Győr-Moson-Sopron vármegye a Nyugat-Dunántúl régió megyéje. A vármegye fővárosa Győr, a folyók városa. Három tájegység találkozásánál fekszik, ezek a Dunántúli-középhegység, az Alpokalja és a Kisalföld. Legnagyobb folyói a Duna, a Rába és a Rábca. Két világöröksége van, Pannonhalmán az Apátság és a Fertőtáj. Kastélyai közül nevezetes a Fertődön és a Nagycenken található. Természeti értékeire a Fertő-Hanság Nemzeti Park vigyáz. Borvidékei közül kiemelkedik Sopron és környéke. Tájegységei közül népszerű a Szigetköz. Gyógyfürdői közül jelentős Balf, Hegykő és Lipót. A vármegyében található Fertőrákoson az ország egyik legszebb fekvésű szabadtéri színháza a kőfejtőben. A vármegye rendezvényei közül kiemelkedő látványosság Győrben a Barokk esküvő. Fertőd Haydn emlékét ápolja zenei fesztiválok megrendezésével.
A wakeboardon kívül lábteniszpálya, strandröplabda, kosárlabdapálya, streetworkout áll a kedves vendégeink rendelkezésére. A tavon egy 2 oszlopos `A2` System és 2 db 5 oszlopos kábelpálya működik, az egyik az óramutató iránának megfelelően a másik az óra irányával ellentétesen működik. A jobbra iduló pálya ( Nr 1 ) a haladó wakeboardosoknak ideális, sok elemmel a vizen. A `balos` ( Nr 2 ) a kezdőké, tanulóké, szinte egész nap lassabban megy, 24km/h - 27km/h ig így könyebb az el indulás és a kanyar bevétel. A 10 méter magasan futó kábelt villanymotor hajtja, így teljesen környezetbarát, és működése sem kelt különösebb zajt...

A VOKE Arany János Művelődési Ház, Győr város közigazgatási központjában, a győri vasútállomással szemben található. Fekvéséből és közművelődési tevékenységéből adódóan a város lakói és a vasutas alkalmazottak körében is népszerű programjaival. Mindig fontos szerepet kapott a helyi hagyományőrzés, a nívós kortárs zenei, improvizatív zenei és az ehhez kapcsolódó képzőművészeti tevékenységek bemutatásában. Ezen területeken a város közművelődésében nélkülözhetetlen színfoltként van jelen és végzi közel öt évtizede megkezdett közösségfejlesztő munkáját.

A Hotel Weldi*** Győr három csillagos kategóriában kínál Önnek szállást, jól megközelíthető helyen, a győri belváros közelében, közvetlen az AUDI gyár szomszédságában. színvonalas szolgáltatásaink - a családok és az üzleti utazók minden igényét kielégítik, melyet a valóban `vendégbarát` munkatársaink garantálják. Vendégeink kényelmét egyedileg szabályozható légkondicionáló , színes televízió, rádió, minibár, telefon,, hajszárító és fürdőszobai bekészítések garantálják. A szálloda épületében 11 kétágyas, 1 egyágyas és egy háromágyas szoba áll vendégeink rendelkezésére. Szobáink nemdohányzóak. A szálloda zárt udvarában vendégeink biztonságosan és ingyenesen tárolhatják személyautóikat, motorjaikat.

Hangulatos, családbarát és business hotel Győr történelmi belvárosának peremén. A családias vezetésnek köszönhetően igyekszünk minden vendégünk személyes kérésének eleget tenni! Biztosíthatom a felől, hogy munkatársaim mindent megtesznek azért, hogy Ön legalább olyan jól érezze magát nálunk, mint odahaza. Szállodánk rendkívül csendes, nyugodt környezetben, 3 perces kényelmes sétára helyezkedik el Győr belvárosától. Amennyiben kisállattal rendelkezik, ne hezitáljon, hozza magával, szívesen látjuk!

Hajó Étterem és Pub Győr szívében, a Mosoni-Duna vizén, a Révfalusi-hídnál várja vendégeit. A 2000-ben nyílt étterem - ahogy a győriek mondják, `a Hajó` - különleges hangulatát nemcsak az egyedi, rusztikus berendezés, hanem az idilli környezet is garantálja, fűthető teraszunkon például a vízen ringatózva, hullámok ölelésében költhetik el ebédjüket, vagy éppen vacsorájukat élvezve a természet közelségének minden előnyét, vagy a Dunán megcsillanó lenyugvó nap sugarait.

Állati programokkal várjuk a kicsiket és nagyokat a Győri Állatkertben. A győri Xantus János Állatkert vállalt küldetése, hogy bemutassa az embereknek, a gyerekeknek a természet csodáit és a megmaradásukat fenyegető veszélyeket. Aktívan részt vesz a természetet védő közösség munkájában a veszélyeztetett állatok, növények és élőhelyek megmentése érdekében és lehetőséget ad a kellemes pihenésre, tapasztalatszerzésre és családi szórakozásra, kikapcsolódásra.