A víz világnapja minden év március 22-én megtartott esemény. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére, valamint a környezettudatos gondolkodás jelentőségére. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság gyalogtúráján Izsákról indulva a Kolon-tó szegélyében több kilátópontot érintenek a résztvevők, az Aqua Colun tanösvényen áthaladva pedig a tavaszi tájat, a vonulásból visszatérő madarakat is megfigyelhetik.
Kiemelt ajánlat

A Magas-Börzsöny kapujában található Hiúz Ház - Erdei Iskola és Látogatóközpont kiállításokkal, tematikus eseményekkel, izgalmas, természeti látnivalókban gazdag programokkal várja az érdeklődőket. A Látogatóközpont mellett induló Királyrét tanösvény a környék változatos élőhelyeire vezeti el a kirándulókat. Iskolai és óvodai csoportoknak egy napostól az egy hetesig, szállással egybekötött változatos programokat biztosítanak.

A Vácrátóti Botanikus Kert káprázatos növénygyűjteménnyel és tematikus programokkal várja a látogatókat. A 180 éves műemlék- és természetvédelem alatt álló romantikus tájképi kert hazánk leggazdagabb tudományos élőnövény gyűjteménye,mely minden évszakban lebilincselő látvány 27 hektáron. Élmények tárháza várja a természet szerelmeseit a botanikus kertben! Minden nap nyitva tartunk, várjuk a látogatókat.