Győr-Moson-Sopron vármegye a Nyugat-Dunántúl régió megyéje. A vármegye fővárosa Győr, a folyók városa. Három tájegység találkozásánál fekszik, ezek a Dunántúli-középhegység, az Alpokalja és a Kisalföld. Legnagyobb folyói a Duna, a Rába és a Rábca. Két világöröksége van, Pannonhalmán az Apátság és a Fertőtáj. Kastélyai közül nevezetes a Fertődön és a Nagycenken található. Természeti értékeire a Fertő-Hanság Nemzeti Park vigyáz. Borvidékei közül kiemelkedik Sopron és környéke. Tájegységei közül népszerű a Szigetköz. Gyógyfürdői közül jelentős Balf, Hegykő és Lipót. A vármegyében található Fertőrákoson az ország egyik legszebb fekvésű szabadtéri színháza a kőfejtőben. A vármegye rendezvényei közül kiemelkedő látványosság Győrben a Barokk esküvő. Fertőd Haydn emlékét ápolja zenei fesztiválok megrendezésével.

Anconai szerelmesek színházi és zenés előadások 2026-ban az ország több pontján. Az Anconai szerelmesek című zenés komédia a bemutatása óta eltelt húsz évben a legtöbbet és legtöbbféleképp játszott vígjátéka a hazai színpadoknak. Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek legismertebb olasz slágereivel. Online jegyvásárlás!

Bridge Hallgatói és Oktatói Klub 2026. évi programajánló . A győri egyetemi klub a város egyik legnépszerűbb szórakozóhelye, ahol egész évben koncertek, bulik és egyetemi partyk várják a közönséget. A Bridge klub programjai között könnyűzenei koncertek, tematikus bulik és hallgatói rendezvények is szerepelnek, de a helyszín céges rendezvények és csapatépítők számára is ideális.

Pro Kultúra Sopron programok több helyszínen 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. Sopron és környéke kulturális programokkal, rendezvényekkel, koncertekkel, kiállításokkal, színházi előadások széles választékával várja egész évben az érdeklődőket. A hűséges város családi és gyermekprogramokkal, szórakozási és kikapcsolódási lehetőségekkel, számos kirándulási, művészeti, gasztronómiai rendezvénnyel is biztosítja a kellemes és tartalmas soproni szabadidő eltöltését!

Sopronkövesdi programajánló 2026. Sopronkövesd változatos programokkal várja a látogatókat egész évben. A hangulatos Nyugat-Dunántúli kis falu Soprontól 20 km-re fekszik, ahol a szőlőhegyek, erdős dombok és történelmi emlékek várnak felfedezésre. Sétálhatunk a meseösvényen, megnézhetjük a helyi tájházat, templomokat és emlékhelyeket. Ideális cél egy nyugodt természetközeli kiránduláshoz.

Quimby koncertek 2026. Több év telt el azóta, hogy a Quimby a dunaújvárosi próbateremből kiszabadulva előbb felfalta a budapesti éjszakát, majd módszeresen elcsavarta nem csak Magyarország, de Európa fejét is. A Kiss Tibor - ének, gitár, Varga Livius - ütőhangszerek, vokál, Balanyi Szilárd - billentyűk, Kárpáti József - trombita, Mikuli Ferenc - basszusgitár, Gerdesits Ferenc - dobok alkotta hatosfogat eddig tizennégy csapongó lemezzel hagyott kitörölhetetlen nyomott a magyar könnyűzenében, miközben az évek során kialakította saját, összetéveszthetetlen hangját.

Programok Héderváron 2026. A Szigetköz legromantikusabb települése, ahol grófi kastély, ezüstösen csillogó patakok és a vidék nyugalma várja a pihenni, kikapcsolódni vágyókat. Tegyen egy sétát a platánfák alatt a kastélykertben, sétakocsikázzon, ismerje meg a település történelmi emlékeit.

Food Truck Show Mosonmagyaróváron 2026. július 17-19. között. Három napon keresztül Magyarország legjobb street foodjai, különleges italok, édes finomságok és a fesztiválhangulat vár mindenkit. Kóstolj körbe a világ ízei között, fedezz fel új kedvenceket, találkozz barátokkal, és tölts el egy igazi nyári hétvégét a Wittmann parkban!