Harkály Ház Mátrafüred
A Harkály Ház a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mátrafüredi, ökoturisztikai látogatóközpontja.
A Mátra kapujában, Mátrafüreden várja látogatóit a Harkály Ház, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai és környezeti nevelési központja. A hagyományos diorámák helyett korszerű, interaktív kiállításelemek segítik a Mátra kincseinek megismerését. Az Éjszakai erdő termében az éjjeli állatok hangjaival lehet ismerkedni, emellett a kiállítás egy másik pontján akár virtuális repülést is tehetünk a Mátra felett. A Harkály Ház megtekintése kiváló programlehetőség lehet rossz idő esetén is, hisz így sem marad el a Mátra nyújtotta természeti élmény.
Az éjszakai élet termében a Mátra éjszakai világa kerül bemutatásra.
Látogatás előtt érdemes letölteni a kiállításvezetőt, így a bemutatóhely önállóan is bejárható. Lehetőség van szakvezetésre is, csoportoknak ajánlott előre bejelentkezni.
A látogatásához érdemes betervezni egy tanösvényi sétát is, hiszen a Harkály Háztól indul két tanösvényünk az inkább erdei tematikájú Cincér, valamint a Sár-hegy élővilágát bemutató Mandula tanösvény.
Ajándékboltunkban a kiállítás témájához kapcsolódó ajándéktárgyakat, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiadványait és a Bükki Nemzeti Park védjegyes termékeit is megvásárolhatják.
Parkolni az udvaron térítésmentesen lehet.
NYITVA TARTÁS
H - K: Zárva
Sze - Szo: 10:00 - 17:00
V: 10:00 - 15:00
Forrás: A Nemzeti Park honlapja
2023.01.01 - 2023.12.31 |

Anna Hotel*** superior Mátrafüred
Szállodánkban 21 igényesen, fiatalosan kialakított, nemdohányzó szoba várja kedves Vendégeinket, egyszerre 50 fő elszállásolására van lehetőségünk. Szobáink mindegyike külön fürdőszobával; 19 szoba erkéllyel is ellátott. Minden szobánk légkondicionált. A szobákban televízió, minibár, szobai széf, telefon és ... Bővebben

Avar Hotel**** Superior Mátrafüred
Egy mítosz született újjá az AVAR Hotel**** superior képében Mátrafüreden, ahol a múlt és jelen találkozásában megannyi emlék tör elő, ami a mai kor igényeire formálva új élményekkel csábít, melyet egyszer mindenkinek át kell élnie! Bővebben

Diána Panzió Mátrafüred
A Diana Panzió évtizedek óta kedvelt szállás Mátrafüreden. Panziónk csendes, idilli helyen található, mégis a központtól csupán 2 percre. Nálunk zavartalanul kipihenhetik vendégeink a munka vagy az otthonlét fáradalmait. Új szállodai ágyaink, kiváló matracaink biztosítják, hogy ébredés után ... Bővebben

Feketerigó Panzió Étterem Mátrafüred
Üzletünk a település központi parkjában, nyugodt, csendes környezetben fekszik. Nyolc darab két- illetve háromágyas fürdőszobás szobával, továbbá három különálló lakrésszel várjuk kedves vendégeinket. Családias jellegű éttermünk egész évben negyven személy részére nyújt kulturált étkezési környezetet. ... Bővebben

Kóborló Vendéglő és Vendégház Mátrafüred
A Kóborló Vendéglőt 1991 novemberében borozóként nyitottuk meg. A nevében is utalunk arra hogy minket nem az út mentén fognak megtalálni hanem aki rászánja az időt egy kis sétára az Mátrafüred legszebb utcájában talál ránk. Bővebben

Mátrafüredi Akadémiai Üdülő és Malom Fogadó
A Mátrafüred Hotel Akadémia egyedülálló pihenési lehetőség egy egyedülálló magyar régióban. Tiszta levegő, nyugalom és csend teljes harmóniája várja Önt nálunk, ha üdülőnkben száll meg. Legyen szó családi vakációról, céges eseményekről vagy csak egy romantikus hétvégéről, itt megtalálja, amit keres. ... Bővebben

