Országos eseménynaptár

A debreceni Főnix Aréna rendezvénycsarnokában akár 8 500 ember is elfér. Egy tallinni csarnok mintájára épült a Kassai úti városi strandfürdő helyére. A küzdőteret minden oldalán kihúzható, teleszkópos lelátórendszer veszi körül.

Dégenfeld Művelődési Központ a baktalórántházi kulturális élet színtere terembérlési lehetőséggel.

A Csapókerti Közösségi Ház 1962. november 3-án nyitotta meg kapuit Horváth Árpád Művelődési Ház néven. Akkor ez volt a város egyetlen közművelődési célra épített intézménye. A környékbeli lakosság a kezdetektől magáénak érezte a házat. Itt mindig is erős volt a közösségi élet, jelentősek a civil szerveződések. Az egyesületet a környék lakosai alapították, s még ma is aktívan működik a civil szervezet. Bálokat, közös főzéseket, szüreti mulatságokat, disznótorokat szerveznek, felelevenítik a kertségi ünnepeket. A környékbeliek tudják, hogy a Csapókerti Közösségi Házba bármikor betérhetnek, itt mindig otthonra találnak.

A 2020-ban felújított Borsos-villa a vénkerti közösségi élet legfontosabb színtere. Az épület, valamint az azt körülvevő Borsos József tér változatos kiállítások, előadások, zenés programok és egyéb rendezvény közösségi tere.

Az Ifjúsági Ház 2011 szeptemberében nyitotta meg kapuit Debrecen belvárosában, ahol elsősorban a gyermekek, az ifjúság és a fiatal családok számára kínálunk kulturális és szabadidős programokat, szolgáltatásokat.

Derecske város kulturális központja és könyvtára.

A kulturált művelődés, szórakozás közösségi színtere, ahol minden korosztály (gyermek, felnőtt, senior) megtalálhatja a neki szóló programokat. A Kulturális Központ kínálatában szerepelnek színházi előadások, koncertek, kiállítások, ünnepi megemlékezések, kreatív foglalkozások, stb. Mindenkit szeretettel várnak.

A Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár a város egyetlen közművelődési intézménye. Alap feladata a város lakossága számára a művelődéshez, a szabadidő hasznos eltöltéséhez szükséges feltételek folyamatos biztosítása. Ennek érdekében színházi előadások, hangversenyek, kiállítások, mozielőadások, városi ünnepségek szervezése, a lakosság különböző életkorú és érdeklődési körű közösségeinek működtetése.

A művelődési otthon a község kulturális, társadalmi életének központja, a szórakozás, zene, irodalom, kultúra, művészet, ismeretterjesztés, értékőrzés színhelye. A művelődési otthonban került elhelyezésre a községi könyvár is.

Célunk egyrészt a felnőtt lakosság kulturális, és szórakozási igényeinek kielégítése, másrészt a felnövekvő nemzedék számára aktív, és színvonalas időtöltést biztosítani. Baba kortól, ifjú felnőtt korig. A Művelődési Központ olyan közösségi tér, ahol a szabadidőt eltölteni szeretik a gyermekek, a fiatalok, a felnőttek, és a nyugdíjas korosztály is. A könyvtár szolgáltatásai között szerepel kölcsönzés, helyben olvasás, közhasznú információk szolgáltatása, Internethasználat, irodai, adminisztratív szolgáltatás, stb.