A Bikali Élménybirtok visszarepít a középkorba! Programok széles kínálatával, zenés előadásokkal várja az érdeklődőket ez a különleges helyszín. Igazi családi program, időutazással, kalandokkal, játékkal! Ha belépünk az Élménybirtok főbejáratán, ez egyfajta átszellemülés is, felkészülünk a századokon átívelő időutazásra, mely a mesefaluban veszi kezdetét. Az Élménybirtok fallal körbevett, a látogatók 4 robusztus kapun keresztül jutnak az óvárosba, ahol megelevenedik a történelem, melynek itt tartózkodása során a vendég is részese lehet. Az Élménybirtok a középkor világát idézi fel és tárja interaktív módon a kirándulók elé történelmi események, legendák felidézésével, korabeli mesterségek bemutatásával és vendéglátással. Az élményteli időutazásról színészek, animátorok, kézművesek, lovasok gondoskodnak a tematikus elrendezésű birtokon.
Kiemelt ajánlat

Escape Room - Szabadulás a Pincéből 60 perc alatt! Izgalmas szabadulós játék, amely ijedelem nélkül biztosít felejthetetlen élményt mindenki számára. Kaland program minden nap Gyulán. A játék lényege, hogy egy berendezett, zárt pincéből fizikai erő használata nélkül, logikai feladatok megoldása során kell kijutni. Rejtvények, fejtörők és lakatok zárják az utat, ám összehangolt csapatmunkával sikerülhet a szabadulás.

A privát kollekción alapuló interaktív kiállítás több mint kétszáz – eddig még a nagyközönség által sosem látott – makettet, modellt és életnagyságú bábut mutat be. A kiállítás továbbra is elsősorban a Star Wars trilógia eredeti (IV., V., VI.) részeire épül, azonban az újítással már a videojátékokból, a legújabb sorozatokból, valamint a könyvekből is jól ismert karakterekkel találkozhatnak a látogatók, ennek köszönhetően átfogó képet kaphatnak a Star Wars univerzumáról.

Az Interaktív Bányászati Kiállítás modern köntösben, XXI. századi eszközök segítségével mutatja be a bányászatot és Tatabánya múltját. Célunk, hogy minél többen megismerjék ezt az igazán érdekes, ám nagyon veszélyes szakmát. Az ide látogatók a személyes tapasztalásokon túl, a virtuális és kiterjesztett valóság élményével térhetnek haza. Az élménygyűjtéshez hozzájárul a terepasztal életre keltése, a Fele sem igaz! kvízkérdések megválaszolása vagy épp a VR játék kipróbálása.

Éld át a sörfőzés élményét testközelből! Megismernéd, hogyan készülnek a legizgalmasabb söreink? Szeretnéd látni, hogyan néz ki a kisüzemi sörfőzés belülről? Várunk főzdetúránkra, ahol megmutatjuk, hogyan készülnek sörkülönlegességeink a kezdetektől egészen a korsóig! Utána meg is kóstolnád, mert miért ne? Gyere el a FIRST sörfőzdébe és ismerd meg, hogyan készülnek a sörkülönlegességeink! A FIRST-nél beleshetsz a sörfőzőink mindennapjaiba. Az egy órás idegenvezetés mellett érdekességeket is megtudhatsz a sörökről, a túra után pedig vendégünk vagy 4x2 dl sörkóstolóra! Vásárolj főzdetúrajegyet és utána foglalj egy számodra megfelelő időpontot! Szeretettel várunk!

A paleontológiai játszótér a KÖKI Bevásárlóközpont tetején található DinoPark része. Ahhoz, hogy felfedezzék a gyerekek a homok felülete alatt elrejtett őskorú lény csontvázát egy ecsetre, lapátra és ráadásul nagy türelemre lesz szükségük. Mindezek elfelejthetetlen kellékei egy igazi paleontológusnak.

Az Utazás a Föld múltjába a kőbányai DinoPark KÖKI része, egy kis pavilon igazi alkotásokkal a régi időkből egészen napjainkig. Megcsodálhatnak itt például egy harmadidőszaki skorpiót, őskori szitakötő szárnyinak lenyomatát, területeinken talált zsurló fosszíliák, igazi paleontológus ásatás utánzatát és sok másat. Az őskorból származó tárgyi emlékekből rendezett kiállításon elutazhatunk a földtörténet azon időszakába, amikor a dínók éltek, és rengeteg izgalmas dolgot megtudhatunk a korszak élővilágáról, a dínók megjelenésétől a meteorit becsapódáson át kihalásukig, a jura és kréta korszak legfontosabb történéseivel együtt.

Egyedülálló szórakoztató -és oktatópark várja az érdeklődőket, családokat és gyerekeket a budapesti KÖKI bevásárlóközpont tetején, Kőbányán. Magyarország első állandó dinoszaurusz kiállításának és oktatóparkjának robotizált és statikus modelljei, dinói 1,5 hektáros területen, mezozoikumi környezetben, kiállítással, vetítésekkel, játszótérrel repítik vissza az időben a park és élményközpont látogatóit.