A központból öt perces autózás vagy félórás séta után érkezünk az Antali erdőhöz. A bekerített erdő kapuja előtt élesen balra fordulva az út végén balra találjuk a Vajda-házat, jeles költőnk, Vajda János gyermekkorának színhelyét. A költő – bár nem itt született – ezt az erdészházat vallotta szülőházának. Verseiből kitűnik, hogy ez a hely volt életének igazi vonatkoztatási pontja. Az öreg erdészház ma is áll, a község pedig fontos feladatának tekintette, s tekinti ma is ápolását, karbantartását. A házban jelenleg időszakos helytörténeti, illetve Vajda-kiállítás látható, előzetes bejelentkezéssel.

Az 1905-ben épült parasztház ad otthont a kiállításnak, mely a Felső-Galga mentén jellegzetes paraszti életmód, gazdálkodás tárgyi emlékeit mutatja be. A hagyományos lakóház berendezése mellett Vankóné Dudás Juli (1919-1984) naív festő munkáit is megismerhetik a látogatók. A galgamácsai hagyományok, a színpompás viselet, az évkör ünnepei, a falusi élet hétköznapjai és az emberi élet jeles eseményei elevenednek meg képein.

Az egykori, Kossuth téri vármegyeháza, a volt Károlyi-kastély 1725-1727 között épült barokk stílusban. Udvari árkádos része később készült. A lépcsőház és a földszinti ablakok kovácsoltvas rácsai korabeli, szép munkák. Az udvaron hajdan emeletes börtönépület állt, ahol a vármegyei bíróság által elítélt rablók, betyárok töltötték büntetésüket. 1910-ben bontották le. Az egykori gazdasági épületeket a XX. században részben átalakították. Ma az ország 17 felzárkóztató Innovációs, Oktatási- és Közösségi Központjainak egyike működik az épületben, így külső- és belső megújuláson esett át az épület.

A városban fontos látnivaló az irodalmi emlékhellyé, múzeummá berendezett Veres Péter Emlékház, ahol az író a II. világháború végéig élt és dolgozott. A régi – XIX. század elején épített – ház kiállításában az író életét és munkásságát bemutató használati tárgyai, levelezése, művei stb. láthatók eredeti környezetükben.

Vésztő-Mágor a Sárrét idegenforgalmi zászlóshajója, amely méltó az európai hírnévre is. Idegenforgalmi szempontból kiemelkedő a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely. A Sebes-Körös egykori medrének szeszélyes kanyargásával körülzárt természetvédelmi területen egymás mellett két különleges, 9-10 méter magas, kiterjedt halom áll. Az egyik földhalomba vágott szelvény mintegy hatezer év egymásra rétegződött településnyomait, leletanyagait szemlélteti.

Zala megye keleti szélén, Zalavár-Vársziget területén található a Zalavári Történelmi Emlékpark. A Várszigeten az 1990-es évekig a természet vette át az uralkodó szerepet, csak az 1938-ban emelt Szent István emlékmű jelezte a hely elfeledett jelentőségét. A Történelmi Emlékparkban végzett régészeti, környezetrendezési és építészeti munkák után az Árpád-kori alapokon felfalazott Szent István kápolna, a Cirill-Metód emlékmű, és a Szent Adorján Bazilika vált bemutathatóvá. A Szent István kápolna az elkövetkező négy évben egy-egy zalai művész által készített műalkotással, szoborral gazdagodott. Majd felépült Makovecz Imre Ybl és Kossuth díjas építész által tervezett Millenniumi Emléképület is.

A Zsolnay Mauzóleum, a Zsolnay család nyughelye a Zsolnay-gyár melletti dombon eredeti pompájában, megújulva várja mindazokat, akik az eozin titkát keresik. A Zsolnay mauzóleumot a gyáralapító Zsolnay Vilmos 1900-ban történt elhunyta után fia, Miklós emeltette a gyárral határos magaslaton, ott, ahol egykoron a városi vesztőhely állt. A mauzóleum az időjárás függvényében zárva tarthat!

Egy falu, ezer élmény. Mindössze 25 kilométerre Budapesttől. a Sződi Hagyományközpont, Interaktív Családi- és Élménypark egyszerre kínál múltidéző élményeket, izgalmas programokat és közösségi kikapcsolódást minden korosztály számára. A központ szíve a Falumúzeum, amely az 1930–50-es évek sződi falusi életébe enged betekintést. A közösségi tér nemcsak a hagyományok őrzője, hanem aktív élettere is: rendszeres kézműves foglalkozások, múzeumpedagógiai programok várják az óvodás és iskolás csoportokat, valamint az alkotó kedvű családokat.
Újdonságok