Vad Fruttik koncertek ajánlója. A Vad Fruttik egy magyar alternatív rock zenekar. 2005-ben tettek szert országos hírnévre. Első stúdióalbumuk 2006-ban jelent meg Rózsikámnak digitálisan címmel, majd két év múlva újabb lemezt adtak ki (Egy éjszaka Bohémiában), amit 2010-ben a Fénystopposok című album követett. 2009-ben és 2011-ben Fonogram-díjra jelölték őket.

Vad Fruttik koncert

Campus Fesztivál 2026-ban július 22-26. között Debrecenben. 4 nap, 20 helyszín, közel 300 fellépő, 121 000 látogató. Akikkel idén biztosan találkozhatsz a Campuson: Armin van Buuren, Scooter, Azahriah, Beton.Hofi, Byealex és a Slepp, Majka, Kispál és a Borz, Tankcsapda, Quimby, Bagossy Brothers Company, Pogány Induló, Rúzsa Magdolna, Halott Pénz, Valmar, Elefánt, OG Fluor és még sokan mások...

Hiperkarma koncertek, fellépések 2026-ban az oszág több pontján. Az egyik legmeghatározóbb magyar alternatív zenekar az irodalmi alkotásként is értelmezhető szövegeinek, illetve folyamatos megújulásra való képességének is köszönheti töretlen sikerét. A Bérczesi Róbert vezette zenekarnak, működése 24 éve alatt volt már kiemelkedően népszerű és csendesebb időszaka is; illetve a több tagcsere ellenére is – elsősorban szövegfókusza miatt – egyedülálló tudott maradni a hazai zenei palettán: a frontember dalai nyíltan szólnak az ember legbensőbb szorongásairól, démonairól, valamint az élet kérdéseiről. Rövidebb-hosszabb szünetek után az elmúlt években a zenekar hatalmas erőbedobással és rendületlenül koncertezik, illetve jelenteti meg újabb slágereit.

2026. évi Paddy and the Rats koncertek. A Paddy and the Rats zenekart 2008-ban alapította az énekes-dalszerző Paddy, Vince-szel, és Joey-val. A koncerteken a saját dalok mellett tengerészdalokat (Drunken Sailor, Bully in the Alley) játszanak hegedűvel, banjo-val, harmonikával, skót dudával, furulyával és persze sok Rock & roll-lal. Céljuk, hogy megismertessék a közönséget az élő koncerteken a tengerész dalokkal, kocsmakultúrával.

Paddy and the Rats koncert

Rúzsa Magdi 2026. évi koncertajánló. Idén is folytatódik Rúzsa Magdi sikertörténete, mert az ország egyik legerősebb hangú és legkarakteresebb előadója nagyszabású koncertekkel, fesztiválfellépésekkel és kiemelt zenei eseményekkel várja közönségét. Rúzsa Magdi fellépése 2026-ban is minden alkalommal igazi zenei élmény.

Rúzsa Magdi koncert Debrecenben a Campus Fesztiválon