Turizmus Program

Utcazene Kavalkád

Balatoni borkoncertek

Tihanyi Levendulanapok

Balatonalmádi Nyár

Mézesvölgyi nyár

Hajókirándulások

Jegyvásárlás

Eseménynaptár - 2025. június 19. (csütörtök)

Népszerűség

Aranytíz Kultúrház programok, rendezvények 2025-ben. Az állandó programok mellett színvonalas színházi előadások, könnyű- és komolyzenei koncertek, kiállítások, tánc, képzőművészet, a magyar nép hagyományainak színes palettája várja a főváros ötödik kerületébe érkezőket, ahol a kerületi és országos civil szervezetek, klubok is helyet kapnak. Programok kicsiknek és nagyoknak - néha külön, néha együtt, ahogy tetszik. Klasszicizmusba illesztett modernség és ezerszínű kulturális élet. Ez az Aranytíz.

A pontfestés nemcsak kikapcsol, hanem igazán különleges élmény is! A pontfestő workshopok bevezetnek a pontfestés világába, ahol egy hozzáértő alkotó segítségével elsajátíthatod a pontfestés technikai alapjait és apró trükkjeit. Megtanulhatod a pontfestés alaptechnikáit és eszközhasználatát, és lépésről lépésre elkészítheted az első saját alkotásod. Olyan praktikus tippeket kapsz, amelyekkel tovább fejlesztheted tudásod. Pontfestéssel készíthetők egyedi kézzel festett kerámiacsempés tükrök, melyek díszei lehetnek bármely enteriőrnek. A pontfestett lakásdekorációk és használati tárgyak – tálcák, ékszertartók, akasztók - nemcsak szépek, hanem praktikusak is. A mandala alkotásokban pedig magvalósul a harmónia és művészet találkozása. Az aktuális időpontokról kérjük tájékozódjon a megadott linkeken és elérhetőségeken.

Jegyvásárlás

Kiemelt ajánlat

Változatos programok, rendezvények Balatonfüreden, a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban. Koncertek, szabadtéri színházi előadások, táncversenyek, sportesemények, valamint minden év júliusában a DUMAFÜRED előadásai várják a szórakozni vágyó közönséget a Balaton északi partján található szabadidőközpontban. Ne feledkezzünk el a Balaton Moziról sem, mely a konferencia központban a `Minőségi szórakoztatást` tűzte célul. Premier filmeket, művészfilmeket vetít, filmklubot szervez, találkozásokat az alkotókkal a filmszerető közönség nagy megelégedésére.

Ár:

1400 Ft-tól

17990 Ft-ig

2025.06.06. (péntek) - 2025.06.28. (szombat)

Az ingyenesen látogatható V. IpolyFeszt idén 2025. június 6-28. között kerül megrendezésre. A fesztivál egyik legfontosabb célja, hogy a nagyközönség figyelmét ráirányítsa e csodálatos régió fel nem fedezett gazdagságára, a táj szépségére, az Ipoly két oldalán élők összetartozására.

A Kecskeméti Planetárium nagy szeretettel várja Önt, a csillagos égbolt színházában. Műsorainkban megismerkedhetnek a látogatók a bolygókkal, csillagokkal, csillagképekkel, tájékozódhatnak a csillagászat és az űrkutatás legújabb eredményeiről, de akár nagyon látványos lézershow-ban is gyönyörködhetnek. Programjainkat ajánljuk óvodás kortól minden korosztálynak. Előadásaink játékos, beszélgetős show jellegű produkciók, sok-sok látvánnyal (lézer, 3d vetítés), és még több kísérlettel (rakéta kilövés, üstökös készítés, kísérletek fénnyel).

2025.06.01. (vasárnap) - 2025.06.28. (szombat)

Atlétikai versenyek programajánló. A 2025.évi versenyek, bajnokságok tervezett időpontjai.

Jöjjön el Ön is Tihanyba, gyönyörködjön az illatos és látványos levendulamezőben, szedje tele a helyszínen vásárolt aratótáskát és vigye haza a virágokat és az élményt!

2025.04.04. (péntek) - 2025.11.30. (vasárnap)

A TTT Kupa célja a teljesítménytúrázás népszerűsítése, fővárosunk és a Budai-hegység természeti szépségeinek megismertetése. A túrák egy része sok éves múltra tekint vissza, míg vannak köztük első rendezésűek is. Közös jellemzőjük, hogy a Budai-hegység és a főváros szebbnél szebb vidékeit mutatják be. A túrákon és a kupában való részvétel nyílt, azon egyesületi tagságtól függetlenül bárki részt vehet.

A Művészetek és Irodalom Házát az 1980-as évek végén az úgynevezett `Elefántos Ház` tömbjének rekonstrukciója során alakították ki oly módon, hogy a késő barokk Hoitsy-házat, valamint a Piatsek-ház eklektikus és romantikus stílusú épületrészeit egyszerre újították fel. A Fülep Lajos-terem irodalmi és színházi estek, kamara- és jazzkoncertek, konferenciák ideális helyszíne. A Martyn Ferencről elnevezett tetőtéri galéria késő barokk padlásgerendázatával kivételes szépségű kiállítóhely. Programajánló.

A Siófoki Nagystrandon található PLÁZS lendületes és egyedi élményt kínál a víz, a napfény és a különböző zenei programok szerelmeseinek. A Balaton fővárosának emblematikus nyári szórakozóhelye a Plázs, kihagyhatatlan célpontja a vízparti nyaralásnak. A Siófoki Nagystrand hatalmas, fehérhomokos partszakaszán elterülő PLÁZS népszerű az itt üdülők körében, hiszen mind programjaiban, mind lehetőségeiben hozza azt, amit egy tökéletes nyaralástól elvárhatunk. Nappal fürdőzhetünk a habokban, vagy csobbanhatunk a feszített víztükrű medencében, napozhatunk a napozóstégen, vagy sportolhatunk. Este a legnépszerűbb előadók koncertjeire táncolhatunk a csillagos ég alatt, majd hajnalig bulizhatunk a legjobb hazai dj-k szettjeire.

1...444546...52

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények