Országos eseménynaptár
Változatos programok a Svábhegyen található, egykor Jókai Mór tulajdonát képező kertben, a Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezésében. Jókai Mór életében meghatározó volt a természet- és kertszeretet. Kertészet iránti szenvedélyének hódolva vásárolta meg 1853-ban a Svábhegyen lévő telket - felhagyott kőbányát - a rajta álló házzal együtt. A programok mellett javasoljuk a Jókai-kertben kialakításra került bemutató tanösvény sétát, amely a hazai kőzetekkel ismertet meg. Egy rövid sétával évmilliókon átívelő események `termékeivel` ismerkedhetnek meg, ami nemcsak a tudományos kíváncsiságot elégítheti ki, de képes esztétikai élvezetet nyújtani a laikus és a szakember számára egyaránt. A tanösvény egész évben szabadon látogatható.

2026-ban is fedezze fel a Duna-Ipoly Nemzeti Park lenyűgöző tájait vezetett kirándulások és tanösvényi séták során! A változatos élővilág és a festői panorámák minden évszakban különleges élményt kínálnak – érdemes fényképezőgépet is hozni, hogy megörökíthesse a természetben játszó fények és színek varázsát.

A gyulai programok a két ünnep között 2026-ban kellemes kikapcsolódást kínálnak azoknak, akik a karácsony és szilveszter közötti napokat élményekkel szeretnék megtölteni. A téli szünetben a Gyulai Almásy-kastély, a Gyulai Vár, a Várfürdő és a város téli programjai is remek úti célokat jelentenek családoknak és pároknak. Fedezd fel Gyula látnivalóit és élményprogramjait 2026. december 27–30. között, és tedd emlékezetessé az ünnepi időszakot!

Garantált programok a Gyulai Várban

Kiemelt ajánlat

Az őszi szünet 2026. október 23. és november 1. között kiváló alkalom egy izgalmas családi kirándulásra a Tisza-tavi Ökocentrumban, Poroszlón. Az Ökocentrum falai között testközelből ismerhetjük meg a Tisza-tó különleges élővilágát, többek között Európa legnagyobb édesvízi akváriumában. A programot az Ökocentrum mozijában filmvetítés is színesíti, így tartalmas élmény várja a családokat az őszi szünetben.

Momiji japán ünnep 2026. október 24-én Szegeden. Momiji, amikor a hegy istene vörösre festi a faleveleket. Ekkor a japánok szívesen látogatják végig a legfestőibb helyeket. A japán juharok a Füvészkert japánkertjében is bámulatos színes ruhát öltenek ősszel. Ehhez kapcsolódik rendezvényünk, melyen ezt a hagyományos japán ünnepet szeretnénk közelebb hozni a látogatókhoz megmutatva a növényeket és a kultúrát is.

Keszthely sétahajózás 2026-ban. A sétahajózás keretében hajóink szinte valamennyi kikötőből indulnak, és páratlan élményt nyújtó hajózást követően térnek vissza a kiinduló hajóállomásra. A sétahajózás során utasaink megcsodálhatják a Balatont és a part menti látnivalókat egyaránt. A naplemente sétahajókról a nap kora esti szakaszában, a tavon hajózva gyönyörködhetünk a káprázatos naplemente látványában.

Hajókirándulás programok Keszthelyen 2026-ban. A keszthelyi kikötőből induló balatoni sétahajózás és menetrendi hajójáratok különleges élményt kínálnak a Balatonon. A hajózás során a látogatók gyönyörködhetnek a Balaton panorámájában és könnyen eljuthatnak a legnépszerűbb balatoni településekre.
Kiemelt ajánlat
Kiemelt ajánlat

Fedezd fel Budapest belvárosát 2026-ban egy különleges gasztro városnéző séta keretében, amely az olasz ízek és életérzés világába kalauzol. A séta során végigjárjuk a hangulatos utcákat, miközben megismerjük, hogyan vált az Arany János utca környéke szinte egy kis „olasz negyeddé”, ahol a mediterrán életérzés és a kiváló vendéglátás találkozik. A program csúcspontja egy autentikus pizzakóstoló a Pizzabar Pomo D'Oro ikonikus helyszínén.

Kóstoló Olaszországból ízek a Pomo D'Oroból, történetek a múltból