A Gyulai Várszínház egész évben olyan programsorozatot kínál, amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek biztosít minőségi művészeti élményeket, igényes szórakozási lehetőségeket. A látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai mellett az opera, a musical, a néptánc, a kortárs táncjáték, a bábszínház, a jazz, a blues, a népzene, a világzene legjobb előadásaival színvonalas, komolyzenei és irodalmi programokkal várják a Gyulára látogatókat. Az ősztől tavaszig tartó időszakban a Kamarateremben látogathatók az előadások és a programok, a nyári szezonban pedig minden évben a Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál programjai láthatóak.
Kiemelt ajánlat

Dumaszínház előadások Orosházán a Petőfi Művelődési Központban 2025-ben. A stand up comedy műfajának ismert fellépői garantálják a szórakozást, nevetést, kikapcsolódást minden előadáson. Várják az érdeklődőket a programokon, Orosházán!
Kiemelt ajánlat
Mit nem mondok! - Kiss Ádám önálló estje, műsorvezető: Csenki Attila
Dumaszínház előadások Orosházán a Petőfi Művelődési Központban 2025-ben. A stand up comedy műfajának ismert fellépői garantálják a szórakozást, nevetést, kikapcsolódást minden előadáson. Várják az érdeklődőket a programokon, Orosházán!
Kiemelt ajánlat
Dumaszínház előadások Békéscsabán 2025 / 2026-ban. Online jegyvásárlás! Nevetésre vágysz? Látogass el a békéscsabai Dumaszínház előadásaira, ahol a legnépszerűbb stand-up humoristák gondoskodnak a felejthetetlen estéről. Friss poénok, őszinte történetek és jó hangulat vár – kapcsolódj ki és töltsd fel magad nevetéssel!

Hajdú Balázs fellépések online jegyvásárlási lehetőséggel 2025 / 2026. Az író, akinek könyve még nem készült el, mert nem tudja, mi legyen a téma. A pénzügyes, aki egyiptológus szeretett volna lenni, de végül a tőzsdén kötött ki. A srác, aki lehetett volna rock zenész, profi focista, sakk-világbajnok, de sorsa mégis a stand up comedy felé terelte.

Kiss Ádám előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2025 / 2026. A Dumaszínház egyik legfiatalabb tagja, aki már akkoriban stand-upolt, amikor még nem is sejtette, hogy ez a műfaj létezik. Szalagavató-forradalmár, az iskolarádió fenegyereke. Gyerekkorában Fábry Sándor szeretett volna lenni. Tőle tudjuk, hogyan lehet lapostányérral pókerezni, miért visel napszemüveget a nap, és mit jelen a wellness-ajánlatokban a csokoládépakolás.

Online jegyvásárlási lehetőség koncertekre, rendezvényekre, színházi előadásokra Békéscsabán 2025 / 2026-ban. Egész évben változatos programokkal várják az érdeklődőket Békéscsaba kulturális helyszínein. A Csabai Nyár rendezvénysorozat és a Békéscsabai Jókai Színház meghatározó a helyi kulturális életben.

A Békéscsabai Jókai Színház aktuális műsornaptára 2025-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. Előadások, színdarabok, musical-ek, zenés szórakoztató műsorok széles repertoárja várja a békéscsabai kultúra kedvelő közönséget a Jókai Színházban egész évben. A színház társulatának előadásai mellett vendégelőadásoknak is teret ad. Évente megrendezésre kerül a Csabai Nyár programsorozat, ahol különböző műfajok színesítik a kínálatot.

Bagossy Brothers Company koncertek országszerte 2025-ben. Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara. A nagyobb fesztiválok színpadain kívül több egyéni koncerttel is megörvendezteti rajongóit a zenekar. A Bagossy Brothers Company energikus, közönségcentrikus koncertjeivel rövid idő alatt vált, előbb az erdélyi, majd az egész kárpát-medencei magyarság egyik legnépszerűbb zenekarává.