
Bár azt hihetnénk, hogy étkezéssel bevihetjük a szükséges mennyiséget, valójában jóval többre van szükségünk, mint amit a fogyasztásunk fedezni képes. Nem beszélve arról, hogy nemcsak az idegek, az izmok, az egészséges szervezet működéséhez van rá szükség, hanem a bőrápolás kapcsán is.
A magnézium szerepe a bőrápolásban
A magnézium pótlása a bőrünk egészségének szempontjából is rendkívül fontos. Amennyiben csökken a szintje, a bőr veszít a rugalmasságából, a nedvességtartalmából, emiatt fénytelenné és szárazzá válik. A Naturéka natúrkozmetikumokkal kapcsolatos tematikus és szezonális tanfolyamai azonban sokat segítenek abban, hogyan tudjuk a bőrünkön keresztül bevitt magnéziummal felfrissíteni magunkat. Ez a tápanyag ugyanis biztosítja a megfelelő ásványianyag-ellátást, ami által jelentősen javul a bőr állapota.
Felmerülhet persze a kérdés, hogy miért érdemes a bőrápolásban is használni a magnéziumot. Az első és legfontosabb, hogy serkentjük vele a természetes regenerációs folyamatokat. Emellett javul a pattanásos, aknés vagy akár rosaceás bőr állapota. Aki hajlamos az efféle gyulladásokra, azoknak jó hír, hogy a magnézium pótlása enyhíti a panaszokat.
Aki rendszeresen használja ezeket a készítményeket, legyen az házi vagy drogériás, az tesz azért, hogy megvédje a bőrét a szabad gyököktől, amelyek sok esetben ráncosodást és öregedést okoznak. A magnézium továbbá fenntartja a bőr nedvességtartalmát, rugalmasságát, éppen ezért ekcéma ellen is hatásos.
Stressz, gyulladás és a magnézium
A modern életmód velejárója a fokozott stressz, aminek következménye a bőröregedés, a bőrproblémák megjelenése. A stressz fokozza a kortizoltermelést, amely hosszabb távon a bőr vérellátásának romlásához, valamint gyulladásos folyamatokhoz vezet. Az ásványi anyag viszont segít abban, hogy csökkenjenek a stressz negatív hatásai, emellett kiegyensúlyozza az idegrendszer működését, ezzel pedig jelentősen hozzájárul a bőr állapotának megőrzéséhez.
A gyulladásos bőrbetegségek kapcsán különösen fontos a nyugtató, gyulladáscsökkentő hatóanyagok használata. Ez segít abban, hogy a bőrünk ne reagáljon olyan rosszul a külső ingerekre, ezáltal mérséklődik a bőrpír, a viszketés, a kellemetlen, feszülő érzés.
Hogyan juttatható be magnézium a bőrön keresztül?
A magnéziumolaj koncentrátum elkészítése otthon sem bonyolult: 100 grammhoz mindössze 1 g alkoholt, 0,5 g rozmaring illóolajat, 20 g magnézium-szulfát port, 20 g magnézium-klorid port, valamint 58,5 g szűrt aloe vera gélt vagy levendula virágvizet kell használnod. Először az alkoholhoz keverd a rozmaring illóolajat, majd az aloe vera gélben oldd fel a kétféle magnéziumport. Ezután öntsd össze a két keveréket, alaposan dolgozd el, és töltsd szórófejes flakonba.
A kész magnéziumolaj sportolás közben vagy izomgörcsök esetén különösen hasznos: permetezd a problémás területre, masszírozd be, és hagyd a bőrön legalább 20–25 percig, hogy a hatóanyagok megfelelően felszívódhassanak.
A Naturéka kurzusa további inspirációt és pontos útmutatást ad ahhoz, hogyan készíthetsz otthon hatékony, magnézium-alapú bőrápolókat.
De jó megoldás még a magnéziumos fürdősó is. Ez amellett, hogy ellazít, segít a bőr hidratálásában, megnyugtatásában is. A krémek és a szérumok viszont még a bőr általános komfortérzetét is javítják.
Megosztás