A hagyományok kötődhetnek egy-egy országhoz vagy néphez. Sokszor hívják a hagyományokat népszokásoknak is. Fontosak a családi hagyományok is. A hagyományok szerepe a kultúra átörökítése generációról generációra.

Ünnepeljük együtt advent közeledtét Balatonfüreden! A Piros templom előtti téren felállítják a Betlehem szoborcsoportot, ezzel kezdetét veszi a Füredi Advent. E szép ünnepi alkalom hozzásegít minket, hogy saját szívükben is elkészítsük a jászolt, és várhassuk az isteni Kisded megszületését, aki hajléktalanul, nincstelenül jött a világra és magára vett minden emberi fájdalmat, nélkülözést.

"A kis Jézus aranyalma" - várakozás és adventi készülődés a Sóstói Múzeumfaluban. Meghitt, régi idők emlékét idéző adventi készülődésre és közös várakozásra várunk mindenkit a Sóstói Múzeumfaluba. Advent harmadik vasárnapja előtti szombaton, délelőtt újra megtelik élettel a Múzeumfalu: közös alkotás, melegség, régi idők hangulata és egy kis betlehemezés vár minden érdeklődőt. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, mert a Sóstói Múzeumfaluban él és élmény a hagyomány!
Kiemelt ajánlat

Legyél Erzsébet királyné vendége a Gödöllői Királyi Kastélyban! Az 1870-es években a királyi család előszeretettel töltötte a gödöllői kastélyban a karácsonyi ünnepeket. A karácsony és újév közötti időszakban a kastély 2008 óta várja a látogatóit az Erzsébet királyné karácsonyai címet viselő rendezvényre. A családoknak kínált kulturális program egyfajta karácsonyi ajándékként is értelmezhető, ugyanis a kastély sok izgalmas lehetőséget kínál a gyermekek számára.

Újévkor mindenki megteheti az első lépést szerencséje érdekében: a hagyományokat követve 2025. január elsején ismét bőséget hozó lencsefőzelékkel kínálják a székesfehérváriakat. Újévkor mindenki megteheti az első lépést szerencséje érdekében: Székesfehérváron 2013 óta a Szerencsehozó lencse rendezvénnyel kezdődik az új év. A hagyományokat követve így lesz ez 2025. január elsején, szerdán is, amikor az Alba Plaza előtti Palotai kapu téren várják a néphit szerint bőséget hozó lencsefőzelékkel a fehérváriakat. A Magyar Honvédség gulyáságyúiban és a Lecsóház fazekaiban készülő ízletes főzeléket 14.00 és 16.00 óra között kínálják egy pohár meleg teával együtt.

Vince-napi vesszővágás az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2025. január 18-án, szombaton. A néphagyomány szerint Szent Vince vértanú napján (január 22.) tájegységenként különbözőképpen megjósolják a várható szőlőtermést. Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince, vagyis ha enyhe az idő és olvad ezen a napon, akkor jó bortermésre lehet számítani. A szeri monostor gazdasági épületei között tárták fel az Alföld egyik legnagyobb borospincéjét, ami azt bizonyítja, hogy már a középkorban jelentős szőlőtermesztés folyhatott a területen. Az Emlékparkban a `vincevessző` levágásával történik a jövendölés. Ennek során a szőlőtőről lemetszett vessző állapotából következtetnek a várható termésre.

A Dalinda acapella trió énekesnői – Nádasdy Fanni, Paár Julianna és Tímár Sára – mindannyian a magyar népzene elkötelezettjei. Zeneiségükben mégis arra törekednek, hogy színpadra vigyék a népdalokból áradó hiteles, ösztönös éneklési stílust, modern, többszólamú formában, érzékenyen átdolgozva, újraértelmezve. Dalaik mindannyiunkról szólnak, hiszen a mindannyiunkban mozgolódó gondolatok, érzések kollektív hordozói népdalaink. Önkifejezésünk legtisztább forrása.

Idén is lesz farsang Panyolán 2025. február 8-án, idén már 11. alkalommal. Szatmári állatalakoskodó felvonulással űzik el a telet Panyolán. Megelevenednek a régi szokások, a nagykászoni bikaütés, a szalmaégetés, a panyolai lyánykikéréstől a menyasszonytáncig. Közben egész nap disznótoros ételek, farsangi fánk, egyéb finomság. Táncház a Tükrös Zenekarral. Gyertek el és élvezzétek a panyolai télbúcsúztatót velünk!