Panoráma Panzió Mátrafüred
A Panoráma Panzió a Mátra hegység szívében, Mátrafüred és Mátraháza között, lélegzetelállító környezetben Sástó-Kőbányán, az Oxygen Adrenalin Park területén található, 10 percnyi sétára a Sástói kilátótól, és tótól. Elhelyezkedése miatt kikapcsolódásra, szórakozásra, sportolásra, pihenésre egyaránt ... Bővebben

Sástó Hotel*** Mátrafüred
A Sástó Hotel*** csodálatos hegyvidéki környezetben, a Mátra hegycsúcsaitól körülölelve, annak szívében, 530 m magasan fekszik a Sás-tó partján. Bővebben

Favilla Vendégház Mátrafüred
A Mátra lábánál 370 m tengerszint feletti magasságban fekvő Mátrafüreden, erdőhöz közeli romantikus, csendes környezetben található a teljesen fából épített Favilla Vendégház. Az épületben 2 db kétágyas, 2 db háromágyas szoba, fürdőszoba, nappali, jól felszerelt konyha, étkező. Egyedi és ... Bővebben

Mátra Kemping
A megújult Sástó, a megújult Mátra Kemping és az Adrenalin Kalandpark egységeként Magyarország legnagyobb szabadidős komplexuma jött létre. Bővebben

Benevár Étterem Mátrafüred
A Mátra szívében, Gyöngyöstől 6 km-re fekszik Mátrafüred üdülőfalu, melynek központjában a 24-es főút mellett található a több évtizedes hagyományokkal rendelkező Benevár étterem. A vendéglő egész évben várja kedves Vendégeit házias konyhájával, finom ízeivel, udvarias kiszolgálással és szolid ... Bővebben

Feketerigó Panzió Étterem Mátrafüred
Üzletünk a település központi parkjában, nyugodt, csendes környezetben fekszik. Nyolc darab két- illetve háromágyas fürdőszobás szobával, továbbá három különálló lakrésszel várjuk kedves vendégeinket. Családias jellegű éttermünk egész évben negyven személy részére nyújt kulturált étkezési környezetet. ... Bővebben

Füred Pizza Mátrafüred
Pizzázónkban közel 50 féle pizzával, 3 féle méretben, töltött pizzákkal, édes pizzákkal, óriás pizzákkal, üdítőkkel és folyamatosan megújuló akciókkal várjuk vendégeinket. Bővebben

Kóborló Vendéglő és Vendégház Mátrafüred
A Kóborló Vendéglőt 1991 novemberében borozóként nyitottuk meg. A nevében is utalunk arra hogy minket nem az út mentén fognak megtalálni hanem aki rászánja az időt egy kis sétára az Mátrafüred legszebb utcájában talál ránk. Bővebben

4 Évszak Palóc Bistorant Mátrafüred
Mátrafüreden a kulináris élvezetekről a 4 Évszak Palóc Bistorant gondoskodik, ahol hagyományos mátrai és palóc ízek kerülnek terítékre. A 4 Évszak - Palóc Bistorant családi vállalkozás. Az ételkínálat, amely első ránézésre hagyományosnak mondható, az első kóstolás után válik gasztronómiai csodává, az étlapon ... Bővebben

Sástó rendezvények 2023 2023. szeptember 24. (Vasárnap)
17 éves az Oxygen Adrenalin Park
Sástó hazánk legmagasabban fekvő mesterséges tava, Mátrafüred és Mátraháza közt található. Kicsinyke, vadkacsákban bővelkedő tó, mely közkedvelt célpont a kirándulók számára. A közelben található kalandparkkal egész napos programot kínál. Télen a befagyott tó jege a korcsolyázni vágyók kedvenc helye. ... Bővebben

Mátra programok 2023 / 2024. Fesztiválok, események, rendezvények 2023. szeptember 28. (Csütörtök)
Mátrai Erdészeti Nyílt Nap
Változatos programokkal várjuk egész évben a Mátrában! A programokhoz kapcsolódó települések közül kiemelt úti cél a turisztikai központ Mátrafüred, a legmagasabban fekvő Kékestető és Galyatető, a váraikról híres Kisnána és Sirok, a régióközpont Gyöngyös és környéke, a boráról híres Nagyréde és Abasár, ... Bővebben

