Szabadidős élmények, kikapcsolódási és pihenési lehetőségek Magyarországon és a környező országok magyarlakta területein.

Hajdúszoboszló katolikus temploma, a Szent László Római katolikus templom barokk stílusban épült 1776-ban. A Római katolikus templom belsejét díszítő freskók Takács István egyházi művész munkája, mely a 30-as években készült. Az alkotás az egyházi témákat ötvözte a város életét meghatározó adottságokkal, mint a gyógyvíz megtalálása, vagy a Hortobágy közelsége. A Bocskai utcában található katolikus templom eme freskókkal Hajdúszoboszló egyik egyediségének számít. A templom érdekessége, hogy II. János Pál, mint krakkói érsek is járt ebben az egyházi szentélyben.

Kiemelt ajánlat

Hajdúszoboszló Görög katolikus temploma a város központjában, a Szilfákalja utca 29/A szám alatt, a Kovács Máté művelődési központ szomszédságában található. A templomot, mely egyben Hajdúszoboszló legifjabb temploma 1994-ben építette a városi görög katolikus közösség .A tervező Lengyel István, aki az építkezésnél a modern alapanyagokat és a bizánci építészeti jegyeket együttesen alkalmazta. Ez által új épített öröksége lett a Hajdúszoboszlónak, melyben egyesül a modern építészet és az ókori művészet. A templom belsejét díszítő ikonok Latorcainé Újházi Aranka munkái.

Gyógyszálloda Hajdúszoboszlón, gyógyüdülés termálfürdőzéssel és kezelésekkel. A nagy múltú, híres gyógyfürdő gyógyvízének és számos világszínvonalú egészségügyi szolgáltatásának köszönhetően vált országos gyógyközponttá. Hajdúszoboszló gyógyvize egyedi ásványi anyag és nyomelem tartalmának köszönhetően az egészségügyi problémák megelőzése és gyógyítása területén széles körben alkalmazható. Nyitva egész évben.

A hajdúszoboszlói gyógyfürdőben a vendégek a fürdőkezelések mellé több, mint 40 féle kezelést igényelhetnek, melyek hatásukat kombinált igénybevétel esetén fejtik ki legjobban. Pihenjen, gyógyuljon vagy csak kapcsolódjon ki Hajdúszoboszlón, a gyógyfürdőben! Termálmedence, iszappakolás, súlyfürdő és még számos szolgáltatás várja a felüdülni vágyókat a fürdővárosban!

Fedezd fel Budapest legizgalmasabb arcát 2026-ban különleges, tematikus városi sétákon! Legyen szó történelmi érdekességekről, irodalmi kalandokról vagy játékos kódfejtésről, nálunk mindenki megtalálja a számára legérdekesebb programot. A séták során Budapest ikonikus helyszínei és kevésbé ismert kincsei egyaránt megelevenednek, miközben szakértő vezetés mellett mélyebb betekintést nyerhetsz a főváros történetébe és kultúrájába. Indulhatunk? Jelentkezz még ma, és éld át Budapestet úgy, ahogy még soha!

Visegrádot és környékét behálózzák a szebbnél szebb túraútvonalak. Vess egy pillantást Visegrád látványtérképére és győződj meg róla magad is! Nem véletlen, hogy profi sportolók: terepfutók, terep bringások, sőt magashegyi expedíciós hegymászók is ide járnak edzeni. A Pilis és a Visegrádi-hegység igazi színfoltja hazánknak, vadregényes tájai elcsábítják az ide érkezőket

Kerékpározz és állj meg a Csabai Rendezvénypajtában 2026-ban is, ahol a hűsítő italok mellett, bringás menüvel és teljesen felszerelt szerelőközponttal várjuk az aktív pihenésre vágyókat. A BringaPont térítésmentesen használható a vendégeink számára, amely többek között csavarhúzót, villáskulcsokat, pumpát is tartalmaz. Bringára fel! Irány a Pajta!