A Magyar Virtuózok Kamarazenekart 1988-ban alapította Szenthelyi Miklós hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a főiskolán végzett fiatal tehetséges tanítványaiból. A csak vonósokból álló együttes az évek során széles repertoárt épített fel, melyben hangsúlyos szerepet játszanak a romantika kiemelkedő alkotásai.

Mindent a zenéről: kiállítások, koncertek és zenepedagógiai foglalkozások a zene új birodalmában, a Magyar Zene Házában. „Legyen a zene mindenkié!” Kodály Zoltán mottóját követve a Magyar Zene Háza a zene élményével ismerteti meg látogatóit. Az intézmény célja, hogy minél több család, gyerek és fiatal felnőtt életében helyet kapjon a zene, a zene szeretete.

A Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóház a Baranya megyei Mánfa községben található. A Tan Kapuja Buddhista Egyház a Központ létrehozásával és működtetésével, olyan alkalmas helyet kíván vendégeinek, tanítóinak, hallgatóinak biztosítani, ahol zavartalanul lehet csöndben, nyugalmat és elmélyülést igénylő szellemi tevékenységet folytatni, természet közeli környezetben. A hely különösen megfelel hosszabb-rövidebb elvonulások, meditációs kurzusok, jóga táborok, oktatási programok, valamint elmélyült alkotómunka végzésére.

Az évente több mint 80 hazai és külhoni hangversenyt adó zenekar két saját szervezésű miskolci bérletsorozattal büszkélkedhet. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a zenekar gyakran vendégszerepel nemzetközi fesztiválokon, valamint rangosabb európai hangversenytermek színpadain; egyúttal állandó fellépője a miskolci Bartók+ Operafesztiválnak. S külföldi ismertségének betudhatóan minden évben neves művészeket, karmestereket mutathat be miskolci közönsége számára. Bérletsorozatain kívül az együttes megannyi kivételes és különleges, egyedi és állandó koncerttel is jelen van a város életében.

Az 1997-ben alakult Misztrál együttes a magyarországi zenei élet egyik népszerű formációja. Magyar és külföldi költők versei, valamint népdalfeldolgozások szerepelnek repertoárjukon. Megzenésítéseik forrása a magyar népzenei hagyomány, amelyet gyakran ötvöznek a ma divatos világzenei irányzatokkal is. Dalaik egyre inkább önálló minőséget, sajátos „Misztrál-hangzást” hordoznak.