Az emléknapok egy része jelentősebb történelmi eseményhez vagy személyhez kötődik. Sokszor szerveznek emléknapot íróknak, költőknek is. Vannak nemzeti emléknapok is, amelyek egy ország vagy egy nép életében kiemelt jelentőséggel bírnak.

Az író géniusz nyomában – Hamvas Napok. A hazai irodalom és bölcselet egyik legnagyobb huszadik századi alakjára, a rendkívüli műveltsége ellenére húsz évet fizikai munkásként dolgozó, saját korában agyonhallgatott, máig szélsőségesen megítélt kultikus íróra, Hamvas Bélára emlékeznek Balatonfüreden. A szellemóriás hagyatékát őrző, ápoló Hamvas Béla Asztaltársaság újra megidézi Balatonfüreden a magyar irodalom örök megosztó, kultikus szerzőjét, Hamvas Bélát. Izlandi nyelven ráolvasás a Tagore sétányon, koncert, kötetbemutató és az elmaradhatatlan Koloska-völgyi zarándoklat. A március 21-22-én megrendezendő Hamvas Napokon a fiatalon elhunyt költőről Sziveri Jánosról is megemlékeznek.