2025. augusztus 20-án rendezik meg a Hortobágyi Hídivásárt. A hagyományok szerint az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepének napjához kötődően kerül megrendezésre az országos hírű kirakodó és népművészeti vásár. Állandóságát ma is nagyhírű sokadalma adja, kígyózó kocsisorok hozzák a vásárba vágyó látogatókat. A Kilenclyukú Híd nemcsak névadója a vásárnak, hanem közismert szimbóluma e sajátosan magyar tájnak, a hortobágyi pusztának. A vásárban megtalálhatók a népi-, kézműves- és bio termékek mellett a régiségek és modern kori vívmányok is. Az ide látogatók megismerkedhetnek a Hortobágyra jellemző hagyományos, tájjellegű ételekkel is.

A cigánybáró operett előadás a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán 2025-ben. Online jegyvásárlás! Ifj. Johann Strauss egyik budapesti látogatása alkalmával megismerkedett Jókai Mórral, az ismeretség gyümölcse pedig a valcerkirály egyik legkiválóbb operettje, A cigánybáró lett a magyar írófejedelem kisregénye nyomán.

Vámpírok bálja musical előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. A világszerte népszerű, kultikus Polanski-filmből készült vámpírkomédia méltán elhíresült magyarországi változata 2017-ben ünnepli bemutatásának tíz éves évfordulóját. Több mint 250. előadás, közel kétszázezer néző, egyöntetű szakmai és közönségsiker, ez a PS Produkció által bemutatott budapesti Vámpírok bálja musical eddigi mérlege. A magyar változat bombaként robbant be a köztudatba, mára alig akad olyan ember, akit ne kerített volna hatalmába a látványos produkció.

Az Electric Castle elektronikus zenei fesztivált minden nyáron a bonchidai Bánffy kastélynál tarják. Ez az első olyan fesztivál Romániában, amelyik az elektronikus zenét és az élő koncerteket egy kastély belső helyszíneire és udvarára viszi. Az Electric Castle teljes koncepciójában forradalmasítja azt, ahogyan a közönség rezonál a zenével. A fesztiválozókat ugyanolyan színvonalas programok várják, friss tehetségekkel és világsztárokkal a lélegzetelállító helyszínen, mint a korábbi években. A fesztivált legközelebb 2025. július 16-20. között rendezik meg, mely már a 11. lesz!

Már sokadik éve teremtjük meg a saját világunkat a budai hegyek között, ahol néhány napig tényleg kiszakadhatunk a megszokásokból, kellő távolságra a várostól, térerő nélkül. A pontos dátum megvan, már csak ti hiányoztok, hogy a Kolorádó megint kerek legyen! A Kolorádó egy szép, zöld és szabad fesztivál. Megtalálsz minket Budapest és a természet határán, a budai dombok óvó vonulatai között. Egy olyan erdő közepén, ahol kicsit minden más, valahogy jobban működik a világ. A rendezvény 2025-ben július 2-5. között várja majd a fesztiválozókat a vadregényes helyszíneire, ahol rengeteg kompromisszummentes zenével, meghökkentő művészeti installációkkal, kortárs színházzal, jógával és különböző sportolási lehetőségekkel.

A Kun László Fesztivál egy olyan multikulturális rendezvény, amely szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget biztosít a térség lakossága számára. Kiállítások, előadások, gyermekprogramok, színpadi produkciók, kulturális csoportok zenés, táncos előadásai, valamint sztárvendégek fellépései biztosítják a rendezvény sokszínűségét és színvonalát.