Mátrai Erdészeti Nyílt Nap 2023 2023. szeptember 28. (Csütörtök)
Szereted az erdei állatokat és növényeket? Érdekel az erdőgazdálkodás művészete és hogy „miből lesz a cserebogár”? Gyere el te is a mátrafüredi parkba, ahol betekinthetsz az erdő és erdészek rejtélyes világába. XII. Mátrai Erdészeti Nyílt Nap a mátrafüredi Erdészeti Szakiskolában 9:00-től 15:00 óráig. ... Bővebben

Mátrafüred programok 2023 2023. október 15. (Vasárnap)
Ásványgyűjtők Mátrai Találkozója
Mátrafüred azt jelenti, az idelátogató nemcsak belekóstol, de elmerül a sokféle szórakozási lehetőség okozta élvezetben. Fürödjön meg az élményekben, törjön a magaslatokra, mélyüljön el a völgyek zöld nyugalmában, jöjjön a Mátrába és meglátja: a világ hazánk legmagasabb pontjáról nézve sokkal izgalmasabb. ... Bővebben

Ásványgyűjtők Mátrai Találkozója 2023. Mátrafüredi Ásványbörze 2023. október 15. (Vasárnap)
XXXIV. MÁTRAFÜREDI ÁSVÁNYBÖRZE 2023. október 15-én 9:00-17:00 óra között a Mátra Erdészeti Szakközépiskolában. Ásványok, ásványékszerek, csiszolatok, fosszíliák, meteoritok várják az érdeklődőket. Bővebben

Nyúlcipőbolt trail 2023. Terepfutó versenysorozat 2023. november 12. (Vasárnap)
Magyarország legszebb tájain megrendezett terepfutó versenysorozat. Bővebben

Fekete Zaj Fesztivál 2024 Mátra-Sástó 2024. augusztus 15. (Csütörtök) - 2024. augusztus 19. (Hétfő)
Barangoljatok velünk az underground ösvényein! Hosszú évek óta hagyomány, hogy augusztusban együtt kalandozunk a Mátra mélyén. Változatlanul törekszünk arra, hogy elhozzuk Nektek a nemzetközi felhozatal legkülönlegesebb ékköveit, illetve a hazai szcéna legizgalmasabb előadóit 2024. augusztus 15-19. között. ... Bővebben

Sár-hegyi tanösvény a Bükki Nemzeti Parkban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A Mátrafüredről - a 499 m magas Sár-hegyen át - Gyöngyösre vezető tanösvény mindkét irányból bejárható. Többféle növénytársulás (cseres-tölgyes, melegkedvelő tölgyes, pusztafüves lejtősztyepp, sziklagyep), változatos élőhelyek és a hajdani tájhasználat nyomai (szőlők, gyümölcsösök, kaszálók) teszik ... Bővebben

Harkály Ház Mátrafüred
A Harkály Ház a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mátrafüredi, ökoturisztikai látogatóközpontja. Bővebben

Palócbaba Múzeum - Palóc Néprajzi Magángyűjtemény és Babakiállítás Mátrafüred
A kiállítások láthatók palóc viseletbe öltöztetett babák, történeti viseletbe öltöztetett babák, palóc tisztaszoba berendezés, használati eszközök, lakástextilek. Bővebben

Kozmáry-kilátó Mátrafüred
A mátrafüredi Kozmáry-kilátó csodálatos körpanorámás kilátást kínál a környékre. A kőkilátó könnyen megközelíthető, 370 méteren áll a Mátrában magasodó Dobogó-kövön. Bővebben

Muzsla Kilátó Gyöngyös
Mátrafüred mellett 478 m magasban áll a kőből és fából épült Muzsla kilátó, ahonnan szép kilátás nyílik a környező településekre és a Sár-hegyre. A kilátó mellett kiépített pihenőhely is várja a kirándulókat padokkal és asztalokkal. Egész évben szabadon látogatható! Bővebben

Sástó-kilátó Mátrafüred
A kilátó tetejéről madárperspektívából szemlélhetjük hazánk legmagasabban fekvő tavát és a Mátra dimbes-dombos vidékét. A sástói kilátó 53 méter magas, eredetileg fúrótoronyként üzemelt Algyőn. Ne sajnáljuk a fáradságot a feljutáshoz, mert a kilátó teraszairól gyönyörű kilátás tárul elénk. Tiszta ... Bővebben