A búcsú kötődhet szent helyekhez, szentekhez, csodatévő képekhez vagy szobrokhoz. Egy-egy falu búcsúja a temploma szentjének névnapjához kötődik. A búcsúhoz sok helyen kötődik vásár is.

Tardosi búcsú 2025. július 19-21. között. Július 19-én, szombaton 9 órakor kezdődik a Közösségi házban a jóga, míg 8:30-kor a sportpályán a kispályás foci, valamint a főzőverseny. Kora délután az erős emberek is összemérik tudásukat. 20 órakor kezdődik a stand up Trabarnával, 21 órától élő – retro - zene a Syrius B együttessel hajnalig. Szombat délutántól hétfő estig a múzeumban megtekinthetők a gyöngyfűző szakkörösök gyönyörű alkotásai. Vasárnap és hétfőn búcsúi forgatag a faluközpontban. A programok ingyenesek.

Július 20-án újra megelevenedik a régi búcsúk hangulata a Göcseji Skanzenben és a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban! Az Egerszeg Búcsú immár 25. alkalommal kínál találkozási és kikapcsolódási lehetőséget családoknak, baráti társaságoknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Gyertek, ünnepeljünk együtt – várunk Benneteket szeretettel!

36. alkalommal kerül megrendezésre a hagyományos Mária Magdolna Búcsú a Salföldi Pálos Kolostorromnál. A Mária Magdolna Búcsú a Kolostor és a Pálos Rend életében is rendhagyó ünnepnek számít. 1990-ben, közel 500 év után először tartottak szentmisét a salföldi Kolostorrom ódon falai között, feltámasztva a búcsú hagyományát, amit 1475-ben hívtak életre a pálos szerzetesek.

2025-ben harmincadik alkalommal rendezik meg a Krisna-völgyi Búcsút, Magyarország egyik legnagyobb spirituális és kulturális élményfesztiválját. A somogyvámosi ökofalu különleges programokkal, tradicionális indiai élményekkel, zenés-táncos estekkel és tematikus túrákkal várja a látogatókat 2025. július 25. és 27. között. A jubileumi esemény minden korosztály számára tartogat meglepetéseket – a 30 éves látogatók pedig ajándék belépőt kapnak!

Magyarország római katolikus nemzeti kegyhelye, a ferences szerzetesek által működtetett Mátraverebély–Szentkút közel 800 éve fogadja a zarándokokat hazánkból és a környező országokból egyaránt. A kegyhelyen szolgálatot teljesítő ferencesek feladata igen szerteágazó. Az év meghatározó ünnepnapjain, különböző liturgikus események és a nagybúcsúk idején fogadják a zarándokok sokaságát, a miséken, és a közös imádságokon.