Pihentető, szórakoztató, ismeretszerző, élmény és aktív szabadidő programok minden korosztálynak. Egyéni és közösségi szabadidős programok sokasága családoknak, barátoknak, munkatársaknak lakóhely és úticél szerint.
Az egyesület 191 tagot számláló, országos vonzáskörzetű szervezet, amelynek tagjai textilkultúránk egy sajátos ágazatának szinte minden stílusát és technikáját művelik (varrott, rece, vert stb.) Egyesületünk célja: összefogni az országban élő és csipkét készítő alkotókat és rajtuk illetve velük közösen a hagyományőrzés, régi csipkék felkutatása, gyűjtése, újratervezése és az utánpótlás nevelés.

A darts kortalan sport, melyet bárki, bármikor elkezdhet. Az esélyek hasonlóak: fiatalok és idősek, hölgyek és urak egyformán jó játékossá-versenyzővé válhatnak. A darts növeli a koncentrációs és fizikai állóképességedet, a biztos siker önbizalomnövelő hatású. Egy sport, amelynél a legkevésbé számítanak a külső adottságok! Hollandiában a darts a testnevelési órák keretein belül választható tantárgy, edzéselmélettel, gyakorló és versenyfeladatokkal, a tanulmányok befejezése után vizsgával.

A Magyar Fürdőszövetség a fürdőket üzemeltető gazdasági szervezetek és vállalkozók egyesülete. Szövetségünk immár 25 éve őrzi és védi a magyar fürdőkultúra hagyományait, a magyarországi fürdők tervezésében, fejlesztésében, építésében és ellátásában aktívan részt veszünk. 1998 óta tagja vagyunk az Európai Gyógyfürdők Szövetségének is.

Tagszervezeteinkkel együtt azon dolgozunk, hogy golfpályáinkon barátságos légkör fogadja azokat, akik a szabadidejüket aktív és egészséges módon szeretnék eltölteni, és azokat, akik versenyszerűen sportoló amatőr és professzionális játékosok. A kiemelkedő szakmai szolgáltatásainkon túl komoly figyelmet szeretnénk szentelni a fenntarthatóságra és környezetünk védelmére is. Célunk, hogy ezzel a tradicionális és egyben innovatív sporttal kortól és tudástól függetlenül, minél több embernek szerezzünk felejthetetlen sportélményt.

Tevékenységét azok körében szervezi, akik a gyöngyöt, mint díszítő elemet kézimunkáik során használják. A Magyar Gyöngy Egyesületbe várjuk mindazokat, akik fontosnak tartják a magyar kézművesség hagyományainak megtartását, ápolását, a kézművesek támogatását, a népművészet ismereteinek elmélyítését, a régi és modern iparművészet bemutatását, mai alkotások elkészülését, illetve mindezeken belül a gyöngy, mint díszítőelem használatát vagy készítését, illetve önálló alapanyagként való feldolgozását.

A Magyarhertelendi Termálfürdő Baranya megye és a Dél-Dunántúl legváltozatosabb, természeti értékeiben leggazdagabb vidékén, a Mecsek-Hegyhát Üdülőkörzetben található. A 3 hektáron fekvő fedett élmény- és termálfürdő egész évben, az árnyékos, szép strand a gyógykerttel szezonálisan várja a látogatókat. Magyarhertelendet két termálkútja tette híressé, melyek 550 m-ről 38 0C-os, és 1062 m-ről 63 0C-os meleg vizet szolgáltatnak.