Magyar Nemzeti Múzeum - programok, kiállítások, múzeumi foglalkozások, tárlatvezetések!
Magyar Nemzeti Múzeum - programok, kiállítások, múzeumi foglalkozások, tárlatvezetések!

A program betelt! RÉGÉSZKALANDOK Pizsamaparti a Magyar Nemzeti Múzeumban, 2018-ban is várjuk a gyerkőcöket. Az ottalvós program során a gyerekek játékos feladatok során fedezik fel a régészeti kiállítást az őskortól egészen a vaskorig. A cél, hogy a gyerekek a régészet tudományába lássanak bele, megértsék, hogy hogyan dolgozik a régész, milyen módszereket alkalmaz, hogyan indul el és milyen részfeladatai vannak. Tehát az egész tudományos munkafolyamat gyerekbarát megismertetésére törekszünk. Olyan eszközöket fognak kapni, amivel egy régész is dolgozik és úgy kell dolgozniuk, mint egy régész. A múzeumi program kreatív foglalkozással zárul. Szeretettel várjuk az érdeklődő gyermekeket.

KAPCSOLATFELVÉTEL, ELÉRHETŐSÉGEK

Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS!
Friss információkat e-mailben kérhet vagy küldhet.

RÉGÉSZKALANDOK PIZSAMAPARTI A MAGYAR NEMZETI MÚZEUMBAN

Javasolt életkor: 7-13 év

A Da Vinci Learning interaktív élményóra keretében elkísérünk egy régészcsapatot Egyiptomba. Emelett megismerik a tanulók az első eszközöket és ősmaradványokat is készítenek.

A Da Vinci PIZSAMAPARTI olyan egyedülálló program, amelyen a 7-13 éves gyermekek élményeken keresztül, szórakoztató módon ismerkednek meg a helyszínekhez kapcsolódó tematikákkal.

Az éjszakai kalandok végeztével a „pizsamás felfedezők“ a múzeum egyik legszebb termében, a Kupolateremben töltik az éjszakát.

JELENTKEZÉS:
A pizsamaparti előzetes jelentkezéshez kötött, jelentkezni privát üzenetben vagy a pizsamaparti@mertmarketing.hu címen lehet.
Szükséges információk a jelentkezéshez: résztvevő neve és életkora, szülő/gondviselő neve, elérhetőségei (email cím + telefonszám, számlázási cím).

ÁRAK: 8 000 Ft/ fő

A pizsamaparti belépőjegy tartalma:
- Magyar Nemzeti Múzeum belépő
- interaktív élményóra (filmnézés, kérdés-felelet, makettezés, szórakozás)
- Régészkalandok: izgalmas éjszakai kalandtúra a Magyar Nemzeti Múzeumban
- 12 órás felügyelet
- könnyű vacsora, ásványvíz, reggeli (péksütemény + kakaó/tea/gyümölcslé),
- hálózsák biztosítása az alváshoz, amennyiben nem áll rendelkezésre,
- búcsúajándék
- Kedvezményes Családi belépőjegy a Magyar Nemzeti Múzeumba 2 felnőtt és 2 gyermek részére.

Maximális létszám: 35 fő
Lemondási határidő: rendezvény előtt egy héttel. Lemondási határidő után történt visszamondás esetén a belépőjegy kiszámlázásra kerül.

Fizetés a helyszínen, a Magyar Nemzeti Múzeumban történik a regisztrációkor, készpénzben.

IDŐPONTOK:
A rendezvény időpontja: április 20. BETELT!
Érkezés és regisztráció: 19:00-19:30
Hazaindulás másnap 8:30-9:00

SZÜKSÉGES FELSZERELÉS OTTHONRÓL:
- tisztasági csomag
- váltózokni
- pizsama
- kispárna
- polifoam
- zseblámpa
- hálózsák - amennyiben nem áll rendelkezésre, biztosítjuk.
- szükség esetén plusz élelem
- fakultatív: papucs

