Tata és Térsége Kézműves Egyesület programok 2024
Programjainkon vendégeink betekintést nyerhetnek a népi kismesterségek rejtelmeiben, illetve megpróbálhatják a tárgyakat maguk is elkészíteni. Szakkörök, Mesterségek Napja, Kézműves kavalkád és ünnepi rendezvények is várják a hagyományok iránt érdeklődő látogatóakat. Egyesületünk legfőbb célja, hogy a tatai és térségbeli nép-ipar-és képzőművészeti tevékenységet művelő helyi és térségbeli kézműves mestereket, művészeket összefogja tradicionális művészeti tevékenységükben segítse, a helyi és térségbeli kulturális hagyományainkat közös erővel fenntartsa, éltesse és tovább örökítse a jövő nemzedékének.
2024.08.17. - 2024.08.18. |
Mesterségek napja
A Tata és Térsége Kézműves Egyesület szeretettel vár minden kedves érdeklődőt az augusztus 17-18 között, a Tatai Vár udvarában megrendezésre kerülő Mesterségek Napján, ahol egyesületünk mesterei az Esterházy-kastély területén korhű kézműves műhelyekkel, melyekben mesterségüket bemutatva bevonják a munkafolyamatokba az oda érkező látogatókat is, akik így Tatára és a térségre emlékeztető, saját maguk által készített kis apróságokkal térhetnek majd haza. Tata |
2024.09.14. - 2024.09.15. |
Tatai Kézműves Kavalkád
Nagy szeretettel invitálunk minden kedves érdeklődőt a Tatai Kézműves Kavalkádra! A rendezvényünk célja, hogy szeretetteljes atmoszférával, kiváló programokkal és elismert mesterekkel, valamint alkotásaikkal várjunk mindenkit. Fő célunk a helyi, regionális és országos fazekas hagyományok ápolása és megismertetése a szélesebb közönséggel, valamint a népi kultúra népszerűsítése és promóciója. Szenvedélyesen törekszünk arra, hogy igényes és tartalmas szórakoztatást nyújtsunk minden látogatónknak, hangsúlyosan különleges folklórprogramokkal gazdagítva a rendezvényt. Örömmel várjuk mindenki érdeklődését és részvételét! Tata |
2024.11.30. - 2024.12.22. |
Adventre hangolva
Az „Adventre Hangolódva” című családi programsorozatunk mindenki számára a karácsonyi készülődés hangulatát biztosítja. Adventi hétvégéken várjuk az érdeklődőket, gyerekeket a Kőfaragóházban játszóházzal és kézműves foglalkozásokkal, karácsonyi vásárral. A rendezvény látogatása továbbra is díjmentes. Az esemény során számos hagyományos karácsonyi dísz és apróság elkészítésére is lehetőség lesz. Tata |
Kristály Imperial Hotel**** Tata
A Kristály Imperial Hotel **** `Az Ország legrégebben működő szállodája`- A Tata központjában álló, megújult műemlék épület Magyarország legrégebben működő szállodájaként fogadja a hazai és külföldi Vendégeket, ma is ugyanazzal az eleganciával és nyugalommal, amivel az Esterházyak idején. Szállodánk ...
Malom és Kacsa Tata
Tatán az Öreg tó partján található két felújított műemlék védett malom ad otthont a Malom és Kacsa Bisztró és Rendezvényháznak. Merülj el az ízélményekben a Öreg-tó partján, élvezd a mesés panorámát, érezd át az új tatai étterem, a Malom és Kacsa egyedi hangulatát. Itt átjár majd a múlt szelleme, melyet ...
Öreg-tó Hotel*** és Rendezvénytér Tata
Az ország egyik legromantikusabb kisvárosa Tata, mely egész évben számos élményt és látnivalót tartogat az ide látogatóknak. Legyen szó az angolkerti sétáról, egy csónakázásról az Öreg-tavon vagy akár egy kerékpártúráról. Nem csoda, ha az itt megfordulók imádják a barokk kisvároska minden szegletét. ...
Agostyáni arborétumi kulcsosház
Az arborétumi tó partján álló kulcsosház vadonatúj „köntösben” várja az igazán egyedülálló élményre kíváncsi látogatókat. A 10 fős szállás remek lehetőséget ad családoknak, kisebb nyugdíjas- vagy diákcsoportoknak, túrázó társaságoknak arra, hogy a Gerecsében, nyugodt környezetben, összkomfortos ...
Arnold Hotel Tata
A Hotel Arnold épülete Tata bájos városának központjában, Budapest és Győr között félúton, az M1-es autópálya közelében helyezkedik el. A Gerecse és a Vértes lábánál, az Öreg-tó környezetében található Arnold Hotel ideális választás az átutazók, valamint a térség felfedezését tervezők és a környéken ...
Berta Malom Fogadó Tata
A Berta- malom, Tata egyik legrégibb malma, az Által-ér mellett, a Budapestet Győrrel összekötő 1-es út mentén fekszik, a városközponttól gyalog szinte csak 15 percre.
Casablanca Panzió Tata
Keleties stílusban berendezett panzió Tata legszebb pontján, az Öreg-tó partján, ahol egyszerre élvezheti az idelátogató a történelmi múltú kisváros elbűvölő hangulatát és gyönyörű természeti adottságait. Központi helyzete miatt a panzióból könnyen elérhető Tata bármely pontja.
