Gyere el 2026. szeptember 5-én az ország pajtabirodalmába, játsz velünk a Vöröstói Pajta Játékokon! Móka, koncert, játék és kacagás korhatár nélkül a Balaton-felvidéken szeptember első szombatján, 10-19 óra között.
A Vöröstói Pajta Játékok idén harmadik alkalommal tölti meg élettel Vöröstó pajtáit és közösségi tereit. A szeptember 5-i rendezvényen a játéké és a közös élményeké lesz a főszerep, a programok pedig a gyerekek mellett a játékos kedvű felnőtteknek is kínálnak elfoglaltságot.
A Vöröstói Pajta Játékok során öt pajta és számos községi helyszín várja a látogatókat
Ősz elején öt helyi kijelölt pajta és porta, valamint több községi helyszín is megnyílik a látogatók előtt. A programok között a hagyományos falusi játékok mellett olyan elfoglaltságok is helyet kapnak, amelyek a kreativitást és az ügyességet is próbára teszik. A gyerekek például vasúti terepasztalt irányíthatnak, agyagozhatnak, madárodút, papírsárkányt vagy saját paripát készíthetnek.
A nap folyamán mesés gyerekjóga, kőegyensúlyozó foglalkozás és több koncert is várja a közönséget. A családok a legnépszerűbb társasjátékokkal is megismerkedhetnek, így a kisebbek és a nagyobbak egyaránt találhatnak kedvükre való elfoglaltságot.
Szeptember 5-én Vöröstón öt helyi pajta/porta és számos községi helyszín nyílik meg a látogatók előtt, különféle vidám programelemekkel:
a gyerekek (és játékos kedvű felnőttek) irányíthatnak vasúti terepasztalt,
kipróbálhatnak ősi falusi játékokat,
ügyeskedhetnek kreatív foglalkozásokon (pl. madárodú, papírsárkány, vagy saját paripa készítés, agyagozás),
részt vehetnek mesés gyerekjógán, kőegyensúlyozó foglalkozáson, több koncerten és a legmenőbb családi társasjátékokkal is megismerkedhetnek.
A pajtalátogatásokat egyebek mellett népi körhintázás, állatsimogató, menetrendszerű pónifogatozás és kincsvadászat is kiegészíti; a helyi kálvária dombon épített alkalmi pályákon pedig most is megrendezik a kedvelt matchbox gurító versenyt, s a vendégeket nyírségi finomságokkal vendégelik meg.
A fesztivál valamennyi programja ezúttal is ingyenes!
2026.09.05.
Vöröstó
Találatok száma: 2

A Szent Jakab zarándokút első, Tihanytól Nagyvázsonyig tartó 23 km-es szakaszán fekszik a Vöröstó, a Balaton-felvidék északi részén, csodálatos környezetben. A zarándokúton haladva Vöröstó 21 km-re fekszik Tihanytól, így az első szakaszt egy kicsit lerövidítve a település ideális célpont azoknak, akik kicsit kevesebbet szeretnének gyalogolni.

Találatok száma: 57

A 84 bisztró a Balaton-felvidéken, Kapolcson, egy festői környezetben, erdők-mezők-patak ölelésében fekvő, francia vidéki stílusban kialakított étterem. A Hazai Provence Panzió saját étterme. Ételei helyi termelőktől származó, friss alapanyagokból, illetve Franciaországból érkező termékekből készülnek, hogy minden egyes ételük elfogyasztása közben úgy érezhessék vendégek, Provence-ba csöppentek.

Élvezze a lenyűgöző Balaton-felvidéki panorámát remek borok és finom sültek mellett, baráti társaságban az Antmann Pince teraszáról. Jelenleg 5 hektáron termesztett szőlőből készítjük kézműves borainkat. Pincénknél szeretettel várjuk vendégeinket előre egyeztetett időpontban borkóstolóra, borvacsorára. Igény esetén szállást is biztosítunk, illetve lovaskocsizásra is van lehetőség.

