a 64 férőhelyes Árnyas Panzióban, csupán egy karnyújtásnyira Budapesttől, a gödöllői Grassalkovich-kastély közelében! Közvetlen kertkapcsolatos rendezvénytermünk csodálatos helyszínt biztosít esküvők, céges rendezvények, állófogadások, zenés rendezvények, konferenciák, szakmai képzések, családi összejövetelek számára is.

A Bánki-tó mellett kialakított, igényes vendégházunkban a kellemes kikapcsolódásról 6 db pótágyazható, fürdőszobás, kétágyas szoba, 24 fős étkező-társalgó - mely konferenciák helyszínének is alkalmas - parkosított kert, és zárt udvarában kialakított grillező gondoskodik, illetve egy egész évben használható, 7 személyes jakuzzi áll a rendelkezésünkre.

A Bercel Kastély Nógrád megyében, Bercelen található, Budapesttől 65 km-re, gyönyörű környezetben. A kastélyépület, illetve a parkjában található vendégházakban a szakmai programok mellett kulturális és oktatási programok váltják egymást. Profi hang- és fénytechnikával, teljes körű szolgáltatással, cateringgel és korlátozott számban szálláslehetőséggel is várunk!

Találatok száma: 37

A Szűcs Fogadója nem a hagyományos értelemben vett fogadó, egyelőre kiadó szobánk nincs, viszont a környék legjobb ételeit kínáljuk. Látogasson el hozzánk! Nem fog csalódni. Családi vagy céges rendezvényeit a legnagyobb odafigyeléssel bonyolítjuk le. Otthon vagy munkahelyén rendez fogadást? Rendeljen nálunk hidegtálakat! Házhoz szállítjuk Önnek.
A Szűcs Fogadója nem a hagyományos értelemben vett fogadó, egyelőre kiadó szobánk nincs, viszont a környék legjobb ételeit kínáljuk. Látogasson el hozzánk! Nem fog csalódni. Családi vagy céges rendezvényeit a legnagyobb odafigyeléssel bonyolítjuk le. Otthon vagy munkahelyén rendez fogadást? Rendeljen nálunk hidegtálakat! Házhoz szállítjuk Önnek.

A Szűcs Fogadója nem a hagyományos értelemben vett fogadó, egyelőre kiadó szobánk nincs, viszont a környék legjobb ételeit kínáljuk. Látogasson el hozzánk! Nem fog csalódni. Családi vagy céges rendezvényeit a legnagyobb odafigyeléssel bonyolítjuk le. Otthon vagy munkahelyén rendez fogadást? Rendeljen nálunk hidegtálakat! Házhoz szállítjuk Önnek.

A vendégház a Cserhát dombjai közt, Palócföld egyedülálló hangulatában, a Kéktúra közvetlen útvonalán található.A bisztró újonnan kialakított konyhájában ötvözzük a vidék tradicionális ételeit az olaszos ízvilággal. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy a hozzánk betérők megélhessék a vidék nyugalmát, finom falatokkal csillapíthassák éhségüket, vagy egy kávékülönlegesség elfogyasztásával folytathassák napjukat.
A vendégház a Cserhát dombjai közt, Palócföld egyedülálló hangulatában, a Kéktúra közvetlen útvonalán található.A bisztró újonnan kialakított konyhájában ötvözzük a vidék tradicionális ételeit az olaszos ízvilággal. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy a hozzánk betérők megélhessék a vidék nyugalmát, finom falatokkal csillapíthassák éhségüket, vagy egy kávékülönlegesség elfogyasztásával folytathassák napjukat.

A vendégház a Cserhát dombjai közt, Palócföld egyedülálló hangulatában, a Kéktúra közvetlen útvonalán található.A bisztró újonnan kialakított konyhájában ötvözzük a vidék tradicionális ételeit az olaszos ízvilággal. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy a hozzánk betérők megélhessék a vidék nyugalmát, finom falatokkal csillapíthassák éhségüket, vagy egy kávékülönlegesség elfogyasztásával folytathassák napjukat.

A Code27-nél megfelelő technikai háttérrel rendelkezünk, ezáltal lehetőséget tudunk nyújtani a vízisport szerelmeseinek, hogy széles körben megismerhessék és megtanulhassák a jet-ski használatát. Lehetőség van saját jet-ski használatra, illetve általunk biztosított gépek bérlésére is! Szeretettel várjuk mindazokat, akik a vizes és egyben technikai sportok iránt érdeklődnek, próbára tennék saját képességüket, valamint ügyességi, erőnléti és fizikai állapotukat fejlesztenék. A tudás elsajátításával az élményfaktor garantáltan tovább sokszorozható. A vízen való száguldás és eközben a víz közvetlen közelsége mással összehasonlíthatatlan örömet okoz. 200 méteres homokos partunk kitűnő lehetőséget nyújt napozásra, strandolásra. Beach bárunk hideg italokkal zenével vár titeket.

A Dunakanyarban járva, várjuk kedves vendégeinket Vácott (Budapesttől 34 km-re) a Duna-parti Halászkert Étteremben hal, szárnyas, sertés, marha és egyéb ételkülönlegességekkel, valamint villányi, egri, szekszárdi, balaton vidéki és tokaji borspecialitásokkal. Éttermünk 120 férőhelyes terasszal (melyből 70 fedett), és 50 ülő és 70 álló férőhelyes teremmel rendelkezik. Vállaljuk családi és céges rendezvények, konferenciák, karácsonyi partyk, esküvők, osztálytalálkozók lebonyolítását, akár kitelepüléssel is…

Megjelenés forrása: ajánlat közösségi oldala
Elérhetőségek, linkek
Telefonszám
E-mail cím
Weboldal
Közösségi oldalak
Facebook oldal
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
Gyakori kérdések
A Palócfasírt Fesztivál 2026. augusztus 22-én, szombaton kerül megrendezésre.
A fesztivál helyszíne Nógrádkövesd, a Polgármesteri Hivatal előtti területen.
A fesztivál programjai között szerepel fasírtsütő verseny, gyermekprogramok, hagyományőrző csoportok fellépése, valamint sztárfellépők, mint Bunyós Pityu és DJ Spy.
A fasírtsütő verseny 11:00 órakor kezdődik.
A gyerekeket a fesztiválon a Brandnyúl Mini Disco szórakoztatja 13:30-tól, emellett ugrálóvár és lufihajtogatás is lesz.
A fesztiválon különböző étkezési lehetőségek közül választhatnak a látogatók, mint például kürtőskalács, hamburger, gyros és jégkása.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló ajánlatok böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése: