Vegyen részt a jeles napok változatos programjain! Világnapok, emléknapok a hagyományok, népszokások jegyében. Böngésszen eseménynaptárunkban az egyes ünnepkörökhöz vagy alkalmakhoz kötődő események között!
A Duna Európa második leghosszabb folyója, és a világon az egyetlen, amelynek vízgyűjtő területén 19 ország osztozik, így összesen 81 millió embert kapcsol össze. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a folyó és vízgyűjtője értékeire a Nemzetközi Duna-napon, a Duna-medence minden országában. A Nemzetközi Duna Nap a Duna vízgyűjtő területén 2004 óta hagyománnyá vált rendezvény.

A Múzeumok Éjszakája rendezvényen számos budapesti helyszínen tartanak programokat. A rendezvény évek óta nagy népszerűségnek örvend, hiszen mi más is lehetne kellemesebb egy forró nyári nap éjszakáján, mint hódolni a történelem, a művészetek és a velük összekapcsolható értékek nyújtotta látványosságoknak. Fedezze fel otthona környékén azokat a gyűjteményeket, melyek eddig még ismeretlenek voltak az Ön számára, vagy válasszon a színes programkínálatból érdeklődési körének megfelelően.

A töretlen népszerűségnek örvendő Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat az ország legnagyobb kulturális rendezvénye, amelyet minden évben a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén tartanak, idén 2025. június 21-én. Az éjszakai múzeumi programok idén is érdekes lehetőségeket kínálnak az egész családnak Miskolcon a Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria kiállítóhelyein.

Múzeumok éjszakája programok Esztergom múzeumaiban. Június 21-én, szombaton huszonharmadik alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb és legnépszerűbb kulturális programját, a Múzeumok Éjszakáját. A nyár egyik legpezsdítőbb kulturális eseményén Esztergomban 13 múzeum és látogatóközpont, valamint egy párkányi tárlat várja az érdeklődőket előadásokkal, műsorokkal, kézműves foglalkozásokkal és a helyszíneket összekötő élményutazással. Találkozzunk szombat éjszaka, amikor minden életre kel…