Györköny egy szépséges és hangulatos 300 présházból álló pincefalu Tolna megyében. A település intézményei, vállalkozói és civil szervezetei gyakran szerveznek helyi rendezvényeket, falunapokat, kulturális vagy hagyományőrző programokat. Ezek a györkönyi programok lehetőséget adnak a helyieknek és az érdeklődőknek, hogy még jobban megismerjék Györköny múltját, jelenét, hétköznapjait és ünnepnapjait, hagyományait és szokásait, és a programokon keresztül részt vegyenek a falu közösségi életében.

Szikra Zenekar nyilvános próba

Budakalász programajánló. Budakalász a Dunakanyar egyik festői települése, számos érdekes programot kínál a látogatóknak és a helyieknek is. A városban rendszeresen szerveznek kulturális eseményeket, koncerteket, ünnepségeket, kézműves vásárokat és egyéb rendezvényeket. A Duna partja remek hely a pihenésre, sétákra és piknikezésre. A településen számos program áll rendelkezésre a szórakozásra és az aktív időtöltésre. A környező dombok és erdők lehetőséget kínálnak túrázásra, kerékpározásra és sétákra.

A termelői piacon változatos termelői és kézműves választék várja a kilátogatókat minden pénteken 14:00 és 18:00 óra között. Kistermelői baromfi, füstölt disznóhús, házi tejtermékek, bio gyümölcslevek és lekvárok, helyi pékáru és sütemények, őstermelői zöldség-, gyümölcs- és növényválaszték, valamint kézműves termékek mellett sokszor változatos családi programokkal is várják a látogatókat.

Törteli programajánló. Ünnepi programok, falunap, moziklub, foglalkozások, fesztivál várja a Törtelre látogatókat egész évben. A helyi művelődési központ közösségi programokat, szórakoztató műsorokat, zenés esteket, előadásokat is rendszeresen szervez. Augusztusban Szent István napi ünnepségre, megemlékezésre is várják a látogatókat. Számos kirándulási, túrázási lehetőség is várja a természetbarátokat, a település környéke a Duna–Tisza közi homokhátság, s ezen belül is a Vecsés-Pilis-Cegléd környéki homoklepel részét képezi. Legjelentősebb élővize a nyugat-keleti irányban haladó Gerje. A déli részén a Nyilas-ér folyik, s a Kőrös-érrel egyesül.

Mindig az a perc ... "Karády kalapja" - Jazz story / előadó: Pataki Szilvia
Törteli programajánló. Ünnepi programok, falunap, moziklub, foglalkozások, fesztivál várja a Törtelre látogatókat egész évben. A helyi művelődési központ közösségi programokat, szórakoztató műsorokat, zenés esteket, előadásokat is rendszeresen szervez. Augusztusban Szent István napi ünnepségre, megemlékezésre is várják a látogatókat. Számos kirándulási, túrázási lehetőség is várja a természetbarátokat, a település környéke a Duna–Tisza közi homokhátság, s ezen belül is a Vecsés-Pilis-Cegléd környéki homoklepel részét képezi. Legjelentősebb élővize a nyugat-keleti irányban haladó Gerje. A déli részén a Nyilas-ér folyik, s a Kőrös-érrel egyesül.
Igényes szórakozás, minőségi időtöltés, minden generáció érdeklődését felölelő kulturális programpaletta, értékes kapcsolatok és barátságos fogadtatás Budán. A Virág Benedek Ház gyönyörű tabáni épület, kiállítótér és kulturális-közösségi központ. Felejthetetlen hangulattal és programokkal várjuk közönségünket.

Varga-Amár László egyéni kiállítása: Önarcképek egy életmű tükrében
Igényes szórakozás, minőségi időtöltés, minden generáció érdeklődését felölelő kulturális programpaletta, értékes kapcsolatok és barátságos fogadtatás Budán. A Virág Benedek Ház gyönyörű tabáni épület, kiállítótér és kulturális-közösségi központ. Felejthetetlen hangulattal és programokkal várjuk közönségünket.
Hollóháza programajánló. Hollóháza hazánk északi részén a Zempléni-hegységben, egy hegyekkel teljesen körülzárt kis völgy közepén fekszik. A hollóházi kőedény- és porcelángyártásról átfogó képet ad a Porcelánmúzeum. Ünnepi rendezvények, kézműves foglalkozások, családi és gyermekprogramok is várják a Hollóházára érkezőket. Érdemes megnézni a hagyományőrző település református és modern római katolikus templomát, amelyhez különlegességnek számító, porcelánképekből álló kálvária vezet. A természet kedvelőinek kiváló túralehetőséget kínálnak a környező hegyek.

Egykor Hollóházán élt családok emlékezetére...