Hotel Gottwald**** Wellness & Spa Tata
A Hotel Gottwald a Bécs-Budapest autópályától 1 km-re, Budapesttől, 68 km-re erdővel övezett csodálatos környezetben, a tatai Öreg-tó délnyugati partján található.
Hotel Kiss****
A Hotel Kiss négycsillagos szálloda a hangulatos barokk kisvárosban Tatán. Az 1-es főút mentén, Budapesttől csupán 60 km távolságra található a városközpont mellett. A híres Öreg-tó közel 15 percnyi sétára található. A hotel 47 db légkondicionált szobával rendelkezik, melyek a kertre illetve a ...
Old Lake Golf Club & Hotel**** Tata
Az Old Lake Golf Hotel 2001-ben nyílt meg négycsillagos szállodaként az Esterházy család grófi ágának vadászbirtokán – Budapest, Győr, Székesfehérvár tengelyében Tata szomszédságában. Az arborétumi környezetben elhelyezkedő 34 szobás szálloda elegáns, mégis otthonos atmoszférájával kitűnő helyszínül ...
Malom és Kacsa Tata
Tatán az Öreg tó partján található két felújított műemlék védett malom ad otthont a Malom és Kacsa Bisztró és Rendezvényháznak. Merülj el az ízélményekben a Öreg-tó partján, élvezd a mesés panorámát, érezd át az új tatai étterem, a Malom és Kacsa egyedi hangulatát. Itt átjár majd a múlt szelleme, melyet ...
Veranda Bistro & More Tata
Veranda Bistro & More - egy hely Tatán, az olasz ízek szerelmeseinek! A Veranda Bistro & More mindössze 100 méterre található az Öreg-tó partjától, csodaszép, ősfás környezetben. Az abszolút jó hírünk pedig: éttermünk kutyabarát, így négylábú kedvencét sem kell otthon hagynia!
Bohém BorBár Tata
A Kristály Imperial Hotel eredeti téglaboltozatos pincéje kötetlen hangulatú családi, baráti vagy vállalati zártkörű rendezvények kiváló helyszínéül szolgál. A bárban csocsó asztal, darts gép, léghoki és billiárd gondoskodik az önfeledt szórakozásról. Az egyedi pincehangulatot az extravagáns fények ...
Esterházy Étterem Tata
A már Hunyadi Mátyás király uralkodása alatt is virágzó Tata település kulináris gyöngyszeme az Esterházy étterem. A reformkorban a vendégek között találtuk Vörösmarty-t, Kazinczy-t, Bajzát és Perczel Mórt. A szabadságharc évei alatt az Esterházy étterem asztalainál öblögetik torkukat a komáromi vár ...
Bacon Burger
Ínyenceknek, húsimádóknak, vegetáriánusoknak, gyerkőcöknek és cseh sörkedvelőknek. Bacon Burger-t 2010-ben nyitottuk meg Tatán. Eredetileg `Fald fel Amerikát` néven indultunk. Célunk már akkor is az volt, hogy elhozzuk nektek az Amerikai Street- és Junkfood kultúrát a kiváló alapanyagokkal és az ehhez ...
Horváth Családi Pincészet
Neszmélyi borvidéken a vizek városának nevezett Tata legjobb dűlőiben találhatók ültetvényeink (Látó-hegy, Látó-hegy föle, Grébicshegy). Horváth Mihály és Horváth Attila családja közösen műveljük a 11 ha nagyságú saját tulajdonú ültetvényeinket. Szívesen látjuk Tata legmagasabb pontján található csodálatos ...
Mahagóni Pizzéria és Étterem Tatán
Éttermünk Tata központjában helyezkedik el, az Angol parktól és a tatai Öreg tótól egyaránt 200 méterre. Hűthető- fűthető kerthelyiségünk mellett egy klimatizált belső, illetve egy hangulatos, emeleti teremmel várjuk kedves vendégeinket. Ingyenes vezeték nélküli internet elérhetőséget biztosítunk. Étlapunkon ...
Pikant Étterem
Tanultuk, hogy a vendéglátás művészet! Tapasztaltuk, hogy a vendégszeretetet nem lehet pótolni! Tudjuk, hogy jót enni, jót inni, jó helyen - ez az élet PIKANTériája! Magyaros ételekkel, udvarias, vendégszerető személyzettel várjuk a tatai Öreg-tó közelében lévő éttermünkben.
Platán Udvarház és Gourmet Étterem Tata
Tatán csendes, történelmi környezetben, a vár közvetlen szomszédságában, közvetlenül az Öreg-tó partján találjuk a Platán Udvarházat és Éttermet. A XVII. században is már szállásként működő, évszázadokig az Esterházy család birtokában lévő épületegyüttes a XXI. század dizájnjával és kényelmi ...
Zsigmond Király Borlovagrend
Az 1997-ben alakult Zsigmond Király Borlovagrend tagjai azon munkálkodnak, hogy az Ászár-Neszmélyi borvidék borai ismét elfoglalhassák a történelmi időkben már elfoglalt méltó helyüket, úgy a királyok, pápák, mint a többi igényes borfogyasztó asztalán. A Zsigmond Király Borlovagrend zászlósbora a ...
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!