Kapcsolódó időpontok

2018.07.20. 17:00 Tematikus tárlatvezetés a TOLONGÓ IDŐK kiállításhoz kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Múzeumban
Tolongó idők - plakátkiállítás | Tárlatvezetés
2018.07.17. - 2018.07.22. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.07.21. 16:00 Rendhagyó tárlatvezetések Budapesten, interaktív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
TUDOMÁNY EGY POHÁR SÖRREL! | KURÁTORI VEZETÉS A TOLONGÓ IDŐKBEN!
2018.07.21. 16:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2018 Budapest
TUDOMÁNY EGY POHÁR SÖRREL! | KURÁTORI VEZETÉS A TOLONGÓ IDŐKBEN!
2018.07.21. 16:00 Tematikus tárlatvezetés a TOLONGÓ IDŐK kiállításhoz kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Múzeumban
TUDOMÁNY EGY POHÁR SÖRREL! | KURÁTORI VEZETÉS A TOLONGÓ IDŐKBEN!
2018.07.22. 10:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2018 Budapest
TÁRLATVEZETÉS AZ MNM MÁLENKIJ ROBOT EMLÉKHELYÉN
2018.07.22. 17:00 Múzeumi tárlatvezetés Budapesten, az MNM MÁLENKIJ ROBOT Emlékhelyén
2018.07.24. - 2018.07.29. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.07.25. 17:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2018 Budapest
100/100 Kalandozás a múzeumban zárás után
2018.07.25. 17:00 Rendhagyó tárlatvezetések Budapesten, interaktív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
100/100 Kalandozás a múzeumban zárás után
2018.07.27. 17:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2018 Budapest
TÁRLATVEZETÉS AZ MNM MÁLENKIJ ROBOT EMLÉKHELYÉN
2018.07.27. 17:00 Múzeumi tárlatvezetés Budapesten, az MNM MÁLENKIJ ROBOT Emlékhelyén
2018.07.31. - 2018.08.05. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.08.02. 17:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2018 Budapest
TEHÉNTÚRÓ ÉS TESTVÉREI - TÓTH JÓZSEF FÜLES ELŐADÁSA AZ MNM TOLONGÓ IDŐK C. KIÁLLÍTÁSÁBAN
2018.08.03. 08:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2018 Budapest
A KISMARTON TRIÓ NYÁRESTI HANGVERSENYE - BEETHOVEN BŰVÖLETÉBEN
2018.08.03. 18:00 Magyar Nemzeti Múzeum koncertek 2018 Budapest
A KISMARTON TRIÓ NYÁRESTI HANGVERSENYE - BEETHOVEN BŰVÖLETÉBEN
2018.08.07. - 2018.08.12. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.08.09. 17:00 Tematikus tárlatvezetés a TOLONGÓ IDŐK kiállításhoz kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Múzeumban
Tolongó idők - plakátkiállítás | Tárlatvezetés
2018.08.09. 17:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2018 Budapest
Tolongó idők - plakátkiállítás | Tárlatvezetés
2018.08.09. 17:00 Rendhagyó tárlatvezetések Budapesten, interaktív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
Tolongó idők - plakátkiállítás | Tárlatvezetés
2018.06.27. - 2018.11.11. Seuso kincsek kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.03.09. - 2018.08.12. Időszaki kiállítások Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban
BETŰK - A tárgy története kiállítás
2018.03.09. - 2018.08.12. Tárgy történet etc. BETŰK kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.08.14. - 2018.08.19. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.06.22. - 2018.09.23. Megmentett műkincsek 2018. Restaurált műtárgyak a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.06.22. - 2018.09.23. Időszaki kiállítások Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban
Megmentett műkincsek 2018: Restaurátor diplomamunkák a Nemzeti Múzeumban
2018.08.16. 20:00 Magyar Nemzeti Múzeum koncertek 2018 Budapest
A Winterthuri Ifjúsági Szimfonikus Zenekar Koncertje (CH)
2018.08.16. 20:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2018 Budapest
A Winterthuri Ifjúsági Szimfonikus Zenekar Koncertje (CH)
2018.08.21. - 2018.08.26. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.08.22. 17:00 Rendhagyó tárlatvezetések Budapesten, interaktív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
100/100 Kalandozás a múzeumban zárás után
2018.06.14. - 2018.08.25. Időszaki kiállítások Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban
Tolongó idők - plakátkiállítás
2018.06.14. - 2018.08.25. Plakátkiállítás a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban - Tolongó idők
2018.08.23. 17:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2018 Budapest
Tolongó idők - plakátkiállítás | Tárlatvezetés
2018.08.23. 17:00 Tematikus tárlatvezetés a TOLONGÓ IDŐK kiállításhoz kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Múzeumban
Tolongó idők - plakátkiállítás | Tárlatvezetés
2018.08.23. 17:00 Rendhagyó tárlatvezetések Budapesten, interaktív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
Tolongó idők - plakátkiállítás | Tárlatvezetés
2018.08.28. - 2018.09.02. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.08.29. 17:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2018 Budapest
100/100 Kalandozás a múzeumban zárás után
2018.09.01. - 2019.06.15. Ókori római istenek, múzeumi csoportos foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeum római kőtárában
2018.09.01. - 2019.06.15. Reformkori eszmék, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.09.01. - 2019.06.15. Fegyvertörténet, interaktív fegyvertörténeti foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.09.04. - 2018.09.09. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.09.11. - 2018.09.16. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.09.15. 16:00 Magyar Nemzeti Múzeum koncertek 2018 Budapest