Borászatunk termőterületein furmint, juhfark és a történelmi szőlőfajták teremnek. A szőlőben csak azokat a vegyszereket használjuk, amelyek feltétlenül szükségesek a termés egészségének megóvása érdekében. Elhivatottan őrizzük szőlészeti értékeinket, a történelmi szőlőfajtákat. Ültetvényeink hiányát saját oltványkertünkből pótoljuk. Pincelátogatás előre bejelentkezéssel lehetséges.

Borászatunk a dombokkal körülölelt Pécselyi-medencében, a Megyehegyen fekszik csodás balatoni panorámával. Jelenleg 10 hektáron gazdálkodunk. Legfőbb fajtánknak a borvidéket is meghatározó olaszrizlinget tekintjük, ez teszi ki területeink közel felét. Két eltérő karakterű változatot is készítünk belőle. A kékfrankosból a rozénk és a gyöngyözőnk mellett vörösbort is készítünk. Akár körülnézni és beszélgetni, akár kóstolni vagy bort vásárolni jönnétek hozzánk, szőlőbirtokunkon várunk mindenkit szeretettel. 25 fős kóstolóhelyiségünkben nagyobb társaságokat is tudunk fogadni. A látogatás bejelentkezés alapján lehetséges.

Egész évben nyitva tartó halsütőnk, frissen sült halakkal, jó parkolási lehetőséggel, szép környezetben várja régi és új vendégeit! A kínálatunkban szerepel hekk, keszeg, süllő, fogasfilé, harcsafilé, pontyszelet, pisztráng és a garda. Ezen kívül még halászlevet is készítünk ponttyal és harcsával is. Kínálatunk tovább bővült vitamin salátával, görög salátával és füstölt pisztrángos majonézes salátával! A glutén érzékenyekre is gondoltunk bármely halat elkészítjük kukorica lisztben is.

A településhez tartozó Fenye-hegy, Horog-völgy és Les-hegy alkotják a történelmi szőlőhegyet. Balatonakaliból vagy Fövenyesről indulva páratlan panorámával rendelkező túra útvonal mintegy 8 km-es hosszúságú. Gyalogosan, kerékpárral vagy személygépkocsival is járható, de leginkább a gyalogtúra javasolt. Az útvonal lehetővé teszi 6 műemlék pince megtekintését. A pincék XVIII-XIX. században épült pincék, présházak. A szőlőhegy jellegzetes egy vagy két szintes épületei a korra és a helyre jellemzőek. Megtalálható a Balaton-felvidék egyetlen egyszintes boronafalas pincéjétől az egyszintes iszlinges pincéig a többszintes pincén át a présházak minden változata.

Modern, európai bisztrókonyhánkban, ételeink összeállításánál nagy figyelmet szentelünk a glutén-, és tejérzékeny vendégeink igényeire, így étlapunkon minden évszakban fellelhetőek a vegetáriánus és a vegán fogások is. Az italkínálatban kizárólag magyar Ginből készült italok és minőségi champagne válogatások szerepelnek. A vegán ételek mellett, idén is nagy sikere van a sós eperrel készült kacsamájnak és az óriás túrógombócnak. Látogasson el éttermünkbe akkor is, amennyiben nem a Zen Garden Resotban szállt meg.

Nagy Imre balatonakali borász, a jó nevű szakember már több évtizede bizonyítja, hogy kitűnően ért a borokhoz. A Barátcsuha hangulatos borozóban várja nagy szeretettel a buszon vagy hajón érkező csoportokat, és az egyéni kóstolókat. A borházban lehetőség van folyó és palackozott borok vásárlására. A borház túrákat is szervez a műemléki pincesorhoz.

Megjelenés forrása: ajánlat közösségi oldala
Elérhetőségek, linkek
E-mail cím
Weboldal
Közösségi oldalak
Facebook oldal
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló ajánlatok böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése: