Látnivalók, nevezetességek, helyi értékek Magyarországon és a környező országok magyarlakta területein.

Nagycenken egy neobarokk park közepén áll a 18. században emelt Széchenyi-kastély. A kastélyban látható kiállítások a régi és új kastélyszárnyakat összekötő fogadócsarnokon keresztül közelíthetők meg. Érdemes itt is körülnézni, hiszen a kastély eredeti berendezéséből a mozaikpadló és a klasszicista stílusú kandalló megmaradt. A kiállítás földszinti termei a Széchényi-család történetét, felemelkedését, és kiemelkedő alakjait, valamint Széchenyi István életét mutatja be. A korabeli bútorzattal, festményekkel és dokumentumokkal berendezett enteriőrök a 19. századi kastély hangulatát idézik.

A Széchényi család emléke, emlékezete Nagycenk településen a kastély falain kívül számos helyszínen fellelhető. Egyike ezeknek a nagycenki római katolikus temető, amelynek parcellái, illetve a központi helyen álló mauzóleum szolgál végső nyughelyéül a magyar történelem egyik legmeghatározóbb családjának.

A Látogatóközpontban állandó jelleggel látogatható a kiállítótér, ahol megtekinthető a székesegyház és a Dóm tér építéstörténetéről szóló kiállítás, illetve a Szeged-Csanádi Egyházmegye kincstári gyűjteménye, ami a belépőjegy megvásárlásával önállóan látogatható. Állandó programjaink között ajánljuk a Dóm nyugati tornyának kilátó szintjét, amely 302 lépcsőfokon keresztül közelíthető meg. Emellett lehetőség nyílik Szeged legrégebbi épületének, a Dömötör-toronynak megtekintésére, egy rövid idegenvezetés keretében.

Fantasztikus állandó kiállítás, amelynek gyűjteménye különös időutazásra hívja – a legmodernebb technika segítségével – a bitek és bájtok világába. Megnézheti, kipróbálhatja és még meg is mosolyoghatja az elmúlt idők informatikai eszközeit. De ne feledje, amikor ezt okostelefonján olvassa és ujjaival tologatott ikonokkal bírja rá készülékét az Ön számára értelmes dolgok művelésére, e mögött sok ezer emberévnyi munkára volt szükség operációs rendszerek és minimális kényelmi szolgáltatások nélkül, hogy elkészüljenek azok a fordítóprogramok, amelyek az ikontologatást a számítógép számára érthető bitsorozatokká konvertálják.

Egyedülálló állatgyűjtemény 45 hektáron. Magyarország legfiatalabb hagyományos, önkormányzati állatkertje 1989 óta várja látogatóit. Nemcsak a fiatalsága számít különlegesnek, és nem is az a tény, hogy közel 45 hektáron elterülve az ország legnagyobb területű állatkertje, hanem egyedülálló állatgyűjteménye, természetvédelmi és oktatási tevékenysége teszi kiemelkedővé a régiónkban.

A temető 1831-től működik 55.000 m2 alapterületen. A szegedi zsidó temető különlegessége, hogy számos sírkövön szimbólummal kísérve tüntetik fel az elhunyt születési évét – ezt egy csillag jelképezi –, a házasságkötésének időpontját – egy gyűrűvel jelölve –, majd a halál évét, melyet a mákgubó, a béke és megnyugvás szimbóluma jelez. A temetőben van a sírhelye többek között Lőw Lipót, Lőw Immanuel, Schindler József főrabbiknak, Heller Ödön festőművésznek, Kulinyi Zsigmond szerkesztőnek és más hírességeknek.

A monumentális, 48.5 méter magas épületen a mór-szecessziós stíluson kívül bizánci hatást mutat a barokkos megjelenésű kupola csegelyekkel történt beillesztése. Belül az orgona feletti bordás kiképzés a gótikát, a karzattartó oszlopok a román stílust példázzák. A zsinagógában 1340 ülőhely van, melyből ma 1200 használható. Az építést a környezetszépítés követte, a csodás park kialakítása, amely a felavatásáig - 1903. május 19-ig - tartott.