MÁV Jorma Panula karmesterkurzus gálakoncert - Magyar Nemzeti Múzeum - JEGYVÁSÁRLÁS
2018.09.18. - 2018.09.23. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.09.20. Magyar Nemzeti Múzeum programok 2018 Budapest
World Press Photo Exhibition 2018: Budapest, Hungary - megnyitó
2018.09.20. - 2018.10.23. World Press Photo kiállítás Budapest 2018
2018.09.25. - 2018.09.30. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.09.26. 17:00 Rendhagyó tárlatvezetések Budapesten, interaktív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
100/100 Kalandozás a múzeumban zárás után
2018.09.26. 17:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2018 Budapest
100/100 Kalandozás a múzeumban zárás után
2018.10.02. - 2018.10.07. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.10.09. - 2018.10.14. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.10.16. - 2018.10.21. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.10.23. - 2018.10.28. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.10.24. 17:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2018 Budapest
100/100 Kalandozás a múzeumban zárás után
2018.10.24. 17:00 Rendhagyó tárlatvezetések Budapesten, interaktív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
100/100 Kalandozás a múzeumban zárás után
2018.10.30. - 2018.11.04. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.11.06. - 2018.11.11. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.11.13. - 2018.11.18. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.11.20. - 2018.11.25. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.11.27. - 2018.12.02. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.11.28. 17:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2018 Budapest
100/100 Kalandozás a múzeumban zárás után
2018.11.28. 17:00 Rendhagyó tárlatvezetések Budapesten, interaktív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
100/100 Kalandozás a múzeumban zárás után
2018.12.04. - 2018.12.09. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.12.11. - 2018.12.16. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.12.18. - 2018.12.23. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.12.25. - 2018.12.30. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Múzeumi szakkör, csoportos foglalkozás a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Múzeumi foglalkozás 5-6 éveseknek, csoportos program a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Sajtótájékoztató helyszín Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Terembérlés Budapesten, a belvároshoz közeli Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Különterem Budapesten, terembérlési lehetőség a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Kávézó különterem bérlés Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Rendezvényterem Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Múzeumi órák 7. osztályosoknak a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Ősemberek élete, múzeumi foglalkozás óvodástól 6. osztályos korig a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Interaktív múzeum Budapesten, interaktív múzeumi órák a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Élet az Árpád-kori Magyarországon, múzeumi csoportos foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Magyar lovagkor múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Nagy Lajos korabeli fegyverek, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Mátyás király kora, múzeumi foglalkozás Mátyás király országáról a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Török hódoltság Magyarországon, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. 19. századi Magyarország, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Boldog Békeidők és Erzsébet királyné kora, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Milyen a katonaélet a II. világháborúban, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Szerelem - férfi és női szerepek a középkorban, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Várháborúk kora Magyarországon, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Török magyar várháborúk, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Polgárosodás kora Magyarországon, csoportos múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Budapest a dualizmus korában, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Etikett a 19. század végén, csoportos múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Történelmi játszóház 8-12 éves gyerekeknek, csoportos foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Időutazó múzeumi mesefoglalkozás óvodásoknak a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Őskori mesék, csoportos foglalkozás 5-6 éves gyerekeknek a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Ősemberek vadászata, csoportos mesefoglalkozás 5-6 éves gyerekeknek a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Újkőkori mesterségek, csoportos foglalkozás tárgykészítéssel óvodásoknak a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Mese a honfoglalásról, múzeumi foglalkozás tárgykészítéssel óvodásoknak a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Lovagmesék, csoportos foglalkozás tárgykészítéssel óvodásoknak a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Lovagi torna gyerekeknek, csoportos foglalkozás tárgykészítéssel a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Dráma foglalkozások felső tagozatosoknak, csoportos múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. 