Turizmus Program

Szaunázók hétvégéje

Siófoki Halfesztivál

Oldtimer Show

Hogyan segítenek az állatok a gyógyulásban?

Csabai Kolbászfesztivál

Kék Zónák Titkai

Ifjúsági szállás

Népszerűség

A kollégiumunk ötemeletes és 400 fő befogadására képes. A szobák két négy ágyas mosdóval rendelkező hálóhelyiségből és hűtővel, íróasztalokkal felszerelt közös tanulótérből állnak. A szociális helyiségek, WC-k, tusolók valamint a mikrohullámú sütőkkel és tűzhelyekkel felszerelt konyhák, a folyosókon találhatóak. A lakószobákon kívül minden szinten vendégszobák állnak rendelkezésre a levelezős, valamint az idelátogató vendéghallgatók, oktatók és kiránduló csoportok számára.

A Tetőtér Panzió Tihany szívében, a Belső-tó partján helyezkedik el. A vendégek elhelyezése hat zuhanyzós szobán történik, emeletes ágyakon. A Belső-tavon jegy ellenében horgászati és csónakázási lehetőség, kikapcsolódás várja a pihenni vágyókat.

A tábor megfelelően kialakított összkomfortos szálláslehetőséget kínál kőépületben, és kiszolgálja a sátorozókat is.

Budapesti munkavégzés céljából szállást keres? A Treestyle Hostel Budapest a város egyik frekventált pontján áll rendelkezésre, akár brigádoknak is, rövidebb és hosszabb időtartamra egyaránt!

Tündérsziget Ökopark kempingünk és vendégházaink Dunasziget külterületén egy 66.000 m2-es gyümölcsös, gyepes, erdős és saját Duna-parttal megáldott területen találhatóak. Ökoparkunk alapvetően iskolai csoportok és pihenni vágyó családok otthona, tehát az esti bulizásra vágyó, hangosan mulatozók más szálláshelyet keressenek! Hasonló okokból és az Ökoparkban élő birkáink érdekében kutyákat nem áll módunkban vendégül látni!

Vár a Vackor Vár! A Vackor Vár Erdei Iskola a Kecskemét-Hetényegyháza melletti Nyíri erdőben, a Duna-Tisza közének egyik legszebb homokpusztai tölgyes ligeterdejében található. Fontos feladata a 6-18 év közötti korosztály természetszeretetének, környezetbarát szemléletének és viselkedésének kialakítása. Az iskolaszünetekben és a nyári hónapokban a gyermekek érdeklődésének megfelelő táborokat szerveznek.

A Balaton északi partján található üdülőnk kiváló helyszínül szolgálhat osztálykirándulás, erdei iskola tábor, nyári tábor, gólyatábor, edzőtábor, nyelvi tábor, stb. számára. Ifjúsági szállásunkon általános- és középiskolák, gyermek-, ifjúsági és sportegyesületek csoportjait, valamint családokat, baráti társaságokat egyaránt szívesen látunk.

A Vadvirág Üdülő csendes, nyugodt környezetben, közvetlenül az egész évben üzemelő gyógyvízű strand mellett várja kedves vendégeit Tiszaföldváron. A Vadvirág Üdülő besorolási kategóriája: ifjúsági- és turistaszálláshely. Kettő szinten 40 fő elszállásolására alkalmas. aföldvár.

A Vadvízország Tábor és Erdei-iskola Garbolc község mellett, ideális természeti környezetben, egy öreg erdő és egy rét találkozásánál a Túr folyócska partján található, a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzetben, az ország legkeletibb pontján. A tábor az ország egyik legrégebben működő erdei iskolája.

Erdészeti erdei iskolánk lehetőséget nyújt a tartamos erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás, valamint az erdei életközösség bemutatására. Az erdőgazdaság célkitűzése, hogy a mai fiatalokkal megismertesse a szakmai tudnivalókon túl az egészséges életmód és az őket körülvevő természetes világ rejtelmeit, amely kizökkenti őket a hétköznapjaikból. Igénynek megfelelően többnapos programcsomagokat tudunk biztosítani az érdeklődőknek, amiben minden nap jut idő ismeretszerzésre, mozgásra, készségfejlesztő foglalkozásra, játékra, valamint arra, hogy szabadon élvezzék a természet lágy ölét. A szakmai ismereteket erdőmérnök, erdésztechnikus és vadász kollégáktól sajátíthatják el vendégeink.

1...192021...23

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Szaunázók Hétvégéje
Bor Apetite - Sétáló borkóstoló a hévízi Bonvitalban
Pontyshow 2025. november 7-9. Magyarország egyik legnagyobb horgászkiállítása

Legjobb élmények

Szaunázók Hétvégéje
Őszi Oldtimer Show! 500 válogatott oldtimer jármű! 100 évnél öregebb motorkerékpárok és fakerekű autók!