Az Országház kupolacsarnokában őrzik a magyar Szent Koronát és a koronázási jelvényeket, Európa egyik legrégibb koronázási együttesét, amelyre a nap 24 órájában honvéd koronaőrök vigyáznak. A közel 27 méter magas kupolacsarnok legalsó szintjét körfolyosó díszíti. Ehhez kapcsolódik a tizenhat ágú pompás csillagboltozat, amelynek ágai közé karcsú, színes üvegablakokat építettek. A pillérkötegek tövében aranytalapzaton magyar uralkodók szobrai állnak, apródjaik társaságában, aranybaldachin alatt. Az Országház épületét évente hétszázezer látogató tekinti meg. Több nyelven beszélő, szakképzett idegenvezetők kíséretével vagy audioguide-dal az év szinte minden napján fogadja a Ház az érdeklődőket.
Kiemelt ajánlat

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont az állandó- és az időről-időre megújuló időszaki tárlatok mellett szombatonként garantált programokkal, a hét minden napján pedig tárlatvezetésekkel, impozáns környezetben várja a tartalmas időtöltésre vágyó családokat, érdeklődőket. A gyulai programok többsége kastélybelépővel látogatható.

Mit mesélnek a kövek és fosszíliák? Hogyan alakultak ki ezek a különleges leletek? Mit árulnak el bolygónk egykori lakóiról, változásairól? A föld mélyén rejtőző kőzetek és megkövült élőlények évmilliók történeteit mesélik el nekünk. Fedezd fel velünk az őslények és kőzetek világát! Kövess minket és olvasd el Gulyás Péter geológusunk lebilincselő írásait! Ha felkeltettük érdeklődésedet, látogass el hozzánk a Bányászati Múzeumba, ahol még több érdekes dolgot tudhatsz meg a kőzetekről és az őslények világáról!

XXXIII. Kalotaszegi népzene és néptánctábor a Kolozs megyei Kalotaszentkirályban, Erdélyben 2025. augusztus 3-9-ig. A tábort minden év augusztus első hetében tartják. Ez egy nemzetközi rendezvény, ahova a világ minden sarkából összegyűlnek a fiatalok, akik kalotaszegi táncot, zenét szeretnének tanulni. A tanítás magas szinvonalát neves hazai és külföldi oktatók biztosítják. A táncoktatás négy csopotban folyik: kezdő, középhaladó, haladó. Külön oktatópár foglalkozik a helybéli és környékbeli kisgyerekek tanításával. Ezen kívül hagyományos erdélyi hangszeres zeneoktatás is folyik.

MáraiKult, a múlt és jelen, kultúra és közösség egyedi találkozása. Zene, tánc, mozgás, irodalom, humor, ismeretterjesztés, közösségi élmények és kulturális sokszínűség 0-99 éves korig, nyolc helyszínen. Kulturális programkínálatunk kiemelten szem előtt tartja az első kerületben élők igényeit. A kisgyermekek számára szervezett interaktív zenei programokon, valamint készségfejlesztő foglalkozásokon át az esti könnyű- és komolyzenei koncerteken keresztül, az ismeretterjesztő és irodalmi és közösségi programokig, filmvetítésekig kellemes szórakozást kínálunk. Fedezze fel változatos helyszíneinket, várjuk programjainkra!

Heti programajánló

Idén immár 11. alkalommal rendezzük meg Veszprémben a világhírű, veszprémi születésű Auer Lipót hegedűművész és zenepedagógus tiszteletére az Auer Fesztivált. A rendező Mendelssohn Kamarazenekar célja Veszprém festői, történelmi városába elhozni azokat a művészeket, akik a nemzetközi klasszikus zenei élet főszereplőiként a világ legjelentősebb koncerttermeiben lépnek fel. A fesztivál rezidens zenekara hagyományosan a rendező Mendelssohn Kamarazenekar. A program rendkívül változatos: a kamarazenétől a zenekari esteken át a világzenei, népzenei koncertekig sokmindent megtalálhatnak a zenebarátok, akik minden bizonnyal egy életre szóló élmény részesei lehetnek. Időpont: 2025. július 28- augusztus 3.

Balett és táncművészeti előadások Budapesten online jegyvásárlási lehetőséggel 2025 / 2026-ban. A táncművészetnek nagy hagyománya van Magyarország fővárosában is. Nemzetközi és hazai társulatok, együttesek lépnek fel Budapest játszóhelyein. A helyszínek között meghatározó szerepet tölt be a Nemzeti Táncszínház.

Veszprémi programajánló online jegyvásárlási lehetőséggel. Változatos és érdekes veszprémi programok, fesztiválok, kiállítások, koncertek, szabadtéri események, rendezvények eseménynaptára. Veszprém egész évben naponta kínál érdekes programokat úgy a helyi lakosoknak, mint az átutazó vendégeknek és az ide látogató turistáknak is. A helyi programszervezők kulturális és gasztronómiai programjai nagyon népszerűek a programokra látogatók körében.

Veszprémi programok, rendezvények, események online jegyvásárlási lehetőséggel 2025 / 2026-ban. A vármegye székhelye minden évszakban tartalmas szórakozással várja az ide ellátogatókat. A színházi előadások, koncertek és a hagyományosan megrendezésre kerülő fesztiválok teszik színesebbé a programkínálatot.