Malatinszky Csaba nemesi család sarja, a villányi borvidék kiemelkedő alakja. Művészeti pályára készült, ahonnan a történelem fordulatai sodorták a vendéglátás felé. A 80-as évek végén jött vele szembe a továbblépés lehetősége, amikor Rohály Gáborék, a Hét Borbírák rendjével megszervezték az első sommelier-kurzusokat Magyarországon. Csaba számára ekkor lett egyértelmű, mint korábban családjának is, személyes jövője összefonódik a Borral. Ígéretes tehetségére Láng Györgyék figyeltek fel, állást ajánlottak neki, így lett Malatinszky Csaba Magyarország első sommelierje a méltán híres Gundel étterem alkalmazásában. 1992-ben nyitotta meg az első hazai vinotékát Budapesten, a József Attila utcában, ahol különleges, magas minőségű, külföldi és magyar borokkal kereskedik, immáron több, mint 22 éve. Már az üzlet nyitásakor is jelen volt a gondolat, a saját borászat megépítésének ötlete, amelynek megvalósulására 1997-ig kellet várnia, amely év a borászat első évjárata is egyben.

A jelenlegi termőterület két hektár, mely a Badacsony-hegy déli oldalán helyezkedik el, közvetlenül a bazalt orgonák alatt. A kertben, a szőlőlugas alatt borozgatva lenyűgöző balatoni panorámában lehet gyönyörködni. Előzetes bejelentkezés alapján egész évben várjuk kedves vendégeinket borkóstolóval, étkezési lehetőséggel.

Családias légkörű panziónk két épületben összesen 31 fő részére nyújt kényelmes szállást. Az egykori vadászkastély hangulatát őrző éttermünkben a vadétel specialitások, a házias és magyaros ízek kedvelői mellett a reformkonyha és vegetáriánus táplálkozás híveinek is emlékezetes gasztronómia élményt kínálunk. Külön épületben kapott helyet a testi-lelki felüdülést szolgáló finn szauna, valamint a klubszoba, ahol különböző játékok biztosítják a szórakozást. Csoportok részére borkóstolós programlehetőséget kínálunk helyben vagy hangulatos móri borospincében. A természet ölelésében egyedülálló helyszínt biztosítunk különböző események, rendezvények számára.

A Mándli Borház Csempeszkopácson, Kőszeg és Zalabér között félúton, míg ültetvényeink a Soproni és a Zalai borvidéken több helyszínen találhatók. Termelői borkiméréssel Csempeszkopácson várunk nyitva tartási időben, míg borkóstolóra a csodálatos panorámájú pincénél, Cákon kerül sor. Kóstolóhelyiségünkben egész évben 15 főt tudunk fogadni, de jó időben nagyobb létszám fogadására is lehetőség nyílik a szabadban. Angol és német nyelven is! Parkolás az udvaron, busszal a háztól 20 méterre.

Az 1914-ben épült családi pince 40 fő befogadására alkalmas helyiségében bemutatót láthatunk Magyarország régi borvidékéről, és megtekinthetjük a szőlészetben használt régi eszközöket. Könnyed sétával a környék legmagasabb pontjára is fel lehet jutni, ahonnan remek kilátás nyílik az osztrák Alpokra, a Ság és Somló-hegyre. A borösvénynél lévő táblákon a szőlészet és borászat történetiségét lehet megismerni. A borösvény része az országos túraútvonalnak. A fél hektáros területen főleg olaszrizlinget termelnek.

A Márton birtok napról napra dolgozik azon, hogy a tokaj-hegyaljai borkultúrának összes pillérét megtartsa, ezeket pedig korszerű csavarokkal ötvözze. A Márton Birtok ma már közel 30 hektáron gazdálkodik Tállyán, Tokaj-Hegyalja első osztályú dűlőiben, a Hasznos, Vár, Pipiske, Palánta, Vár, Sípos dűlőkben.