Jurtaszállás
Gyulai wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Gyulai wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!

Jurtaszállás

Tájegységek
Vármegyék
Települések

Találatok száma: 12

PROGRAMHELYEK


Jurta Üdülőközpont Bogács

Jurta Üdülőközpont Bogács

A Jurta üdülőközpont névadója az a három kör alaprajzú, jurtát formázó épület, amelyekben nagyobb csoportokat tudunk együtt, mégis kisebb szobákban elhelyezni. Az üdülőközpont másik részén 5 ikerház 10 apartmanja várja a vendégeket. Egy-egy jurta-, illetve apartmanház akadálymentes. Bővebben


Kiemelt partner
Darnói Lovastanya - Jurtaszálló Sirok

Darnói Lovastanya - Jurtaszálló Sirok

Hegyvidéken, faluvégen, erdőszélen pihenjen egész évben! Felújított ház két szobával,pihenőszobával,konyhával és fürdővel, nagy, panorámás udvarral. Két jurta szállás. Bővebben


Hosszúhetényi Zengőszív Jurtafalu

Hosszúhetényi Zengőszív Jurtafalu

Jurtafalunk és Közösségi Ős-Terünk Hosszúhetényben, az Illés-hegy oldalában jött létre, ahol szállást adunk, táboroztatunk. A nomád életérzés garantált, a Természet vesz körül, s nem utolsó sorban jó emberek, jó szándékkal, nyílt szívvel várnak mindekit, aki oda való. Bővebben


OrfűFitt Jurtatábor

OrfűFitt Jurtatábor

Az Orfűfitt Jurtatábor Orfűn, a Pécsi tó partján, a strand és parkolójának szomszédságában található. A tóparti rézsükön, az ötven éves fenyőfák árnyai alatt bújnak meg a fehér, kúpos tetejű jurták. Ajtajukból visszanézve a kilátás a fodrozódó víztükörre, a partmenti nádasokra és a szemközti dombok ... Bővebben


Panoráma Jurta Hotel

Panoráma Jurta Hotel

A Panoráma Jurta Hotel és a Szőlő Liget Pincészet Ábrahámhegyen várja a pihenni vágyókat. Amikor az ember fia és lánya csendre, madárdalra, romantikára és finom borokra vágyik, akkor jó helyen jár! Hogy mitől csodakuckók? Kerek nemezházban, kerek francia ágyon az erdő szélén madárdalra ébredni igazán ... Bővebben


Pusztabíró Ház Pusztaszer

Pusztabíró Ház Pusztaszer

Pusztaszeren, az Árpád halom lábánál a Pusztabíró-házában (régi Alkotóház) hamisítatlan vidéki- természeti- történelmi környezetbe várjuk családokat, baráti társaságokat. Bővebben


Vérteslovas Erdei Iskola és Szabadidőpark Vértesboglár

Vérteslovas Erdei Iskola és Szabadidőpark Vértesboglár

A Vérteslovas Erdei Iskola és Szabadidőpark kiváló helyszíne osztálykirándulásoknak, erdei iskoláknak, táboroknak, családi hétvégéknek, baráti összejöveteleknek, születésnapoknak, esküvőknek, valamint céges családi napoknak, csapatépítő programoknak, tréningeknek. Egész évben várjuk az egyéni ... Bővebben


Csaliti Vendégház és Kemping és Jurtaszállás

Csaliti Vendégház és Kemping és Jurtaszállás

A Csaliti Vendégház és Jurtaszállás Farkasfa egyik legszebb, és legeldugottabb dombján fekszik az Őrségben. Gyönyörű a kilátás a Vendvidék dombjai felé. A házhoz nagy gyümölcsfákkal szegélyezett terület tartozik, ahol kiváló sátrazási lehetőség is van. A sátrazókat külön jól felszerelt nyári konyha, ... Bővebben


Dobogókő Jurtaszállás

Dobogókő Jurtaszállás

A jurta eleink hagyományos szálláshelye, a mai ember számára nem megszokott élményekkel és hangulattal. Különlegességét az osztatlan, nagy légtér, a természettől el nem választó, könnyű épületszerkezete és az építéséhez felhasznált természetes alapanyagok adják. A jurták közvetlen közelében található ... Bővebben


Jurta Tábor Lajosmizse

Jurta Tábor Lajosmizse

Hagyományőrző jurta táborunk célja a turáni népcsoportok életét használati tárgyait interaktív módon bemutató jurta tábor létrehozása, amely egész évben nyújt programokat az ide látogatók számára. A jurták 6 turáni nemzetségbe tartozó népcsoport/törzs saját hagyományai szerinti kialakításúak és berendezésükkel ... Bővebben


1 2   


Szeretne megjelenni ebben a találati listában?
Kérjük olvassa el a linkre kattintva rövid megjelenés tájékoztatónkat. Ezt követően legyen kedves kitölteni a kapcsolatfelvételi űrlapot, amit a mentés gomb segítségével tud eljuttatni szerkesztőségünknek. Érdeklődése beérkezése után haladéktalanul egyeztetjük önnel, hogy mit és hogy szeretne megjelentetni portálunkon.  
Bővebb információért keresse szerkesztőségünket!

Jurtaszállás

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG

Kiemelt ajánlatok

Októberben újra vár mindenkit az ősz egyik legjobb gasztrofesztiválja, a siófoki Halfesztivál!
Októberben újra vár mindenkit az ősz egyik legjobb gasztrofesztiválja, a siófoki Halfesztivál!
Szabadság, szerelem...Nyáry Krisztián - Szegő János irodalmi estje
Szabadság, szerelem...Nyáry Krisztián - Szegő János irodalmi estje
Szeretne nálunk megjelenni ajánlatával?
ÚJ PROGRAMOK HIRDETÉSE
Szeretne több jegyet értékesíteni?
Hirdesse meg ajánlatát jegyvásárlási lehetőséggel! Bővebb információk médiaajánlatunkban