Turizmus Program
Turizmus Program

Honvédfesztivál Pákozdon

Siófoki Halfesztivál

Csabai Kolbászfesztivál

Heti Hírlevél

Honvédfesztivál vágtató huszárokkal, csengő kardokkal, durrogó fegyverekkel.
Halfesztivál Siófokon

Ásotthalmi látnivaló

Népszerűség

Back Bernát szegedi polgár 1937-ben a felső - ásotthalmi erdőben a bajai út mellett Szent Erzsébet tiszteletére kápolnát építtetett. Vakolatlan szürke téglaépület, melyet a helybeliek Bak-kápolnának neveznek. A Szegedet Bajával összekötő 55-ös út mentén, Ásotthalomtól néhány kilométerre az erdőtől elhódított kis tisztáson áll a Back-kápolna, amit a helybeliek Erzsébet-kápolnának is neveznek. A vakolatlan, szürke épületet Back Bernát szegedi üzletember és politikus emeltette – ahogyan azt egy emléktábla is rögzíti – „korán elhunyt, felejthetetlen fia, Dr. Begavári Back Ottó emlékére” 1937-ben.

Ásotthalom központjától 10 km-re Gátsor felé a kövesút szélében található a környék egyedülálló és tájjellegében a tanyai hagyományokat őrző Gátsori Tanyamúzeum. A múzeumban olyan 50 évnél régebbi bútorok és eszközök tekinthetők meg, melyeket elődeink nap mint nap használtak.

A Rózsa Sándor Élményház egyedülálló látványosság Ásotthalmon, amely méltón őrzi a legendás betyárvezér emlékét, visszaidézve a kor szellemét. A ház a legkisebbektől a legidősebbekig mindenkinek tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújt, Rózsa Sándor korabeli eszközökből, levelekből, képekből, könyvtári és múzeumi darabokból álló állandó kiállításával.

Google Hírek

Értesüljön elsőként a legjobb programokról!

Kövesse a Programturizmust a Google Hírekben egyetlen kattintással!

  • Naponta frissülő programok
  • Évente több ezer esemény
  • Ingyenes követés
Honvédfesztivál vágtató huszárokkal, csengő kardokkal, durrogó fegyverekkel.
Halfesztivál Siófokon
Csabai Kolbászfesztivál 2026. október 22-25.  - gasztrokaland az ország legfinomabb kolbászaival, kolbászgyúró versennyel, koncertekkel
Veresegyházi Medveotthon látogatás: erdei bányavasút, predátor program, ragadozó madár program

Legjobb élmények