Turizmus Program

Fénykiállítások

Kék Zónák

Kastély élmények

Csoki workshop

Előszilveszteri gálavacsora

Európa-élményközpont

TOP 100 úticél

Jegyvásárlás

Idén is nagyszabású gálakoncerttel búcsúztatja az évet a világon egyedül álló 100 Tagú Cigányzenekar

Bemutatóhely

Időrend

Az egykor a Kacsics nemzetség által emelt Baglyaskő várának maradványai mellett található a Baglyaskő-Vár Természetvédelmi Látogatóközpont Salgótarjánban. A látogatóközpont 200 m2-es beltéri és 3 hektáros parkosított területen fogadja a látogatókat. A beltéri kiállítóhelyen Salgótarján környékének kultúrtörténeti és földtani értékeivel ismerkedhet meg a látogató. A látogatóközpont körüli parkban és a Baglyas-kő Természetvédelmi Területen tanösvény mutatja be a tájegység természeti értékeit és honos fás szárú növényeit.

A festői elhelyezkedésű bakonyi üdülőfalu, Bakonybél központjában található a Bakonyi Erdők Háza. A zirci apátság hajdani gazdasági épületegyüttesének korszerű felújítása teremtette meg annak a lehetőségét, hogy az egykori magtárban természetvédelmi és erdészeti gyűjteményt lehessen kialakítani. 2012-től az új épületrészben és felfrissített tartalommal várja a látogatókat Bakonybélben az Erdők Háza.

Az Őrségi Nemzeti Park látogatóközpontjának területén van a Chernel-kert, benne az arborétum, a Chernel István Múzeum és a madárvédelmi mintatelep és otthon. Kiállításai, tanösvényei bemutatják a madarak életét és a Kőszegi-hegység élővilágát.

A kápolnapusztai Bivalyrezervátum a hazánkban őshonosnak számító bivaly fennmaradásában, génállományának megőrzésében fontos szerepet játszik, s egyben a faj bemutatásának népszerű központja. A rezervátumban a Kis-Balaton élővilágát bemutató kiállítást, bivalytörténeti bemutatót és sétautat alakítottunk ki játékos elemekkel, pihenőhelyekkel és kilátópontokkal, ahonnan távcsőből kémlelheti a tájat a látogató.

A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület megújult Látogatóközpontja minden korosztály számára tartogat izgalmakat.

A Soproni-hegység Muck magaslatán várja látogatóit Látogatóközpontunk, amelynek két hektáros területe tartalmas kikapcsolódást és információszerzést kínál. Vadasparkunk Magyarország nagyvadfajait mutatja be, egyedülálló módon.

Békéscsaba külterületén várja a látogatókat a XX. század elején épült, a korabeli környezetet megidéző tanya. A ulajdonosok célja, hogy mindenki számára elérhető és megérthető módon mutassák be a korabeli tanyasi életet. A katolikus szlovák család a gasztronómiát hívta ehhez segítségül és a tanyabemutatás középpontjába a szlovák nemzeti ételt, a haluskakészítést állították. Itt mindig családias a hangulat, szívélyes a vendéglátás.

A gyulai tűs gát a Fehér-Körös szabályozásakor víz nélkül maradt meder (ma Élővíz-csatorna) vízpótlása, Gyula, Békéscsaba és Békés városok vízellátása érdekében épült meg 1896-ban. A létesítmény 102 évig üzemelt, ezután elbontásra került és helyére korszerű tömlős gát épült. Az országosan is egyedülálló műszaki emlék megörökítésére az új kezelőépületben bemutatószobát hozott létre a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, melyben tablókon, maketten látható a több mint száz éves létesítmény története és azok eredeti fotó- és tervdokumentumai is.

A Harkály Ház a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mátrafüredi, ökoturisztikai látogatóközpontja.

Megújultak, bővültek a Látogatóközpont kiállításai. A Hortobágy természete interaktív kiállítás és a Pusztai Kincsestár - a jószág haszna kiállítás ad részletes információt a Hortobágy világáról. Az épület előtti területen egy új közösségi tér jött létre, padokkal árnyékot adó pergolával, melynek központi eleme a már közel egy éve felavatott daru szobor. A Hortobágy Cafe világörökségi központhoz méltó hangulatával várja vendégeit, s joggal számíthat arra, hogy a családosok kedvenc helyévé válik a szomszédos Délibáb játszótérrel együtt. A Látogatóközpont ajándékboltjában beszerezhetjük többek között a Hortobágyi Nemzeti Parki Termék védjegyeseinek árucikkeit is. A Látogatóközpont Hortobágy központjában, a 33-as főút mentén, a Hortobágyi csárda szomszédságában, a körforgalom mellett található.

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények