A kecskemétiek, a környező településeken élők, és a városba látogatók által egyaránt kedvelt létesítmény a 20 hektáros területen, a Szent László körút felől és a Mindszenti körút felől is könnyen megközelíthető Kecskeméti Zsibpiac. Az árusok, sőt a látogatók is az ország egész területéről érkeznek, hogy részesei legyenek egy kellemes kikapcsolódásnak. A zsibvásár biztos pont az emberek életében, hiszen télen-nyáron, még ünnepnapokon is nyitott kapuival várja a nagyközönséget.
Kiemelt ajánlat

Hétvégi svédasztalos ebéd Csömörön a Privilege Bisztróban! Minden szombaton és vasárnap svédasztalos ebéddel várunk titeket éttermünkben! Élvezzétek a korlátlan fogyasztás élményét, ahol változatos előételek, főételek és desszertek közül válogathattok kedvetekre. Ne hagyjátok ki ezt a remek lehetőséget, hogy családotokkal és barátaitokkal együtt élvezzétek a finom ételeket és a kellemes hangulatot! Belvárosi minőség külvárosi áron! Várunk szeretettel mindenkit a hétvégén is!

A Krisna-völgy Govinda Étterme fenséges, ajurvédikus, vegán és vegetáriánus ebéddel, italokkal, desszertekkel várja a látogatókat. A menü szezonális, vegyszermentes Krisna-völgyi zöldségek és gabonafélék felhasználásával készül, tele valódi vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Különlegesség a helyi tehenészetből származó ahimsa (erőszakmentes)tejtermékek megjelenése a napi kínálatban. Kóstolj bele Te is Krisna-völgyi terményeink ízvarázsába!

Lépj az önmegvalósítás ösvényére! A világunk napról-napra hektikusabbá és nyomasztóbbá válik, ezért egyre többen próbáljuk megtalálni a békéhez és az egyensúlyhoz vezető utat. A meditációs elvonulásunkon segítünk, hogy képes legyél elérni azt a belső harmóniát ami egy teljesebb élethez vezet. Találd meg a belső békét, építs egy teljesebb életet! Engedd meg magadnak ezt a hétvégét, hogy megújult energiával és mélyebb belső megértéssel térj vissza a mindennapokba!

Nagykanizsai programok, rendezvények, színház, fesztiválok városlakóknak és turistáknak 2025-ben és 206-ban a Tourinform Iroda ajánlásával. Változatos kulturális, gasztronómiai, hagyományőrző és zenei fesztiválok színesítik a programpalettát egész évben. Kiállítások, koncertek, filmvetítések, múzeumi foglalkozások, nyári, szabadtéri szórakozási lehetőségek, táncelőadások, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja Nagykanizsán az érdeklődő közönséget.

JUBILEUMI GÁLAKONCERT – 50 ÉVES A VÁROSI VEGYESKAR, 10 ÉVES A KRÁTKY EGYESÜLET
Nagykanizsai programok, rendezvények, színház, fesztiválok városlakóknak és turistáknak 2025-ben és 206-ban a Tourinform Iroda ajánlásával. Változatos kulturális, gasztronómiai, hagyományőrző és zenei fesztiválok színesítik a programpalettát egész évben. Kiállítások, koncertek, filmvetítések, múzeumi foglalkozások, nyári, szabadtéri szórakozási lehetőségek, táncelőadások, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja Nagykanizsán az érdeklődő közönséget.
Kiemelt ajánlat

Indulás Fonyódról gyorshajóval vagy Balatonfenyvesről sétahajóval Badacsonyba, majd onnan tovább kisbusszal a Káptalantóti Piacra ahol másfél óra vásárlás és szabadprogram vár. Délután két lehetőségből lehet választani. Egyik kirándulás a Folly Arborétum és Borászathoz, másik lehetőség kirándulás Badacsonyba az Istvándy és a Laposa Borászathoz.

A Kiskertpiac novembertől új helyén, Budán várja a látogatóit! Sok-sok virág, növény, lakberendezési- és öltözékkiegészítők, grafikai alkotások és különlegességek, igazi KISKERTPIACOS világ Buda szívében. Novemberben városi dzsungel, decemberben pedig Karácsonyra készülős ünnepi hangulat fogadja a növény-és természetes dizájn rajongókat.

Kalandra fel, vár a Pilisben a játékos és kalandos szabadtéri élményprogram! A küldetést végigjátszva a Pilis egyik legcsodálatosabb helyét fedezheted fel úgy, hogy közben izgalmas fejtörőket kell megoldani. Feladványok fogják nehezíteni a kalandodat, amelyek helyenként igazi kihívások lesznek. Az állomások és a tárgyak között vezető úton egy iránytű lesz a segítségedre, amely a távolságot is jelöli. Elkezdheted a játékot, amikor csak akarod. A küldetést lehet teljesíteni egyedül vagy párban. Lehet együtt játszani a családdal, barátokkal. Csapatépítő programnak is kiváló kaland.

Romantikus páros kalandra fel, vár a játékos budapesti szabadtéri randi élményprogram! A küldetést végigjátszva Budapest legcsodálatosabb belvárosi helyeit fedezhetitek fel úgy, hogy közben izgalmas fejtörőket kell megoldanotok. Feladványok fogják nehezíteni a kalandotokat, amelyek helyenként igazi kihívások lesznek. Az állomások és a tárgyak között vezető úton egy iránytű lesz a segítségetekre, amely a távolságot is jelöli. Elkezdhetitek a játékot, amikor csak akarjátok. Budapesti szerelmes turistáknak is kiváló élményprogram, angol nyelven is elérhető.