Az egyesület 191 tagot számláló, országos vonzáskörzetű szervezet, amelynek tagjai textilkultúránk egy sajátos ágazatának szinte minden stílusát és technikáját művelik (varrott, rece, vert stb.) Egyesületünk célja: összefogni az országban élő és csipkét készítő alkotókat és rajtuk illetve velük közösen a hagyományőrzés, régi csipkék felkutatása, gyűjtése, újratervezése és az utánpótlás nevelés.

A darts kortalan sport, melyet bárki, bármikor elkezdhet. Az esélyek hasonlóak: fiatalok és idősek, hölgyek és urak egyformán jó játékossá-versenyzővé válhatnak. A darts növeli a koncentrációs és fizikai állóképességedet, a biztos siker önbizalomnövelő hatású. Egy sport, amelynél a legkevésbé számítanak a külső adottságok! Hollandiában a darts a testnevelési órák keretein belül választható tantárgy, edzéselmélettel, gyakorló és versenyfeladatokkal, a tanulmányok befejezése után vizsgával.

Tevékenységét azok körében szervezi, akik a gyöngyöt, mint díszítő elemet kézimunkáik során használják. A Magyar Gyöngy Egyesületbe várjuk mindazokat, akik fontosnak tartják a magyar kézművesség hagyományainak megtartását, ápolását, a kézművesek támogatását, a népművészet ismereteinek elmélyítését, a régi és modern iparművészet bemutatását, mai alkotások elkészülését, illetve mindezeken belül a gyöngy, mint díszítőelem használatát vagy készítését, illetve önálló alapanyagként való feldolgozását.

Az elmúlt évtizedek során hazánkban kialakult egy nemzetközi összehasonlításban is egyedül állónak tekinthető kézműves kultúra. Ezt a kultúrát szeretnék megőrizni, újragondolni, a társadalom széles körében terjeszteni, és az így keletkezett kulturális értékeket hagyományteremtő szándékkal tovább örökíteni. Az egyesület hivatásának tekinti, hogy ezen alkotók szakmai erkölcsi és gazdasági érdekeit képviselje. E gondolatok jegyében határozták el egyesületünk megalapítását.

A Magyar Lovas Színház Komárom mára Magyarország, sőt talán a világ egyetlen olyan kőszínháza, mely saját épülettel, lóállománnyal és állandó társulattal rendelkezik és lovas színházként működik, új műfajt teremtve ezzel a színháztörténet írás számára. Komárom egyik legnagyobb turisztikai vonzereje.

A Magyarországi Taoista Tai Chi Társaság a kanadai központú Nemzetközi Taoista Tai Chi Társaság része. A Nemzetközi Taoista Tai Chi Társaság egy nemzetközi non-profit, önkéntes szervezet, amelynek tagegyesületei több mint 25 országban, közel 500 helyszínen működnek. A Társaság különböző nyelvű és kultúrájú emberek világméretű közössége, mely a Társaságot alapító Moy Lin-shin mester által lefektetett célok és célkitűzések végrehajtásán fáradozik.

A magyar lovasélet és a lovaspóló élet fejlesztése a Magyar Póló Klub célja. Lovas és lovaspóló oktatást, nyári táborokat, és a 40 hektáros folyóvízparti, dús füvű legelőkön lovak bértartását is vállalják. Itt találjuk Magyarország egyetlen `Full size` póló pályáját, valamint díjugrató és nemzetközi előírásoknak megfelelő lovaspóló pályákat.