A tűzoltóság épületében két kiállító helyiség létesült, mely gondozását és fejlesztését a Mosonmagyaróvári Önkéntes Hagyományőrző Egyesület látja el. Írásos és tárgyi emlékek állandó tárlata tekinthető meg a tűzoltás történetéről. A tűzoltó múzeum minden nap látogatható, 10 fő felett előzetes bejelentkezéssel.

Közép-Európa első, önálló lepkemúzeuma az újpesti kertvárosban található. A múzeumot a gyűjtő, Juhász György saját otthonában rendezte be, hogy közszemlére tegye az elmúlt évtizedek utazásai alatt felhalmozott, korábban csak kutatók számára hozzáférhető tudományos jelentőségű anyagot. A szépséges lepkék mellett a kevésbé esztétikus, de legalább olyan érdekes ízeltlábúak serege: skorpiók, pókok, sáskák, bogarak mindenféle méretben szemlélhetők a múzeumi üvegvitrinekben. Az élettelen természetet néhány különleges kőzet, színes ásvány, sőt egy valódi meteoritdarab is képviseli.

Az Üvegműves Vendégházak jelenleg 2 különböző típusú szálláshellyel várja vendégeit . Mámor Apartman 2 fő részére egy saját 7m2 -es terasz , gyönyörű panorámával. Üvegműves Apartman 2 fő részére (pótágyazható 1 gyermek részére). A szálláshelyeken kívül az Ólom és Tiffany üvegezés , Fusing ékszerek, ajándéktárgyak készítésével kezdtünk foglalkozni. Valamint mi működtetjük a Bükki Üveghuták Ipartörténeti Kiállító hely és Üvegműves Házat Bükkszentkereszten, kicsi ajándékboltunkat.

A Vadászati Múzeum a Festetics-kastély parkja mögötti épületben található Keszthelyen. Több mint 200 vadfaj trófeái láthatók itt öt földrészről. A múzeum emléket állít a hazai vadászlegendáknak is, mint Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán, Szederjei Ákos, Nagy Endre; bemutatásra kerülnek relikviáik és trófeáik. A kiállítás látványosságát erősítik a természet alkotta diorámák: Ázsiai–Amerikai hegyvidék és Afrikai esőerdő, az állatok hangjait is hallhatod. A tárlat további elemei: fegyverek, festmények, szobrok, porcelánok — így a vadászat és a természetvédelem egységét jeleníti meg.

A reformkori író, költő szülőháza, amely 1967-ben műemléki védettséget kapott, a róla elnevezett utcában található Vanyolán. Vajda Péter 1808-ban született a községben, Vanyola iskolája is róla kapta a nevét, amelynek előkertjében egy Vajda Péter mellszobrot is találunk. Vanyola neves szülötte, az 1808-ban született Vajda Péter is a vanyolai evangélikus iskolában végezte alapfokú tanulmányait. Közismert, hogy a XIX. századi reformkor egyik jelentős személyisége volt.

A Bonyhádi Múzeumi Tanösvény egyik kedves színfoltja a Markovics Mihályné által 2005-ben megálmodott és létrehozott Óvodamúzeum. A tárlat 1882-től öleli fel városunk óvodáztatásának történetét. A korabeli tárgyak, dokumentumok és fényképek, az összegyűjtött játékok mindenki számára élmény teli látogatást nyújtanak, hiszen a kiállítás interaktív, ami nincs vitrinben az megfogható, tapintható, játszani is szabad