1848. március 15. múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. A két világháború között, Horthy korszak - múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. 16-17. századi élet Magyarországon, múzeumi témahét a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Élet a török uralom alatt, múzeumi témahét a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Végvári élet a török hódoltságban, múzeumi témahét a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Hogyan éltek a honfoglaló magyarok, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Múzeumpedagógiai foglalkozások 1-12. osztályos gyerekeknek Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Várostörténeti séta Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeum körül
2018.01.01. - 2018.12.31. Audioguide Budapesten, hangos vezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Születésnapi helyszín Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Felfedező hátizsák, családi nap a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. 19. század végi kultúrát bemutató állandó kiállítás látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Állandó kiállítás a 20. század eleji Magyarországról a Magyar Nemzeti Múzeumban, Boldog békeidők
2018.01.01. - 2018.12.31. A Rákóczi szabadságharc korát bemutató állandó kiállítás tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Állandó kiállítás a törökök kiűzéséről a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc korát bemutató kiállítás látogatható a Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Erdélyt és a királyi Magyarországot bemutató állandó kiállítás látogatható a Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Hunyadi Mátyás korát bemutató állandó kiállítás tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Középkori városok és falvak mindennapi tárgyai tekinthetőek meg a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. A Koronzási Palást tekinthető meg állandó kiállítás keretében a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. A magyar nép történetét bemutató állandó kiállítás látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Középkori és kora újkori kőtár látogatható állandó kiállítás keretében a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Lapidárium, római kőtár a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Széchenyi Istvánt és korát bemutató kiállítás tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Zsigmond és a Hunyadiak korát bemutató kiállítás tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Állandó kiállítás a II. világháborúról a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Állandó kiállítás az Árpád-korról a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Szülinapi buli Budapesten minden korosztálynak, a Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Török kor törtélmét bemutató kiállítás látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Őskori ember élete, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Egyéni idegenvezetés angol, német, olasz és francia nyelven a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Múzeumi tárlatvezetés egyéni és iskolai csoportoknak a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Boszorkányok és kirakatperek: Báthory Erzsébet az ördög asszonya? Élő múzeumi program Budapesten
2018.01.01. - 2018.12.31. Híres magyar nők, rendhagyó tárlatvezetés a magyar nagyasszonyokról a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. A Mágnásfertály kultúrmágnese - Palotanegyedi séta a Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében
2018.01.01. - 2018.12.31. Szabadulós Kincskereső játék a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Fényességes padisah árnyékában - megelevenedik a török világ, élő interpretáció a Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Málenkij robot, Kényszermunka a Szovjetunióban című kiállítás az MNM Malenkij Robot Emlékhelyen
2018.01.01. - 2018.12.31. Élő múzeum, interaktív tárlatvezetések a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Mária Terézia kora, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2018.01.01. - 2018.12.31. Lapidáriumi tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeum Római Kőtárában
2019.01.01. - 2019.01.06. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2019.01.08. - 2019.01.13. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2019.01.15. - 2019.01.20. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2019.01.22. - 2019.01.27. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2019.01.29. - 2019.02.03. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2019.02.05. - 2019.02.10. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2019.02.12. - 2019.02.17. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2019.02.19. - 2019.02.24. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2019.02.26. - 2019.03.03. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

KeSzeCsüSzoVa
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
Rejtélyfejtő Pizsamaparti régészkalandoroknak a Magyar Nemzeti Múzeumban

Programajánlat

Szolgáltató

Magyar Nemzeti Múzeum
Magyar Nemzeti Múzeum
  • Budapest
  • VIII. kerület