
Visegrád a Dunakanyar egyik legkülönlegesebb helye. A Fellegvár, illetve az itteni természet már önmagában is sok látnivalót ígér, ám ha tetőtől-talpig megújulásra vágyunk, érdemes pár napot a Silvanus Hotelben tölteni. A hegytetőn található elegáns szállodából varázslatos panoráma nyílik a Dunakanyarra. A helyszín tökéletes egy “ki se tegyük a lábunkat a hotelből” típusú kiruccanáshoz, hiszen itt minden adott a tökéletes feltöltődéshez. A kültéri és beltéri medencék mellett több szauna is várja a vendégeket, ráadásul relaxációs programokra és persze masszázsra is bejelentkezhetünk. Ha pedig mégis kimerészkednénk a négycsillagos komplexumból, a közelben számos túraútvonalat találunk.
Hotel Golden Palace – Göd
A Dunakanyar része a festői Göd is, amely Budapest és az agglomeráció felől, vonattal, busszal vagy az M3-as autópálya felől kocsival is egyszerűen elérhető. Itt található az egyik legszebb wellness hotel a Dunakanyarban, a Hotel Golden Palace. A hotel méltó a nevéhez, ahol valóban királynak és királynőnek érezhetjük magunkat.
A kiemelkedő wellness részlegben több medence, szaunavilág, gőzkabin, jacuzzi és persze kényeztető masszázskezelések várják a vendégeket. Jó időben a kültéri medence mellett is pihenhetünk, és persze ne hagyjuk ki a panorámás teraszt sem, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a szálloda saját tavára… apró tipp, hogy a gyönyörködés mellé érdemes egy pohár proseccót vagy finom kávét is elfogyasztani, hogy még tökéletesebb legyen az élmény.
Sok más wellness hotelhez hasonlóan itt is tarthatunk esküvőket és különféle rendezvényeket. Érdekesség, hogy több különböző méretű rendezvényterem is elérhető, így a helyszín kisebb és nagyobb volumenű események lebonyolítására egyaránt alkalmas.
Thermal Hotel Visegrád - Visegrád
Visegrád nem aprózza el, ha kiváló minőségű wellness szállodákról van szó. A hegyen lévő, mesés panorámájáról híres Silvanusszal szemben a Thermal Hotel gyakorlatilag termálvízre épült. Ennek köszönhetően nemcsak élménymedencékben csobbanhatunk, hanem a gyógyvizes medencékben is ejtőzhetünk. A termálvíz elsősorban a mozgásszervi panaszokra hat jótékonyan, ám a benne lévő ásványi anyagok a lelket is megnyugtatják. Ha kifejezetten a gyógyulás miatt jövünk ide, mindenképp érdemes kiegészíteni az itt tartózkodást orvosi kezelésekkel és terápiákkal is. A hotelben isteni ételekkel kényeztethetjük magunkat, ha pedig a wellness mellett aktív kikapcsolódásra is vágyunk, nézzük meg a közeli Fellegvárat, sétáljunk egyet a Duna-parton vagy túrázzunk egyet a környéken.
Bellevue Konferencia & Wellness Hotel – Esztergom
Esztergom különleges hangulatú város: a Bazilika és a macskaköves utcák kicsit olyan érzetet keltenek, mintha külföldön lennénk. Egy hosszú hétvégére tökéletes úti cél családoknak és pároknak is, a dombtetőn található Bellevue Hotel pedig jó választás, ha szívesen pihenünk elegáns környezetben és fontos számunkra, hogy wellnessezni is lehessen. A szálloda közelében több izgalmas programlehetőség is elérhető: túrázhatunk egyet a festői Búbánatvölgyben, megnézhetjük az Esztergomi Vármúzeumot, sőt, ha adrenalindúsabb vízi kalandokat keresünk, az Élményfürdőbe is ellátogathatunk.
Tó Wellness Hotel - Bánk
A Dunától egy kissé távolabb, közvetlenül a Bánki-tó partján található wellness hotel jó választás, ha az elegancia helyett inkább a családias hangulatot kedveljük. A legtöbb szobához erkély is tartozik, ha pedig kigyönyörködtük magunkat a kilátásban, napestig élvezhetjük a wellness részleg előnyeit. A kültéri és beltéri medencék mellett pezsgőfürdő, több szauna, gőzkabin és tepidárium is a vendégek rendelkezésére áll. Ha pedig dögönyözés szempontból nem elégszünk meg a jacuzzi buborékjaival, feltétlenül jelentkezzünk be egy masszázsra.
A Dunakanyarban számos wellness hotel található, amelyek különböző szolgáltatásokat kínálnak. Mielőtt lefoglalnánk egy wellness hétvégét érdemes áttekinteni a lehetőségeket, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb szállást, hogy a pihenés valóban tökéletesen sikerüljön.
Megosztás