Négy tagú család vagyunk 5 éves gyerkőcökkel. Idegenforgalomban dolgozunk és évről évre igyekszünk egyre jobbá, szebbé és vonzóbbá tenni azt a kis 3 faházból álló szálláshelyet amelyet a családi házunk udvarában építettünk fel. Szerencsére egyre több vendég igényli a strandok közvetlen közelsége helyett a nyugodt gondtalan kikapcsolódást. A gyerekek a nagy udvart, játszóteret, rétet, szülők a nagy teraszt, árnyékos diófát, hangulatos finn szaunát, a kisbabák a csendet és nem utolsósorban az idősebbek a nagy sétákat, a környék gyógyító vizeit és a tiszta levegőt. Mi ebbe az irányba próbálunk fejlődni folyamatosan.

Evergreen Health tradicionális orvoslás és modern terápiák. A magas szintű orvosi szakértelem és a képzett SPA terapeuták találkozásának helyszíne. Holisztikus megközelítésünk és a páratlan természeti környezet hozzájárul vendégeink testi, lelki és szellemi megújulásához. Hiszünk abban, hogy a személyre szabott tudomány, technológia és coaching létfontosságú eszközök a rövid és hosszú távú egészségi állapot kezelésében és javításában. Minden nálunk töltött nap egy újabb lépés az egészség felé, így ajándékutalványainkkal nem csak önfeledt pillanatok lehetőségét adod, kifejezheted szeretteid iránti gondoskodásodat is.

Közvetlenül a termálfürdő mellett parkosított környezetben álló apartmanházunkban egy igényesen kialakított 6 személyes apartman található. Mellette áll faházunk, mely elrendezéséből adódóan szintén párok, családok, baráti társaságok számára nyugodt, kényelmes pihenést biztosít. Apartmanházunk központi elhelyezkedése lehetőséget nyújt arra, hogy az itt található több étterem kínálatából tetszés szerinti étkezés igényelhető.

A Szerencsemák Panzió Kehidakustány központjában, közvetlen a Kehida Termál és Élményfürdő nyári bejárata mellett, a Szent Kristóf vendégházban található. Panziónkban tíz modern, klímával felszerelt erkélyes vagy teraszos apartman található. A magasszintű szolgáltatások mellett az épületben található egy élelmiszerbolt, valamint a Kehida Kapuja Étterem.

A hotel 20 km-re a Balaton nyugati csücskétől, a Gyógy- és élményfürdőjéről híres Kehidakustányban található. A Zala völgyében megbúvó falu a körülölelő lankás dombvidékkel ideális hely pihenésre, kikapcsolódásra. Kehidakustány termálfürdője a gyógyulni vágyók, a wellness szolgáltatások iránt érdeklődők és élményfürdője révén a kisgyermekes családok kedvelt üdülőhelye.