Erdélyi hét | Ray Cooney: A miniszter félrelép vígjáték - A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása
Erdélyi Hét Gyulán 2025. július 28. és augusztus 3. között. A Gyulai Várszínház nyári évadának, összművészeti fesztiváljának évtizedekre visszanyúló kapcsolatai vannak az erdélyi magyar színházakkal. Ezt a hagyományt az elkövetkező években még tudatosabban, hangsúlyosabban, még szélesebb körűen szeretnék folytatni. Az Erdélyi hét – Erdélyi magyar színházak bemutatkozása című minifesztivál keretében minden nap más-más színház előadását nézhetik majd meg a nézők.
Kiemelt ajánlat

Gyulán, a lombsátorral borított piactér igazán különleges, barátságos és családias hangulattal várja az érdeklődőket. A helyi termékeket kereső vásárlók rengeteg finomságból, sajtokból, zöldségekből, gyümölcsökből, mézekből, lekvárokból válogathatnak. A friss tehéntejtől és tejtermékektől a házikolbászig és sonkáig a Gyulai Piacon kedden, pénteken és vasárnap. bőséges a termékkínálat.

Gyulai kulturális programok, színházi előadások, zenés és irodalmi programok és fesztiválok 2025-ben az Erkel Ferenc Művelődési Központban és a Gyulai Várszínház kamaratermében és szabadtéri helyszínein. Nyáron a Gyulai Várszínház csaknem két hónapon keresztül olyan összművészeti szabadtéri programsorozatot is kínál, amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegnek biztosít minőségi művészeti élményeket, igényes szórakozási lehetőségeket.

Gyulai kastélytúra, gyermekprogram a Almásy-kastélyban! Kastélytúra Tacskó Döncivel vasárnaponként - Garantált program a kisgyermekes családok részére – a legkisebbek elvárásaihoz igazítva a tárlatvezetést. Gróf Tacskó Dénes mindent tud az Almásy-kastélyról, ő segít az épület felfedezésében. A gyermekeket arra biztatják, hogy kapják a kezükbe Döncit és hagyják, hogy megossza velük a titkait! A mindössze 45 perces kutyasétáltatást követően a család önállóan még egyszer végig járhatja azokat a helyiségeket, s kipróbálhatja azokat az eszközöket, amelyek a legérdekesebbek voltak.

Gyulai programajánló érdekes és értékes programokkal. Színes a kulturális programkínálat egész évben. Kiállítások, koncertek, színházi előadások, gasztronómiai rendezvények, múzeumi foglalkozások, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja az érdeklődő közönséget. A Gyulai vár, a Várszínház, a Várfürdő, a pálinka és a kolbász hazája szinte minden hónapban egy kiemelkedő rendezvénnyel várja a történelmi fürdővárosba érkező vendégeket. Gyulán a Várszínház tavasztól őszig számos fesztiválnak ad otthont, a várban szinte egész évben színvonalas programok közül válogathatnak a városba érkezők. A Gyulai Várfürdő az ország egyik legkedveltebb gyógyfürdője.

Gyulán augusztusban is a hét minden napján igénybe vehető különböző garantált programok mellett, minden korosztály talál kedvére való programot. A Gyulai Várszínházban számos ismert felnőtt- és gyermekdarab kerül színpadra. A Gyulai Almásy-kastély garantált programjait, valamint állandó- és időszaki kiállításait sem érdemes kihagyni a nyár utolsó hónapjában. Gyulán az augusztus 20-ai hétvégén különböző programok, koncertek, rendezvények várják a helyieket és városba érkező turistákat.

A Gyulai Várszínház egész évben olyan programsorozatot kínál, amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek biztosít minőségi művészeti élményeket, igényes szórakozási lehetőségeket. A látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai mellett az opera, a musical, a néptánc, a kortárs táncjáték, a bábszínház, a jazz, a blues, a népzene, a világzene legjobb előadásaival színvonalas, komolyzenei és irodalmi programokkal várják a Gyulára látogatókat. Az ősztől tavaszig tartó időszakban a Kamarateremben látogathatók az előadások és a programok, a nyári szezonban pedig minden évben a Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál programjai láthatóak.

Igazi Sztárparádéval várja az érdeklődőket 2025. június 27. - augusztus 17. a Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál. A sok-sok szórakoztató, vidám, zenés és elgondolkodtató produkció között 4 új, saját bemutató is látható lesz a Várkertben felépített szabadtéri színpadon, amiből kettő ráadásul ősbemutató. A Gyulai Várszínház 8. alkalommal rendezi meg az Erdélyi Hetet, 3. alkalommal a Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválját. Idén magyar világsztárok (Muzsikás és Lakatos Mónika) lépnek fel a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztiválon és ismét lesz Irodalmi Humorfesztivál. A szervezők idén is kitüntetett figyelemmel fordulunk a fiatalabb korosztályok és a családok felé. Az előadásokra a jegyvásárlás már elkezdődött.

Badacsonyból menetrendi járatokat, sétahajókat és programhajókat indítunk hajókikötőnkből. Kiránduljon tavasztól őszig menetrendi- és sétahajóinkkal, kapcsolódjon ki tematikus és ünnepi programhajóink fedélzetén! Várjuk a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain.
Kiemelt ajánlat
Menetrendi hajó, Sétahajó és Naplemente sétahajó